Chapter 10.

Diana

Feszült csend telepedett a társaságra. Deamon feltérdelt a kanapéra, hogy szembefordulhasson a jövevénnyel, és most felvont szemöldökkel fürkészte az idegent. A nő erre csak elmosolyodott, és közelebb lépett a két fiúhoz.

Matt, aki eddig értetlenül figyelte az eseményeket, eléggé megdöbbent. Addig is érezte, hogy vendégük nem ember, de csak, mikor közelebb ért, jött rá, hogy miféle lénnyel találta szembe magát. Azelőtt még soha sem találkozott halálangyallal, mégis jól tudta, hogy miről lehet felismerni őket. A szárnyukról, amit a nő, most készséggel mutogatott. A halálangyalok szárnya ugyanis, eltérően az angyalokétól félig fekete volt.

- Rég találkoztunk, Deamon.  - szólalt meg végül az idegen. - Látom jól elszórakozgatsz itt az emberek között. 

- Jobb itt, mint ott lent... De még mindig nem tudom, hogy mi a fenét keresel itt... Szóval, elárulnád végre? - kérdezte kissé ingerülten az ördög.

- Csak gondoltam, meglátogatlak. - felelte egy állmosoly kíséretében Diana, majd a meglehetősen értetlen angyal elé fordult. - Nem is tudtam, hogy az ilyen srácok az eseteid, Deamon.

- A milyen srácok...? - eresztett meg egy gúnyos arckifejezést az ördög.

- Az angyalok.

Csend telepedett a társaságra. Matt szíve a torkába dobogott, és minden egyes dobbanással, újra és újra egyetlen gondolat körözött a fejében. Baj van. De mielőtt bármit is képes lett volna mondani, Deamon ismét megszólalt.

- Talán problémád van ezzel?

- Ugyan, nekem miért lenne? Hiszen tudod, hogy én pártatlan vagyok. - felelt higgadtan a halálangyal. - És neked sincs miért aggódnod, Matt. - fordult az említett felé. - Legalábbis miattam nem. Én nem árulom el senkinek, hiszen nekem, úgymond, egyik oldalhoz sincs közöm...

Az angyal erre nem tudott mit felelni. A szíve még mindig hevesen dobogott. Valahogy, úgy érezte, teljesen leblokkolt. Egy pillanatig úgy érezte, minden összedőlt. Végigjárta a rettegés, ahogy belegondolt, mik jöhetnek ezek után. Hiszen elárulta az Égieket. Nem tartotta be azt a szabályokat. Hibát követett el... Bűnt...

De mégis, ahogy Diana szavait hallotta, kissé megnyugodott. A nő egészen biztosan igazat mondott. Tudta, hogy a halálangyalok tényleg pártatlanok. És neki, ugyan semmi haszna sem származna abból, ha leleplezné őket.

- Uhm... - Legalább egy köszönömöt szeretett volna mondani, de nem volt képes rá. A gondolatai elkalandoztak egy pillanatra, és ahelyett, amit először szeretett volna mondani, valami egészen más csúszott ki a száján. - Honnan tudod a nevem?

- Jaj, milyen aranyos. - mondta kissé anyáskodó hangon a kérdezett. Matt persze azonnal zavarba jött, és ha ez nem lett volna elég, Diana még el is nevette magát. - Elvégre halálangyal lennék. - felelt, mikor visszanyerte komolyságát. - Te is voltál egykor ember, és meghaltál. Én mindent tudok rólad, ahogy a többi emberről, aki valaha élt vagy él a Földön. Így, hát azt is tudom, hogy mi lett velük a haláluk után. Szóval, gyakorlatilag mindent tudok rólad, Matt Valley.

- Nos, ha csak ezért jöttél, Diana... - szólalt meg Deamon - köszönjük a látogatásod, de mehetsz is... Tudod, eléggé késő van. - mutatott az órára, ami éppen fél tizenkettőt mutatott.  - Örömmel kikísérlek. - lépett oda mellé az ördög. 

- Te aztán igazán jó vendéglátó vagy. - jegyezte meg epésen a halálangyal. - Nos, még úgyis találkozunk, Matt. - búcsúzott, majd az ördög kíséretében elindult az ajtó felé.

- Nos, kösz hogy eljöttél, remélem jó pár év múlva találkozunk megint... - mondta Deamon, más a nyitott bejárati ajtóban, távozni készülő vendégének.

- Ugyan, úgyis tudhatod, hogy annál sokkal hamarabb láthatsz viszont.

- Sajnos igen...

- Most már megyek. Neked pedig azt ajánlom, hogy ne csinálj semmi hülyeséget. - fordult még vissza Diana. - És vigyázz rá...

- Miről...? - kezdte volna a fiú, de a kérdés felénél a halálangyal egyszerűen elpárolgott...

Fáradtan lépdelt vissza a nappaliba, ahol egy meglehetősen összezavart angyal fogadta. Sóhajtott egyet, és visszaült a kanapéra.

- Még mielőtt kérdeznéd, elmagyarázom, ki ő... - szólalt meg, még a másik előtt. - Diana... nos, ő... Nem is tudom hogy lehetne körülírni... Ő csak egy alak, aki folyton felbukkan, és beleszól az életembe. És sajnos általában igaza is van... És fogalmam sincs, hogy most miért jött. De nyugi, ő tényleg nem mondja el ezt az egészet senkinek. Én, részemről megpróbálom még azt is elfelejteni, hogy itt volt ma, mert mindig, mikor felbukkan, egy csomó zűrbe keveredek... Elégedett vagy a válasszal? - fordult Matt felé az ördög.

Az angyal azonban nem nézett rá, hanem inkább a kanapé mintázatát vette szemügyre. Lehajtott fejjel bólintott csak a másik kérdésére.

Az alatt a pár perc alatt, amíg Diana ott tartózkodott náluk, rengeteg dolog torlódott fel benne. Próbálta nem figyelembe venni, hogy mennyire fájdalmasan ver a szíve... Próbált kizárni mindent, és még egyszer átgondolni a dolgokat, de nem nagyon sikerült neki. Már tényleg nem tudta, mit kellene tennie...

- Deamon... - kezdte, de rögtön itt elakadt. Vett egy mély levegőt... - Legyen vége. - mondta ki hírtelen. Abban sem volt biztos, hogy az ördög hallotta.  A szíve valamiért kellemetlenül sajgott...

Deamon nem válaszolt, csak hallgatott. Aztán, végül halkan, és röviden felnevetett.

- Értem. - mondta. - Attól félsz, hogy mi lesz, ha a nagyok megtudják, mit tettél, ezért most abba akarod hagyni. Te tudod, mit teszel, de ennek nincs értelme. Azzal, ha be is fejezed most, mást nem tudod eltűntetni amit eddig tettél...

- Én nem... - tiltakozott az angyal, de végül be kellett látni, hogy Deamonnak igaza van. Elbizonytalanodott. Nem hitte volna, hogy lehetséges, de abban a percben a dolgok még zavarosabbnak tűntek.  - Igazad van... - sóhajtotta. Egy kellemetlen érzés szorította a torkát. Felhúzta a lábait a kanapéra, és átölelte a térdeit. Az ördög szavai jártak a fejében. Nem tudott dűlőre jutni. Kezdett egyre jobban kétségbe esni... - Én... Nem tudom mit kellene tennem... - mondta, de a hangja remegett. A fejét a térdére hajtotta, csak ezután szólalt meg ismét. A hangja könyörgő volt, kétségbeesett. - Mondd meg mit kellene tennem, Deamon... kérlek...

- Most két dolgot tehetsz. Vagy megfutamodsz, aminek, szerintem már nincs értelme, vagy elfelejted azt a felvetést, amit az előbb tettél, és minden megy tovább, mint eddig... - felelte az ördög, ahogy felkönyökölt a kanapé támlájára. - De abba nincs beleszólása senkinek, hogy melyiket választod.

Matt nem válaszolt rögtön. Tudta, hogy döntenie kell, méghozzá minél hamarabb, ugyanis ha tovább halogatja a dolgot, sosem lesz képes tisztázni magában ezeket. Deamonnak igaza volt. Azt, ami eddig történt köztük, már soha nem moshatja le magáról. Ha most abba is hagyja, úgyis megbüntetik... vagyis... nem is tudja pontosan mi vár rá, ha kiderül az igazság, de semmiképp sem kerülhette el azt. De mit számít már akkor, hogy mit tesz most? Nem kerülheti el a büntetését... Akkor, legalább egy kis előnye legyen belőle...

- Nem adom fel... - határozta el magát végül. - Felejtsük el amit mondtam, jó? - kérdezte, és erőtlenül elmosolyodott. Az a kellemetlen érzés még mindig ott kavargott benne...

- Jó. - bólintott Deamon. Felállt, és indult volna a szobája felé, de az angyal nem modult. - Gyere... - kérte, és kinyújtotta a kezét felé.

- Azt hiszem, nem vagyok jó angyalnak... - mondta lemondóan.

- Mégis miért?

- Ugyan milyen angyal tenne ilyet?

- Például te. - mosolyodott el az ördög. - Na, gyere. - lépett közelebb Matthez, és kinyújtotta felé a kezét.

Az angyal tétovázott egy kicsit, de elfogadta. Deamon közelebb rántotta magához, és megcsókolta.

- Menjünk... és folytassuk onnan, ahol abbahagytuk... - suttogta, és felöltötte szokásos vigyorát.

Matt Valley világa a feje tetejére állt, igen rövid idő alatt. De mégis, elhatározta magát, hogy történjék bármi, nem fogja megbánni a döntését. Nem érdekelte a büntetése, vagy, hogy mi történik vele.

És addig, amíg el nem jön az a nap, mikor ennek vége lesz, élvezni akarta azt a furcsa világot, amit az ördög teremtett. És tudta, hogy ha vége lesz, sem fogja megbánni. Eldöntötte.

De azért, remélte, minél később jön el az a nap...

.Hodo. | Vélemény | Előző | Következő