HOLS 2014/2015 - Spanyolország - Barcelona - 2014.11.30. 16:40
2014. november 18. kedd, 23:24 | Írta: Kovács Gyula
A HOLS 2014/2015 ötödik futamán Spanyolországba látogattak a HOLS pilótái, ahol 50 kör várta volna a versenyzőket, de a kevés létszám miatt elmaradt a megismételt futam is. Így nem látom értelmét a bajnokság folytatásának. Köszönöm azért azoknak, akik hittek benne! Maybe next time! Sziasztok! Kovács Gyula, Ligavezető HOLS 2014/2015 - Bahrain - Sakhir 2014.11.16. 16:40
2014. november 09. vasárnap, 12:28 | Írta: Kovács Gyula
A HOLS 2014/2015 negyedik futamán Bahreinbe látogattak a HOLS pilótái, ahol 43 kör várta a versenyzőket. Itt Sakhirban a Szuperlágy-Közepes (Fehér) gumikeverék állt a pilóták rendelkezésére. A csonka futamra 6 fő jelezte a részvételét az időmérőn, ami siralmasnak mondható. Az időmérőt Kovács Gyula nyerte meg, Marek Godek és Tóbiás Zsolt előtt előtt. A futamot Marek Godek nyerte Kovács Gyula és Kövesdi Tibor előtt.
Összesítve: egy nagyon kevés létszámú unalmas futamon vagyunk túl, amit Godek Marek nyert magabiztosan. A 6 indulóból 5-en fejezték be a futamot, ami azért jó teljesítménynek mondható. Mindenkinek gratulálok, aki célba ért. A következő futam Spanyolországban, Barcelonában kerül megrendezésre, egy hét múlva, 2014.11.23-én Vasárnap, ahol a pilótákat 50 kör várja majd. Itt a Szuperlágy-Lágy (Piros) abroncsokat kell majd használni. Egy nehéz gumigyilkos pálya állítja majd ismét új kihívás elé a pilótákat. Kérek mindenkit kellően készüljön fel erre a futamra is! Reméljük egy sokkal nagyobb létszámú, izgalmas és színvonalas futamot láthatunk két hét múlva! Mindenkinek jó felkészülést kívánok! Kovács Gyula, Ligavezető HOLS 2014/2015 - Kína - Shanghai - 2014.10.26. 16:40
2014. október 21. kedd, 20:18 | Írta: Kovács Gyula
A HOLS 2014/2015 harmadik futamán Kínába látogattak a HOLS pilótái, ahol 42 kör várta a versenyzőket. Itt Shanghaiban a Lágy-Közepes (Sárga) gumikeverék állt a pilóták rendelkezésére. A futamokat kérésemre nem közvetíti tovább az AARTV. Köszönjük nekik az eddigi közvetítést! Az futamra 12 fő jelezte a részvételét az időmérőn, ami jónak mondható. Az időmérőt Kovács Gyula nyerte meg, Marek Godek és Schneider Kristóf előtt. A futamot Marek Godek nyerte Schneider Kristóf és Czingel István előtt. Eredmények menüpont frissítve!
Összesítve: egy viszonylag elfogadható létszámú és izgalmakkal teli harmadik futamon vagyunk túl, amit Godek Marek nyert magabiztosan. A 12 indulóból 8-an fejezték be a futamot, ami jó teljesítménynek mondható. Mindenkinek gratulálok, aki célba ért. A következő futam Bahreinben, Sakhirban kerül megrendezésre, két hét múlva, 2014.11.09-én Vasárnap, ahol a pilótákat 43 kör várja majd. Itt a Szuperlágy-Közepes (Fehér) abroncsokat kell majd használni. Egy könnyű, de fékgyilkos pálya állítja majd ismét új kihívás elé a pilótákat. Kérek mindenkit kellően készüljön fel erre a futamra is! Reméljük egy még nagyobb létszámú, izgalmas és színvonalas futamot láthatunk két hét múlva is! Mindenkinek jó felkészülést kívánok! A Bahrain-Patch már tölthető! Kovács Gyula, Ligavezető HOLS 2014/2015 - Malájzia - Sepang - 2014.10.12. 16:40
2014. szeptember 28. vasárnap, 21:50 | Írta: Kovács Gyula
A HOLS 2014/2015 második futamán Malájziába látogattak a HOLS pilótái, ahol 42 kör várta a versenyzőket. Itt Sepangban a Lágy-Közepes (Sárga) gumikeverék állt a pilóták rendelkezésére. A futamot élőben közvetítette az AARTV, Kovács Gyula kommentálásával és Bencsik Imre operatőr munkájának segítségével! Az futamra 13 fő jelezte a részvételét az időmérőn, ami viszonylag jónak mondható! Az időmérőt Dévai Mátyás nyerte meg, Schneider Kristóf és Szűcs Zsolt előtt. A futamot ismét Schneider Kristóf nyerte Dévai Mátyás és Szűcs Zsolt előtt. Elérhető az eredmények menüpont! A teljes futamvideót az alábbi linkről lehet letölteni :
Felhasználónév: replay_NEW Jelszó: REPLAY_rply
Összesítve: egy viszonylag elfogadható létszámú és izgalmakkal teli második futamon vagyunk túl, amit Schneider Kristóf nyert nagy csatában! A 13 indulóból 9-en fejezték be a futamot, ami jó teljesítménynek mondható. Mindenkinek gratulálok, aki célba ért. A következő futam Kínában, Shangaiban kerül megrendezésre, két hét múlva, 2014.10.26-án Vasárnap, ahol a pilótákat 42 kör várja majd. Itt is a Lágy-Közepes (Sárga) abroncsokat kell majd használni. Egy viszonylag nehéz technikás pálya állítja majd ismét új kihívás elé a pilótákat. Kérek mindenkit kellően készüljön fel erre a futamra is! Reméljük egy még nagyobb létszámú, izgalmas és színvonalas futamot láthatunk két hét múlva is élőben az AARTV-n! Mindenkinek jó felkészülést kívánok! Kovács Gyula, Ligavezető HOLS 2014/2015 - Szezonnyitó - Ausztrália - Melbourne - 2014.09.28. 16:40
2014. szeptember 24. szerda, 20:56 | Írta: Kovács Gyula
A HOLS 2014/2015 szezonnyitó futamán Ausztráliába látogattak a HOLS pilótái, ahol 44 kör várta a versenyzőket. Itt Melbourne-ben a Szuperlágy-Lágy (Piros) gumikeverék állt a pilóták rendelkezésére. A futamot élőben közvetítette az AARTV, Kovács Gyula kommentálásával és Bencsik Imre operatőr munkájának segítségével! Az futamra 10 fő jelezte a részvételét az időmérőn, ami igen kevésnek mondható! Az időmérőt Szűcs Zsolt nyerte meg, Schneider Kristóf és Dévai Mátyás előtt. A futamot Schneider Kristóf nyerte Szűcs Zsolt előtt. A dobogóra még Dévai Mátyás állhatott fel.
A teljes futamvideót az alábbi linkről lehet letölteni :
Felhasználónév: replay_NEW Jelszó: REPLAY_rply
Összesítve: egy kicsit foghíjas létszám ismét, de túl vagyunk az első futamon, amit Schneider Kristóf nyert nagy csatában! A 10 indulóból 5-en fejezték be a futamot, ami átlagos teljesítmény. Mindenkinek gratulálok, aki célba ért. A következő futam Malájziában, Sepangban kerül megrendezésre, két hét múlva, 2014.10.12-én Vasárnap, ahol a pilótákat 43 kör várja majd. Itt a Lágy-Közepes (Sárga) abroncsokat kell majd használni. Egy viszonylag könnyű, de gyors pálya állítja majd ismét új kihívás elé a pilótákat. Kérek mindenkit kellően készüljön fel erre a futamra is! Reméljük egy nagyobb létszámú, izgalmas és színvonalas futamot láthatunk két hét múlva élőben az AARTV-n! Mindenkinek jó felkészülést kívánok! Kovács Gyula, Ligavezető |