Patkányok ápolása
Kis kedvencünk is, mint minden fogságban tartott állat, rendszeres ápolásra szorul. Így a szőr, a körmök, a szem, a fül, és a száj karbantartása nagyon fontos! |
||
|
A szemek tisztítása |
|
A patkányok szeme elég érzékeny, hamar begyullad, elfertőződik. Ezért én rendszeresen szoktam nekik mosni, és csepegtetni bele. Ezt a következőképp lehet végrehajtani: Forraljunk egy pohár vizet a mikróban, és áztassunk bele egy vagy két filter kamillateát. Ezt hagyjuk állni, amíg ki nem langyosodik a víz. Mártsuk bele, majd csavarjuk ki egy kissé a steril vattát, és finoman mossuk le a szem környékét. Nem baj, ha belemegy a szemébe, de azért kerüljük, amennyire lehetséges. Alaposan tisztítsuk meg a szem körüli szőrzetet, mossunk le róla minden féle szennyeződést. Majd a nagyobb kereskedésekben, hipermaketekben és állatpatikákban kapható, kutyának való szemtisztító cseppet, illetve ha nagyon gyulladt a szem, akkor inkább a Garasone szemcseppet használjuk (ezt vényre lehet kapni, az állatorvosnál lehet felíratni). Cseppentsünk mind két szembe egy-egy cseppet, majd egy picit, óvatos, körkörös mozdulattal dörzsöljük bele. Evvel szétkentük a szemgolyó felületén a szemcseppet, így nagyobb az esélye, hogy benne is marad. Általában elegendő havonta egyszer elvégezni a műveletet, de ha már gyulladt a szem, akkor érdemes egy héten át minden nap egyszer megcsinálni, és kizárólag gyógyszeres szemcseppet, pl. a Garasone-t használjuk! A szem akkor megfelelő, ha csillogó, és tiszta a környéke. |
||
|
A fülek tisztítása |
|
A patkányok füle többnyire tiszta, csak a legyengült immunrendszerű állatokkal szokott gond lenni, de én azért elkerülésként le szoktam takarítani a füleket is. Mégpedig a következő módon: Vegyünk szintén a nagyobb kereskedésekben, hipermaketekben és állatpatikákban kapható, kutyának való fültisztító cseppet, áztassunk el jól egy fülpiszkálót, majd a fül külső részét tisztítsuk meg. Belül is, de ügyelve arra, hogy ne follyon bele a járatokba! Ha már gyulladt a fül, akkor semmiképp ne nyúljunk hozzá! Vigyük el állatorvoshoz! Ha kívülről kisebb hegek vannak, mintha kis pattanások lennének, akkor kamillázzuk le (ne follyon a járatokba!), majd kezeljük egy héten át Betadine kenőccsel. A fülek mindig legyenek tiszták, sérülésmentesek, és ne legyenek kiszáradva. |
||
|
A karmok ápolása |
|
A patkányok karma nagyon gyorsan nő a fiatal egyedeknél. Akár két nap alatt is hegyessé, szúróssá válhat. Ez nem csak amiatt kellemetlen, mert kivéve az állatot fájó sebeket okozhat, de a rácsba, rongyokba, egyéb berendezésekbe beleakadva, illetve verekedés közben könnyen letörhetnek, akár tőből is! Ez komoly vérzéssel, és fájdalommal jár. Ezt elkerülendő, én hetente vágom a karmokat: Vegyünk egy közepes méretű, éles körömcsipeszt. Az állatot óvatosan, de határozottan fogjuk le úgy, hogy a háta a tenyerünk felé nézzen, a hátsó lábakat a kisujj és a gyűrűs ujj közé fogjuk, a mellső lábakat pedig a középső és a mutató ujj közé szorítjuk (így). A hüvelykujjunkkal a fejet emeljük fel egy kissé. Így könnyen hozzáférhetővé válnak a lábvégek. Óvatosan vágjuk le a karmok végét, figyelve arra, hogy a töveknél a rózsaszínes részben EREK futnak! Abba semmiképp ne vágjunk bele! Ha mégis sikerült belevágnunk, vagy frissen letörve találunk egy körmöt, akkor próbáljuk meg jegeléssel elállítani a vérzést, és kezeljük le az ujjacskát Betadine-nal. Mindenképp kenjük be egy két napig, mert könnyen elfertőződhet, amit már csak akkor veszünk észre, ha már le kell vágni az ujját. A karmok akkor egészségesek, ha félhosszúak, tiszták, és nem repedeznek. |
||
|
A szőr ápolása |
|
A bundát a legegyszerűbben fürdetéssel tarthatjuk tisztán, illatosan. A fürdetés szükségessége nagymértékben függ a létszámtól, és a lakhely méretétől. Azok a patkányok, akik pl. házat használnak, akik kicsi ketrecben laknak, vagy épp sokan vannak, sokkal gyorsabban koszolódnak, büdösödnek. Őket rendszeresebben kell fürdetni. De ne feledjük, nekik sem tesz azért olyan jót a fürdetés! Lehetőleg legfeljebb havonta kétszer fürdessük meg kis kedvencünket: Több módszer van, mindenki kitapasztalja majd, hogy melyik a legkényelmesebb mindkettejük számára, én leírom azt, ahogy én szoktam: Engedjünk kézmelegnél kicsit melegebb vizet a mosdóba. Egy-két percre úsztassuk meg a patkányt, hogy fellazuljanak a szőrön lévő szennyeződések. Majd a kereskedésekben kapható kutyasamponnal (pl. Panzi kölykök kutyának való, vagy Bobi) alaposan dörzsöljük át az állatot ügyelve a szemek és a fülek elkerülésére! Lehetőleg a fejet inkább ne is mossuk! Ha már jól habzik, akkor folyó vízzel öblítsük le alaposan. Ezek után a szintén kapható nercolajos balzsammal dörzsöljük át az állat testét, és újfent öblítsük le alaposan. Az immár tiszta patkánykát csavarjuk egy törülközőbe, finoman dörgöljük meg, és hajszárítóval a legkisebb fokozaton szárítsuk meg. A szőr állagának megőrzése érdekében etessünk sörélesztőt! Két naponta egy szem csodákra képes, és még a körmöknek is jót tesz. Akkor szép a bunda, ha kissé zsíros hatású, csillogó, és nem áll össze pamacsokba (kivéve rex, kopasz). |
||
|
A száj ápolása |
|
A szájban a legszembetűnőbb a metszőfog. Ez a 4 db fog akkor jó, ha okkersárga, és a száj kinyitásakor kb. 0,5-1 centi távolság van az alsó és a felső fogak között. Ha az alsó fogak már teljesen két irányba mutatnak, és a felső fogak teljesen elvékonyodtak, akkor túlnőtt kedvencünk foga. Így nem fog tudni enni, ezért le kell neki vágni. Ha nem vagyunk elég bátrak, akkor vigyük el állatorvoshoz, biztosan szívesen segítenek. Ha azonban eléggé bátornak érezzük magunkat, akkor fogjunk egy kicsi csípőfogót, és csippentsünk le annyit a fogakból, hogy az alsó kb. 3-3,5 centi, a felső pedig 1,5-2 centi legyen (Ne vágjunk bele a vastag részbe! A belső részen már íny takarja ezt a részt!). Egy kicsit vérezni fog, de hamar eláll majd. Azonban ez könnyen elkerülhető, ha ellátjuk a patkányunkat mindenféle fogkoptatási lehetőséggel. A legjobb nekik egy pár faág, vagy az e célra gyártott fogkoptató kövecskék, rudak, karikák, egyebek. Használhatunk még szépiát, ami sok kálciumot is tartalmaz. Bár kicsit drága, és hamar elfogy, ez a legegészségesebb. Figyeljünk arra is, hogy a száj belső felülete ép maradjon. Ennek érdekében annyit tehetünk, hogy nem adunk az állatnak semmilyen szúrós magot, mint pl. a hántolatlan zab, búza. Eltüntetünk minden éles, vagy hegyes tárgyak a ketrecből, és közvetlen közeléből. Ezen kívül ne adjunk túl savas ételeket, vagy csak nagyon ritkán, és keveset. A száj ne legyen büdös (gyomorrontásra, vagy gennyes sebre, tályogra utalhat), ne legyen felduzzadva, és ne legyenek túlnőve a fogak. A nyelv legyen sötét rózsaszín (Ha lila, akkor nagy bajok vannak, irány a doki!)
|