~Unmatched~

 

Chapter 01.

 

Hirdetés

 

Megérkezni, lakást találni, és végezni a feladatot, amivel megbízták. Ez igazán egyszerű. Legalábbis Matt Valley így gondolta. És teljes mértékig biztos is volt benne, hogy egyáltalán nem vágyik semmi bonyodalomra. Teljes mértékben meg volt elégedve a jelenlegi egyszerű feladatával. Talán még egy kicsit szórakoztatónak is találta, hiszen nem mindig jöhetett az emberek közé. Élvezte, hogy eljátszhatja, ő is az.

Minden nyugodt volt. A lány, akinek a megfigyelésével megbízták Az Égiek, igen csak kedves volt, valóban, kivételesen jószívű és segítőkész. Okkal érezhette magát teljesen elégedettnek. Egy kis változatosság egy angyal számára.

Egy egészen kis változás.

Nagyon kevés.

Ugyanis Matt nem különösebben szívlelte a meglepetéseket. Ezért is érezte magát különösen kellemetlenül, mikor rájött, hogy Az Égiek elfordultak tőle. Rá kellett ébrednie, hogy teljesen egyedül maradt. Se pénz, se segítség. Még csak értesíteni sem tudta Őket szorult helyzetéről. Valami nagyon is elromlott. És az angyalt ez az érzés bizonytalansággal töltötte el.

 

Egy rövid ideig még tudott gazdálkodni a megmaradt pénzéből... Az emberi világ egyik hátránya, hogy rettenetesen anyagias. Erre Mattnek is hamar rá kellett jönnie. Ugyanis a pénze vészesen fogyott. A segítség pedig még mindig váratott magára.

Az addig nyugodt élet kezdett felborulni...

 

Már egy hónapja semmi híre nem jött A Fentiektől. Úgy döntött hát, hogy a saját lábára áll. Munkát vállal, hiszen az emberek között kell maradnia. Végül is... A feladat mindennél fontosabb... Ugye?

Az rendben lett volna, hogy csak munkát kell találnia. De, hogy ne legyen feltűnő, mikor Angelát figyeli, diáknak kellett állnia. A lány iskolájában. Ez némiképp megnehezítette a dolgokat. Egy középiskolás diák nehezen kap állást...

Így több hát keresgélés után, miközben egyre csak csökkent a pénze, végre talált egy helyet, ahol kisegítőt kerestek. Egy irodaházban. Így hát övé lett, a kevésbé megtisztelő futári állás.

De be kellett látnia, a fizetése nem elég. A lakbért nem tudta fizetni belőle... Másik lakást találni azon a környéken pedig lehetetlen. Így hát nem maradt más választása... Lakótársat kellett keresnie...

 

- Ez... ez most komoly? - kérdezte kissé zavartan Matt az előtte álló fiútól, aki kényelmesen az ajtófélfának dőlt. Már épp menni készült, csak visszafordult egy szóra.

- Komoly. - bólintott.

- Nincs semmilyen állatod? Vagy, hogy is mondjam... különös hobbyd? - kérdezősködött ismét az angyal, a korábbi esetekre gondolva, amik között néhány igen érdekes is fellelhető volt. Elég volt, ha csak a krokodilos lányra, vagy a babagyűjtő srácra gondolt, és kezdte feladni a reményt.

De az előtte álló fiú teljesen átlagosnak tűnt. Egyáltalán nem viselkedett gyanúsan, és nem voltak különös szokásai. És ami a legfontosabb volt, volt pénze. Ami jelen esetben igencsak fontos tényezőnek számított Matt számára, ha nem akarta, hogy kidobják.

És ez a fiú most igen jót mosolygott az angyal kérdésén.

- Mondtam már. Nincs háziállatom, és nem gyűjtök semmit sem... és nem is dohányzom, ha érdekel... - vonta meg a vállát. - Szóval, akkor, ha nem gond, nekem elég sürgős lenne a költözés.

- Öhm... persze. Értem. Minden rendben van, ha ki tudod fizetni a lakbért. 2 hónapra előre kell. Ha ez nem okoz gondot, felőlem akár már a héten költözhetsz. - felelt Matt, és úgy érezte A Fentiek ismét a segítségére siettek. Bár azt be kellett látnia, hogy még mindig nem tud kapcsolatba lépni velük.

- Rendben. Akkor... itt a számom, nekem most mennem kell. - mondta a srác, és egy cetlit nyújtott át Mattnek. - Majd hívj, ha már tudsz valamit mondani. Ja, és a vezetéknevem Mallett. Deamon Mallett. Viszlát! - mondta, azzal hátat fordított az angyalnak.

Matt behajtotta az ajtót, és odatámolygott a kanapához, majd körülbelül olyan kecsesen, mint egy darab fa, levágta magát. Alig várta már, hogy vége legyen... végre talált valakit, akinek nincs semmilyen kiborító, vagy ijesztő szokása, vagy hobbija. Éljen. Hiába, az emberek tényleg nagyon furcsák...

Körülbelül két óra múlva, miután sikerült felébrednie, /hiába, sok dolga volt délután/ Matt megkereste a házmestert, és közölte vele, hogy talált magának egy lakótársat. A házmester csak megvonta a vállát, és közölte, hogy amennyiben nem háziállat, és fizeti a lakbért, nyugodtan jöhet akárki.

Telefon. Miután sikerült Mattnek fél órát azzal töltenie, hogy megkeresse a cetlit, amire a srác a számát írta, úgy döntött, hogy már ma felhívja. Végül is, azt mondta sürgős neki. Üzenetrögzítő. Az angyal úgy döntött, nem próbálkozik később, így felmondta, amit akart, és meghagyta, hogy holnapután már akár költözhet is.

 

Két nappal később, miután semmilyen visszajelzést nem kapott Deamontól, az angyal kezdte úgy gondolni, hogy inkább keres valaki mást. Talán ez volt az oka, hogy annyira meglepődött, mikor délután csengettek, és leendő lakótársa állt ott, a holmijával együtt.

 Matt nyugtázta, hogy így legalább nem kell újra jó pár furcsa alakkal találkoznia.

- Meglepődtél? - kérdezte még mindig az ajtóban állva Deamon.

- Hát... azt hittem legalább hívsz majd, hogy mikor akarsz jönni... Nem igazán tettem rendbe a másik szobát... - szabadkozott az angyal.

- Te mondtad, hogy akár ma is költözhetek. Egyébként, bocsi, de már nem tudtalak hívni. Kikapcsolták a telefont a régi lakásomban. Remélem nem gond, hogy csak úgy berontottam... - felelt a fekete hajú fiú.

- Értem... Nem gond. - mondta Matt. –Segítek bepakolni. - tette még hozzá.

Körülbelül két óra múlva, mikor végeztek, és körülbelül sikerült nagyjából lakható állapotba hozni a szobát és behordták Deamon dolgait, az angyal szeme megakadt valamin. Egy dobozon, amiben ruhák voltak. A tetején pedig egy ismerős ing...

- Nem is tudtam, hogy te is a Szt. Cornel-ba jársz? Még nem láttalak. Igaz, én is csak egy kis ideje vagyok ott... - kezdte.

- Nem láthattál, csak jövő héttől járok oda. - vonta meg a vállát a másik.

- Értem.

- De így legalább lesz ott, akit ismerek. - mondta egy vigyor kíséretében Deamon.

- Segítsek még valamiben? - kérdezte Matt, szintén mosolyogva.

- Nem kell, kösz. Boldogulok. Elég fáradt vagyok, azt hiszem, már csak pihenni fogok.

- Rendben... Akkor...akkor a szobámban leszek, ha kell valami... - mondta az angyal, egy kicsit zavartan. Furcsa volt ezt mondania.

 

Mikor Matt beért a szobájába, csak levetette magát az ágyra. Már a munka is kifárasztotta, nem hogy a pakolás. Egyáltalán csodálkozott azon, hogy képes volt összefüggően beszélni... Mást sem akart már, csak aludni...

 

Reggel, mikor nagy nehezen magához tért az ébresztőóra csörgésére, és kikászálódott az ágyból, Matt Valley szembesült azzal a ténnyel, hogy most már tényleg nem egyedül lakik. Kicsit furcsán is érezte magát. Még meg kell szoknia az új lakótársat. De a legfontosabb feladatának mégis azt érezte, hogy Deamon meg ne tudja az igazat róla. Nem lenne szerencsés, ha kiderülne, hogy a srác, akihez beköltözött, nem is ember. Valószínűleg nem fogadná túl megértően. Az emberek már csak ilyenek...

És azzal Matt kilépett az előszobába. Körülnézett, de látta, hogy lakótársa ajtaja még csukva van.

Az angyal egy ásítás kíséretében megindult a konyha felé. A helyiség egybe volt nyitva a nappalival. Épp a szekrényben kutatott egy pohár után, mikor hallotta, hogy Deamon is előbújt a szobájából.

- Jóóóreggelt... - motyogta álmosan. Matt nem nézett ki a szekrényből, csak vissza köszönt. Próbálta minél egyszerűbben kezelni a dolgot. Gondolta, hogy úgy egyszerűbb lesz megszoknia.

De mikor a pohárral a kezében felbukkant a szekrényajtó mögül, rá kellett döbbennie, hogy ezt a helyzetet, valószínűleg soha nem fogja megszokni....

- Mi a...?! - hallatszott az angyal döbbent hangja.

Ugyanis ahogy pillantása újdonsült lakótársára esett, elakadt a lélegzete. Deamon ugyanis némi változáson ment keresztül... már ha a szarvak és a villás farok annak számít... És Matt számára igenis annak számított.

- Ez meg mégis mi a fene?! - kérdezte meglepetten.

Deamon csak pislogott párat, majd elvigyorodott.

- Kíváncsi voltam mikor veszed észre... Pedig tegnap nem is igazán rejtettem el őket. - mondta.

- TE...TE...ÖRDÖG VAGY?!? - sápadtan a vörös hajú fiú. - Hogy a fenébe nem vettem észre? - kérdezte magától.

- Az vagyok. - Vonta meg a vállát Deamon. - Te pedig angyal. Elég feltűnő volt. Gondolom nem számítottál rá, hogy egy magamfajta kószál erre... valószínüleg ezért nem rejtetted el jobban a szárnyaidat. De, csak hogy tudd... egyáltalán nem miattad vagyok itt...

- Akkor meg mégis... - kezdte volna az angyal, de a mondat közepén maga is rájött a válaszra. -  Na ne! Te is Angela miatt vagy itt?

- Persze. - bólintott Deamon. - Ide is emiatt költöztem. Így a közelében lehetek. - vallotta be egyszerűen, és ezt az egyszerűséget Matt egy kicsit szemtelennek érezte. Bár, lehet, hogy ennek köze volt ahhoz, hogy az ördög mindeközben szélesen vigyorgott. Az angyal nem volt képes beletörődni abba, hogy egy ilyen alakkal kell együtt laknia. Szépen félrevezették, és ez nagyon is zavarta. Zavarta a figyelmetlensége.

- Menj innen! - adta ki a parancsot a fekete hajú fiúnak.

- Az még minimum 2 hónapig nem lehetséges. - felelte az. - Ugyanis addig van kifizetve a lakbérem. Esetleg utána... de addig is, maradok. - mondta, ellentmondást nem tűrő hangon.

- Mégis mi a célod Angelaval? - kérdezte dühösen Matt. Olyan erősen szorította a poharat a kezében, hogy az bármikor összeroppanhatott volna.

- Hm... az titok. - válaszolta Deamon vigyorogva - Minden esetre aranyos lánynak tűnik... - tette még hozzá.

- Jobban jársz, ha egy ujjal sem érsz hozzá! - figyelmeztette az angyal. Deamon erre csak felvonta a szemöldökét.

- Nem áll szándékomban. - mondta, és megvonta a vállát - Nem igazán az esetem... - Matt valahogy megkönnyebbülten érezte magát, hogy legalább a lányt, ilyen felől, biztonságban tudhatja. De az ördög folytatta. - Meleg vagyok...

 

Az üvegpohár apró darabokra tört, ahogy a padlónak ütközött...

 

.Hodo. | Vélemény | Következő