A két amur.
Szeptember elején, kezdett megfogalmazódni bennem, hogy új horgászhelyet kellene keresnem magamnak. Ugyan is, Robi barátom egy ideje már, csak morgolódik, hogy Ő alig fog halat, a közös helyünkön. Sajnos, az irigység szinrelépett! Szóval, az élet már csak ilyen.
Hogy elkerüljem a további zsörtölődést, nyitott szemmel jártam, és kerestem az új helyet. Találtam is egyet. Igaz, hogy volt ott két csónakkikötő karó leverve, de az egyik már félig el volt dőlve, és egész évben nem horgászott ott senki, így elérkezettnek láttam az időt, hogy elfoglaljam.
Ez közelebb volt a kettes gátjához, mint a Robi féle közös helyünk. Mivel eléggé megviselt állapotban voltak a régi csónakkikötő karók, így kicseréltem őket. Körülbelül a nád szélétől tizenöt méterre vertem le az újakat. Most jött a lényeg! Ki kellett választanom azt a két helyet, ahová majd etetek.
Kieveztem a nád széléhez, és megmértem a vízmélységet. 1,70 méter mély, és kemény az alja. Nem is csodálkoztam, mert nem messze van egy áteresztő cső, melyen a szomszédos Halász KFT, halnevelő telepéről engedik át időnként a vizet. Mivel ezen a csövön nagy erővel folyik át a víz, így ezen a részen a víznyomás szépen eltakarította az iszapot.
Jobb kéz felől, találtam egy nyiladékot a nádban. Feltűrtem az ingem úját, és leengedtem az evezőt, hogy kitapogassam a meder alját. Itt is kemény, agyagos volt a meder. Na, ez az, gondoltam. Fogtam a diszperzites vödröt, és nád tövéhez szórtam tíz őszmarék főtt kukoricát.
Kb. tíz méterre, bal kéz felől is kerestem egy helyet, és ide is szórtam etető anyagot.
Két hétig, rendszeresen jártam etetni, viszont itt nem horgásztam. Vártam, hogy beérjen a hely.
Ezen időszak alatt, visszajártam horgászni a Robi féle közös helyünkre.
Szeptember 16. vasárnap.
Már két hete etetem az új helyet. Azon tűnődöm, hogy estére ki kellene próbálni, hátha adna halat. Délután 16:20 kor már a csónakban ültem, és eveztem az új hely felé. Miután odaértem, szórtam mindkét helyre kukoricát, majd irány a Robi féle közös helyünkre, és itt is beetettem. Ügy döntöttem, hogy itt maradok, majd este, meg átmegyek az új helyre.
Este fél nyolcig, szinte eseménytelenül telt el az idő, leszámítva azt a pár törpe kapást, melyet inkább kihagytam volna. Fél nyolckor nekiálltam enni. Gondolom, mindenkinek ismerős, az a szitu, ha épp kajálsz, vagy valamivel lefoglalod magad, tuti kapásod lesz. Ez történt most is. A kapásjelzőm, elemi erővel koppant a bot végén, majd egy pillanatra úgy is maradt. A falat, min épp rágódtam, megakadt a torkomon. Ettől köhögnöm kellett. Próbáltam a vacsorámat úgy kiejteni a kezemből, hogy az az ölemben landoljon. Mindeközben, hirtelen mozdulattal nyúltam a botom felé, hogy bevágjak. Egyik sem jött össze. A kajám szépen elgurult a csónak aljába, én meg fuldokolva, az „üres” botot markolásztam.
Nagy mérgesen kitekertem a szerelékem, és közben azzal vigasztaltam magam, hogy „tutitörpevoltálteis, hogy a fene vinne el!”. Nem is mertem belegondolni, mi van, ha nem törpeharcsa volt.
A szilikon gumira, fűztem fel három szem gondosan kiválasztott főtt kukoricát, majd ezt ráakasztottam a horogra, és visszajutattam az előbbi helyre. Kapásjelzőt felhelyeztem, megkerestem az elgurult kajámat, lemostam, és nagy mérgesen folytattam a falatozást.
20:20.
Kapásjelzőm, egy határozott mozdulattal elkezdett emelkedni, meg sem állt a botig. Most résen vagyok! Bevágás. A bot hajlik, az orsó sivít, és szalad le róla a zsinór. Jól húz a hal. Minden pillanatát kiélvezem a fárasztásnak. Négy perc, és köszönő viszonyban vagyunk. Ott van az orrom előtt, már csak merítenem kell. Ő nem így gondolja. Újabb kirohanás. A zsinór szinte vágja a vizet. Imádom az ilyen pillanatokat! Megindul a nyílt víz felé. Engedek egy picit a féken, had menjen. Visszafordul, és egy félkörívvel megy a nád felé. Érzem, hogy már kezd lankadni. Pár kör, és újra a csónak előtt van. A merítő szákot szép óvatosan beleengedem a vízbe, egy ügyes mozdulattal kiemelem a halt.
Mérlegelés: 5 kilógramm, és 68 centiméteres amur. Egy pillanatra gyönyörködöm benne, majd beleteszem a haltartómba, és leengedem a vízbe. Kezembe vettem a botot, és átvizsgáltam a szereléket, hogy nem-e sérült a zsinór. Miután mindent rendben találtam, kitekertem a másik szerelékemet is. Kicsit összébb pakoltam, majd elindultam az új helyemre.
Etetéssel kezdtem. Miután kikötöttem a csónakot, felcsaliztam a horgokat. Bevetés indul! Szokásomhoz híven, mindent elrendeztem magam körül, hogy kéznél legyen. Az órámat, magam előtt, ráfektettem az ülésdeszkára. Így, az idővel kapcsolatban mindig képben vagyok. Csak oda kell pillantanom, és tudom, hogy mikor történt a kapás, és meddig tartott a fárasztás.
Már besötétedett. Szememet a nádas sötét foltjára tapasztom. Megigéz a hely. Cigarettám parázsló fényében megnézem az órám. Nyolc óra, ötvenhat perc. Vajon itt is érvényes a kilenc órai járat? – tanakodom magamban.
Kilenc óra, huszonhat perc. Kapásjelzőim bágyadtan lógnak a zsinórón, nem mozdulnak. Táskám rejtett zugából, elővarázsolok egy csomag savanyú cukrot. Ezzel vigasztalom magam.
A csendet, a falu felöl, időnként kutyaugatás zavarja meg. Nem messze, a bal kezem felöl lévő horgomtól, pontyugrást látok. Minden idegszálammal a kapásjelzőkre koncentrálok. Hiába, nem történik semmi.
Szeptember 17. hétfő.
Hajnal egy óra, ötvennégy perc. Álmos vagyok. Fáj a derekam, fenekem. Aki horgászott már csónakból, az tudja milyen ez. Órák hosszát ülni a deszkán, úgy, hogy a derekát nem tudja az ember nekitámasztani semminek… Nem egy leányálom!
Hiába fészkelődtem, sehogyan sem volt jó. Végül leültem a csónak áljára, derekamat nekitámasztottam az oldalának, jobb kezemet meg rátettem a bot nyelére, hogy kitámasszam magam. Mennyei érzés volt. Egy-egy pillanatra, még a szemem is lecsukódott.
- Na, jó! Öt másodpercig pihentetem a szemem, gondoltam magamban.
Nem aludtam el, csak lehunytam a szemem.
A bot hirtelen megindult a kezem alól. Ösztönösen rámarkoltam a nyelére. Valami, elemi erővel állított talpra. Bevágásnak, itt már nem volt helye. A bot, amennyire csak bírt, meghajlott. Gyorsan engedtem a féken, nehogy elszakadjon a zsinór. Egy mozdulattal, bekapcsoltam a fejlámpámat, és rávilágítottam az órámra. 02:04perc.
- Atya Úr Isten! Mi lehet ez, szalad ki a számon.
Szinte, szántja a vizet. A nád szélén halad előre, megállíthatatlanul. Félek, nehogy bemenjen a nádba. A bot végét, a víz közepe felé húzom, így próbálom a nád szélétől eltessékelni a halat, mely egy idő után sikerül is. Keményen kapaszkodok a botban, az orsó sír, szaladnak le róla a méterek. Hatalmas nagy félkörívet tesz a csónak körül, majd megáll, és egyhelyben forgolódik. Időnként ránt egyet-egyet a zsinóron, próbál megszabadulni a horogtól. Fél kézzel nyúlok a másik botomért, majd a nyelét a lábam közé veszem, és kitekerem. Most már ez sincs útban.
Egy újabb nagy kirohanás. Az orsó alig győzi adagolni a zsinórt. Telnek a percek, melyek most számomra évszázadoknak tűnnek. Nem akar fáradni a hal. A nád felé veszi az irányt. Alig bírom megállítani, nehogy berohanjon a nádba. A változatosság kedvéért, mos egy tíz méteres sugarú körben halad a csónak körül. Mikor a nyílt víz felé ér, megpróbálom pumpálni a bottal, és magam felé tekerem. Jön, mint a pulikutya. A csónak előtt, mintegy öt méterre, fel is jön a víz tetejére. Fejlámpám fényében, megcsodálhatom hatalmas testét. Amur, állapítom meg.
Tekerek egy párat az orsón, és magam felé húzom a halat. Kezembe veszem a merítő szákot, és óvatosan beleengedem a vízbe. A halat a szák fölé irányítom, és próbálok meríteni. Mihelyt a testéhez ér a szák alumínium kerete, egy hatalmasat ugrik, és a csónak alatt, a két kikötő karó között átrohan. A bot végét, egészen a csónak aljáig húzta. Rohant egy pár métert, majd minden elcsendesedett. A botom megkönnyebbült. Gyorsan eloldottam az egyik karótól a csónakot, és odébb toltam. Így már nem a csónak alatt volt a zsinór. Tekertem egy párat az orsón, a zsinór ellenállás nélkül jött. Talán elszakadt, vagy kiakadt a horog. Csak álltam, és lemondóan leengedtem a botot. A csalódottság kiült az arcomra.
Pihegtem egy kicsit, majd elkezdtem tekerni a szereléket. Pár méter és a zsinór megfeszült. Meglepődésre nem sok időm volt, mert a bot vége újra hajlott, és a hal, megint elkezdte húzni. Önkéntelenül tört ki belőlem – Szóval pihentünk!
A régi hév már oda van. Nem húz olyan vehemensen. Ő is fáradt, nem csak én. Tesz egy kört, és újra a csónak elé vezetem. Közben rájövök, hogy alulról nem tudom megmeríteni, mert kicsi a merítőm. Gondolkodom. – Majd ráhúzom a feje felől!
Elsőre nem sikerül. Már nem rohan el, csak csóválja a fejét. Látszik rajta, hogy halálosan ki van merülve. Második próbálkozásom, sikerrel zárul. A botot lerakom, és két kézzel emelem be a csónakba. Leroskadok a hal mellé, és remegő kézzel rágyújtok, majd megnézem az órám.
Hajnal kettő óra, húsz percet mutat.
Csodálkozom. Tizenhat percbe, mennyi minden belefér!
Mérlegelés: 12,75 kilogramm.
Hossza: 90 centiméter.
Fajtája: Amur.
Összepakolok. Legutoljára a botokat hagyom. Nézem a zsinórt, mellyel a nagy amurt fárasztottam. Kb. egy tíz méteres szakaszon, csúnyán ki van szálkásodva. Mázlim volt, hogy fárasztás közben nem szakadt el. Hiába, ezek a porcelánbetétes, zsinórvezető gyűrűk, nem igazán jók.
Felszerelés, amivel az 5 kilós amurt fogtam:
Bot…..: Zebco G-Tech Cool Practica 3.00 méteres, B 50-150.gr teleszkópos bot
Orsó…: Okuma Aliax ALR50 orsó, 8.csapágyas
Zsinór.: Carp Expert UV 0.35-ös 14.4 kg
Horog.: Awa-Shima 41-1053 1-es
Módszer.: Fenekezés
Felszerelés, amivel a 12,75 kilós amurt fogtam:
Bot…..: Energofish 3.30 méteres B 50-100 gr teleszkópos bot
Orsó…: Okuma Galaxy GXR50 orsó, 3.csapágyas
Zsinór.: Carp Expert UV 0.35-ös 14.4 kg
Horog.: Awa-Shima 41-1053 1-es
Módszer.: Fenekezés
2007.09.20 Zöld Zsolt
