7,5 kg-os nyurga

 

Délelőtt elintéztem a dolgaimat. Ebéd után feltettem a vizet, majd két fángli kukoricát engedtem bele. Még főtt a kukorica, elővettem a horgászfelszerelésemet és átnéztem, hogy minden rendbe van-e. Kicseréltem az egyik boton a gubanc gátló csövet, mert eléggé megviselt volt, majd kötöttem pár új horgot.

16 órakor felpakoltam a cuccom a motorra, majd elindultam Szajolba a Holt-Tisza 2 es szakaszára.

 

Meleg van. A nap sugarai, szinte égetik a bőröm. A cuccaimat bepakoltam a csónakba, majd végig pásztáztam a vizet. Misi, egy Szajoli horgász, már bent volt a helyén. Nem sokkal előttem érhetett oda, mert a csónakját kötötte ki a karóhoz. Eloldottam a csónakot, evező a kézbe és irány a horgászhelyem. Lassan, csendben haladtam előre. Misi, közben már bevetette a horgait, elhelyezkedett a csónakban és pont rágyújtott mikor egyvonalban értem vele. Üdvözöltük egymást. Kérdi, meddig maradok. Nem tudom, válaszolom, tízig biztos, de majd meglátom. Irány tovább.

 

Pár perc és a helyemhez érek. Leveszem a diszperzites vödör tetejét és beetetem az első helyet. Ez egy nagy nyárfa előtt van, kint a víz szélén. Kb, 15 méterre van a másik hely a part szélén. Itt 2.5 – 3 méter széles nádsáv húzódik és van egy kis beszögelés, vagyis hiányzik a nádból egy 3 négyzetméteres rész. Ide etetek. Miután ez is megvan, odaevezek a karókhoz, kikötöm a csónakot.

 

Előveszem a botokat, összeszerelem. A két boton egy-egy horog van. Fűzök három-három szem főtt kukoricát, majd felrakom a horgokra. Bevetés indul, horgok landolnak a beetetett helyen. Kispannolom a zsinórt, kapásjelző karikákat felhelyezem. Magam körül mindent szépen elrendezek, hogy kéznél legyen.

 

Iparkodom, nehogy lekésem az ötórai járatot. Általában öt órakor szokott jönni a ponty csapat. Először a nádnál szokott kapásom lenni. Miután itt megszűnik a kapás, már figyelhetem a másik botomat, mert pár perc és odaér a csapat. Jobbról jönnek és balra haladnak. Volt nem is egyszer, hogy fogtam a nádnál egy, vagy két pontyot, majd pár perc múlva már a nyárfánál lévő szerelékemen emelkedett a kapásjelző. Persze nem ez az általános, de azért ilyen is volt.

 

Sajnos ma a járat elmaradt. Nem jöttek a pontyok. Ugyan volt, hogy emelkedett a kapásjelző, de sajnos csak a törpeharcsák bosszantottak ezzel. A tíz centiméteres törpe úgy felvágta a kapásjelzőt, hogy még koppant is a boton. Ráadásul úgy benyelte a horgot, hogy csak csipesszel bírtam kiszedni belőle. Újabb kukoricafűzés, horog vissza a helyére. Kitekertem a másik szereléket is. Ezen érintetlen volt a kukorica. Cselezek! A szilikon gumira egy szem főtt kukorica, majd egy szem mézes kukoricát tettem és ezt lezártam egy szem főtt kukoricával. Hátha ez lesz a nyerő. Horog vissza a helyére.

 

Semmi! Várom az este kilenc órai járatot. Megfigyelésem alapján, délután öt és este kilenc órakor van a fő kapási időszak az etetett helyeimen, pár perces eltéréssel. Ha eszik a hal, akár órát is lehetne igazítani hozzájuk. Időnként felborul ez a rend, de ez az általános.

Fél kilenckor hozzá fogok vacsorázni. Kilenc óra, a járat megint elmarad. Kilenc húszig reménykedem, de semmi. Kémlelem az eget, nézem a vizet, próbálok rájönni az okára. Megbeszélem magammal, tízig maradok. Újabb cigi, várakozás.

 

Fejlámpám fényénél megnézem az órát, 21:43. A víz sima, mintha kifeszítették volna. Időnként süllőrablás zavarja meg a csendet. Pont azon gondolkodom, hogy el kellene kezdeni összepakolni, mikor a nyárfánál lévő szerelékemnek a kapásjelzője megállíthatatlanul elkezd emelkedni. Mire észbe kapok, már a bot vége is hajlik és csúszik a bot a csónak deszkáján. Elkapom, bevágni nincs időm, mert valami hatalmas erővel próbálja kihúzni kezemből a botot. A harmincötös zsinór és az orsó jól vizsgázik. A fék szépen adagolja a zsinórt. A nagy körökből egyre kisebbek lesznek és pár métert sikerül nyernem. Újabb kirohanás, fütyül a zsinór. Nem erőltetem, had fáradjon. A harmadik kirohanás után elkezdem pumpálni, egyre közelebb kerül a csónakhoz. Tartom a botot és fél kézzel kitekerem a másik felszerelésemet, nehogy gubanc legyen.

 

Ezt jól tettem, mert elkezd a csónak körül keringeni a hal. Időnként feljön a víz tetejére és egy pillanatra, megcsodálhatom a holdvilág fényében. Érzem, hogy fárad. Fejlámpámat bekapcsolom, és egyre közelebb tekerem magamhoz. Merítő szák a kézben, és egy ügyes mozdulattal beleterelem. Hallom, ahogyan az a bizonyos kő leesik a szívemről. Megvagy!

 

Beemelem a csónakba. Megszabadítom a horogtól, majd megmérem a hosszát és súlyát.

70 centiméter, és 7.5 kilogrammos nyurgaponty. Egy rövid pillanatra gyönyörködöm benne, majd belerakom a haltartó szákba, és leengedem a vízbe. Rágyújtok, és újra végigpergetem a filmet a fejemben a hal fárasztásáról. Jól eső érzés fog el.

 

Kapás: 21:45

 

Csali:

 A szilikon gumira egy szem főtt kukorica, majd egy szem mézes kukoricát tettem és ezt lezártam egy szem főtt kukoricával.

 

Felszerelés:

Energofish 3.30 méteres B 50-100 gr teleszkópos bot.

Okuma Galaxy GXR50 orsó

Carp Expert UV  0.35-ös főzsinór

Silstar Dyneema 0.18 mm fonott horogelőke zsinór

Owner 53704  4-es horog

 

2007.07.23  Zöld Zsolt

 

Vissza a Beszámolókhoz