Csak még öt perc…
Szajoli Holt-Tisza, kettes szakasza, éjszaka kettő óra.
Negyedjére süvített fel az orsó. A kétszáz méter zsinórból, kb. ötven méter maradt az orsón, és a harcsa fáradhatatlanul húzta tovább. Nem sok választásom volt, így kénytelen voltam eloldozni a csónakot. Lesz, ami lesz, gondoltam. A csónak, mintha önálló életre kelt volna, szép lassan elindult.
Keményen tartottam a botot a kezemben, közben magamban azon viccelődtem, hogy „Most aztán kézben tartom a dolgokat!”. Szerencsém volt, mert a hal a víz közepe felé indult el. Legjobban a kikötőkaróktól féltem, mert szerencsétlen víz tele van aggatva velük. Ha valamelyikre rátekergődzik, akkor már a Jó Isten sem tud csodát tenni. Hiába van az orsómon 0,28mm-es Berkley Whiplash Pro fonott zsinór, melynek szakítószilárdsága 44,9kg. Fortuna velem van, mert a csónakot a hal, a víz közepén húzza a hármas gátjának irányában.
Fárad a jobb karom, átveszem a botot a bal kezembe. Már majdnem elérjük a hármas gátját, mikor a harcsa megáll. Most jött el az én időm, zsinórt kell nyernem. Kezet váltok, majd szép szorgalmasan elkezdem tekerni. Egyre közelebb kerülök a halhoz. Pár perc, és a csónakkal a harcsa felett vagyok. Próbálom felemelni a fenékről, de meg sem mozdul. Erőlködök, a bot hajlik. Semmi! Próbálom újra és újra. Icike-picike mozdulás van, de nem tudom elszakítani a fenéktől.
Jöhet a gitározás! Engedek egy picit a féken, nehogy baj legyen. Kifeszítem a zsinórt, és mint a gitárhúrt elkezdem pengetni. A válasz nem marad el. Forog a harcsa, és a farkával próbálja eltalálni a zsinórt, hátha így megszabadulhat a horogtól. Hatalmas örvények keletkeznek a harcsa küzdelmétől. Ring a csónak, fröcsög a víz. Fohászkodom Fortunához, nehogy elmenjen a hal. Szavaim meghallgatásra találtak, mert pár perc küzdelem után, elindultunk a kettes gátja felé.
Egyre jobban fáradok, hiába cserélgetem a botot a kezeimben. Félútig sem érünk el, mikor újra elfekszik. Ezek szerint Ő is fárad, nem csak én. Újra visszalopom az elvesztett métereket. Nincs időm pihenni, mert akkor a hal is pihen. A harmadik próbálkozásra, sikerül elemelnem a fenéktől. Megindul a kettes gátja felé. Már nem olyan fürge, mint az elején volt. A karjaim el vannak zsibbadva. Vajon mekkora lehet?
Újra elfekszik. Emelem, elsőre sikerül. Szóval így! Erőltetem. Sikerül felhoznom a víz tetejére. Fejlámpám fényénél meglátom hatalmas testét. Atya Úr Isten, ez hatalmas!
Az éjszaka csendjét a part felől egy hang zavarja meg.
- Mit fogtál kollega? Menjek segíteni?
Ismerős a hang, ez Tóth Janié.
- Igen, válaszolom.
Hallom Jani evezőjének hangját. Pár perc, és átszáll a csónakomba. Az övet meg ellöki az enyémtől.
- Ne legyen útba, mondja.
Látja rajtam a kimerültséget, így átveszi a botot. Leroskadom a csónak ülésére. Pihegek. Jani egyre közelebb tekeri a halat. Már kezd derengeni. A fejlámpa fénye nélkül is látom a halat. Forog a csónak körül. Nézem a félig felém fordított fejét, és meghökkenek. Mintha rám kacsintott volna. Kihajolok, hogy jobban lássam. Kapcsolok!
- Vigyázz Jani! Újra próbálkozik, kiabálom.
Hatalmasat ugrik a hal. Jani kezéből majdnem kitépi a botot. A hirtelen rántástól, elkezd billegni a csónak. Majdnem beleesek a vízbe. Érzem, ahogyan Jani hátulról elkapja a vállam, és erős szorítással próbál benntartani a csónakban. Sikerül visszanyernem az egyensúlyom.
- Köszönöm, mondom!
A szorítás csak nem akar abbamaradni. És mintha már, rázná is a vállam! Hallom a válaszát, de a férfias hang egyre lágyabb lesz, majd átmegy nőies hangba.
- Apa! Ébresztőő! El ne késs.
Kinyitom a szemem, és a feleségem néz rám, és rázza a vállam.
- Keljél, mert elkésel a munkából!
- De a harcsa… hebegem.
Jót nevet, és egy puszit nyom az arcomra.
- Majd munka után tovább álmodhatod, válaszolja.
- Most iparkodj, mert tényleg elkésel!
Fogmosás közben bosszankodom, csak még öt perc, és meglett volna!
2011.07.08 Zöld Zsolt