Abony, Tuti horgásztó.
2011.07.15.
Régi barátom, és egyben kollegám, Czene Józsi, délután kérdezte a munkahelyen, hogy lenne-e kedvem horgászni a jövő héten. Abonyba megy, a Tuti horgásztóra, és szívesen elvinne. Mivel, a Feleségem és én is, egy hétig szabadságon leszünk, így megbeszéltük, hogy 20-án hármasban megyünk horgászni.
07.19. Készülődés.
Délután biciklire ültem, és elmentem a horgászboltba etetőanyagért. Miután ez megvolt, elővetem a felszerelésemet, és átnéztem, hogy minden rendben van-e. Mivel horgászat közben, a zsinór, első pár métere van kitéve legjobban az elhasználódásnak, így az orsókról letekertem húsz-húsz méter zsinórt, majd levágtam, és újra kötöttem a szereléket. Biztos, ami biztos, alapon. Kötöttem pár új horgot tartalékba, hogy ne a vízparton keljen majd bajlódnom vele. Katonásan összepakoltam minden szükséges kelléket, majd még egyszer átnéztem mindent. Megnyugodva konstatáltam, hogy mindent elpakoltam. Egy dolog aggasztott. Nem kellene ez a 38 fokos meleg.
07.20. Indulás.
Hajnal 4:15-kor keltünk. Feleségem összekészítette az ennivalót, és üdítőt. Józsi, 5 órakor jött hozzánk. Bepakoltunk mindent a kis fehér Suzukiba, és tele reménnyel, elindultunk Abony felé. Szerencsénkre, az idő, a tegnapihoz képest, elégé lehűlt. Abonyban megálltunk egy kávéra. Innen már csak egy kilométer a horgásztó.
Érkezés.
5.óra, 53-kor értünk a tóhoz. Mi voltunk az elsők. Kifizettük a jegy árát, majd becuccoltunk a nagyobbik tó, bal partjára. Mindjárt, az első faháznál telepedtünk le, gondolván arra, hogyha kell, akkor a nap, és eső ellen is véd. Kipakoltunk mindent, elrendeztük a dolgainkat magunk körül, hogy minden kéznél legyen. Már csak a botokat kellett összeszerelnünk.
Reggel 6 óra
A botjaink.
Apa, kezdődik!
Etetéssel kezdtünk. Összekavartam az etetőanyagot, majd nekünk, egy kicsit balra, kb. 10 – 12 méterre szórtam be. Összeraktam a botokat, fűztem fel három-három szem mézes kukoricát. A bal oldali szereléket, mellyel a feleségem horgászott, az etetéshez dobtam, az enyémmel meg a víz közepét céloztam meg.
A Párom, és Én.
Józsi, tőlünk jobbra, kb. nyolc méterre helyezkedett el. Ő is a víz közepét célozta meg. Először etető rakétával beetetett, majd a horgait bejutatta az etetéshez. A házi leckét feladtuk, a többi, már a halak dolga.
Józsi, és a botjai.
Pár perc, és mindkét kapásjelző mocorogni kezdett. Mondom, mocorogni! Sajnos, a csúcsra nem jutottak fel. Piszkálta valami, de ebben ki is fulladt a dolog. Ez még előjátéknak is kevés. Józsi, szerencsésebb volt, mert negyed óra, és tekerhette ki a potykát. Sajnos, fiatalkorú volt a hal.
Jött,
..és ment.
Úgy döntöttem, megreggelizek. Kaja után, kitekertem a szerelékeket. A változatosság kedvéért, most mandulás kukoricát tettem fel. A játék, kezdődött előröl. Árnyalt rezdülések, pici emelkedés, de semmi komoly. Józsi, egy kis idő múlva szólt, hogy fogott egy kárászpontyot. Átmentem, megnéztem. Érdekes hal volt.
Kárászponty.
Fél nyolc.
Kellemes idő van. Időnként, lágy szellő fújdogál. Szerencsénkre, a nap nem támad ezerrel. Az elmúlt napok hősége, nem hiányzik.
Újabb horgász érkezik. Szemben, a túlsó parton lévő első faháznál telepedett le. Közben Józsi, egy újabb pontyot akasztott.
Csaliarzenál.
Egy újabb önkéntes.
Az ellenállhatatlan csali, vagy mégsem?
Megint megpróbálok cselezni. Most, trágyagilisztát fűzök fel. A halacskák egyből megtalálják, de megint csak maszatolás. Nem értem! Az itteni halak csak a bojlit szeretik?
Elhatározom, ha megint piszkálni fogja valami a horgom, majd jól bevágok neki. Hiába, csak az üres horog jön ki. A gilisztát, mesteri módon lopták le róla. A következő, ugyan így járt. Visszatérek a mézeskukoricára. Annyi változtatással, hogy most technopufival meglebegtetem.
Kapásra várva.
Fél perc, és újabb maszatolás. Már nem idegeskedek. „Dolgozz meg érte, és húzd fel a kapásjelzőt, ha kell” gondoltam magamban. A halak nem így gondolták. Eközben Józsi, egy újabb potykát fárasztott. Szákolás után, megajándékozott pár szem bojlival, hogy próbáljam ki.
A fárasztás.
A feketeség.
Nem raktam fel egyből a bojlit. Gondoltam várok még egy kicsit, hátha tetszik a halaknak a lebegtetett mézeskukorica. Kilenc órakor Józsi szólt, hogy nézünk fel az égre, mert balról hatalmas nagy feketeség közeledik. A túlsó parttal párhuzamosan jött a feketeség, és nagy sebességgel haladt jobbra. Felettünk, és a hátunk mögött, nem volt felhősödés. Néztük egy darabig, majd arra a következtetésre jutottunk, hogy ez valószínűleg mellettünk megy majd el. Lehet, hogy mi nem is kapunk belőle, vagy legfeljebb, csak egy kisebb esőt a széléből. Ez elöl, meg majd behúzódunk a faházba.
Így kezdődött.
Magamban még örültem is neki, mert arra gondoltam, hogy hamar túl leszünk rajta. Ha meg kapunk is az esőből egy kicsit, miután majd eláll, akkor lesznek majd az igazi kapások.
Pár perc, és a szél kezdett megélénkülni, majd egyre erősödött. Ennek már a fele sem tréfa! Elkezdtem összepakolni. Józsi közben fogott megint egy pontyot.
Hajlik a feeder.
Miután visszaengedte a vízbe, Ő is elkezdett pakolni. A cuccainkat behordtuk a faházba, csak a botok maradtak kint. Pár perc múlva elkezdet szemerkélni az eső. Mindhárman behúzódtunk a faház leghátuljába. Párom, kamerázta az időjárást, közben énekelte a Micimackóból a „fekete felhő az égen-t”, mi meg Józsival kitárgyaltuk, hogy az eső után, biztos lesz majd kapásunk. Szemben, a túlsó parton lévő horgászt, láttuk, hogy összepakol, és elmegy.
Egyre csúnyább az ég!
A szél egyre jobban felerősödött, a szemerkélést felváltotta az eső. A szél, pont a faház bejárata felé, egy kicsit srégen fújt. Látszódott a földön egy régi, kiszáradt pocsolya nyom.
Meg is jegyeztem, „na, csak eddig fog beesni”.
Tévedtem! A szél egyre jobban erősödött, és az esőt egyre jobban hordta be a faházba. A régi pocsolya nyomon túljutott, majd elérte a cipőnket, térdünket, és végül már a felsőruhánkat áztatta. Páromat betakartam egy pléddel, hátha megbírom óvni, de ez is, inkább csak a vízgyűjtő szerepét töltötte be.
Párom, a faházból örökíti meg a pillanatot.
Olyan elemi erővel kezdett el fújni a szél, hogy a tóról, az előttünk lévő, minden egyes partszéli hullámot, ránkdobta. Ez kb. öt másodpercenként történt. Párom megfordult, hogy ne az arcába kapja a vizet. Terpeszbe álltam, és összefogtam a nyakánál a plédet, hogy megtartsam. Józsival, mi nem fordítottunk hátat, mert szerettük volna látni, hogy mi történik, és ha kell, hogyan tudunk ellene védekezni. Kimenekülni már nem volt időnk
Azt hittem, hogy ezt már nem lehet fokozni, de a természet rácáfolt.
A hullámbedobások egyre sűrűbbek lettek, majd azt éreztük, hogy a szünetek megszűntek, és egyfolytában jött be a víz. Látni már nem láttunk semmit, levegőt alig kaptunk, hatalmas nyomás nehezedett ránk. Gondolkodni már nem tudtam, mert minden olyan gyorsan történt. A következő pillanatban megszűnt az a rettenetes nyomás, és már a víz sem jött ránk a tóból. Arra eszméltünk, hogy ott állunk a szabad ég alatt, esik ránk az eső, és a faház eltűnt a fejünk fölül. A meglepetéstől, pár másodpercig mozdulni sem bírtunk.
A szél, még mindig rettenetesen fújt, de már nem olyan erővel, mint az előbb. A faház, a hátunk mögött 6-7 méterre feküdt a füvön, a bejárati részével lefelé. Nem tört össze. Fogtam a párom, és mondtam Józsinak is, hogy feküdjünk le a gát oldalába (másfél méter a szintkülönbség), így felettünk fúj el a szél, és nem ér minket. Tudom, hogy ezt kellett volna már mindjárt az elején tennünk, de egyikünk sem számított ilyen orkán erejű szélre. Pár perc fekvés után, a szél és az eső, egy picit csillapodott, de még mindig jócskán volt benne erő. Józsi kitalálta, hogy bújunk be a faházba, hogy legalább ne ázzunk.
A cuccunk közül, egy pár dolog ott volt alatta. Összeszedegettük. Ömlött a ruhánkból a víz. Fáztunk, és remegtük.
Rá akartunk gyújtani, de a cigarettánk teljesen átázott. Józsi talált egy dobozzal az egyik szatyorban. Alig bírtam kivenni egy szálat, mert úgy remegett a kezem. Kicsit felengedve, már viccelődni is volt kedvünk. Közben kitárgyaltuk a vihart, minden egyes részletét. Arra a megállapításra jutottunk, hogy ilyenben, még soha, egyikünknek sem volt része. Kb. egy fél órát gubbasztottunk a bódé alatt, majd előbújtunk, hogy összeszedjük a dolgainkat.
Az eső, még mindig esett. Eltartott egy kis ideig, még mindent összeszedtünk. Józsinak a napszemüvege, nekem az előre kötött horgaim tűntek el. Ebből a szempontból, még akár szerencséseknek is mondhatnánk magunkat. Igaz, a napszemüveg, drága portéka volt.
A faház alja, körbe, be volt vasalva. A bejárati rész, mindkét sarkára, egyméteres, 40-es zártszelvény volt hegesztve, és ez volt leverve a földbe. Vagyis, ez tartotta a faházat. Ezt a vihar úgy kikapta a földből, mint a pinty!
Legutoljára a botokat tekertük ki. Józsi szólt, hogy nézzük meg, az egyik szerelékén hal van. Egy tenyérnyi kárász volt. Biztos még a cuccainkat szedegettük össze, addig akasztotta fel rá magát. A Párom is szólt, hogy az Ő szereléke meg el van akadva. Mondtam Neki, hogy rakja le a botot, majd mindjárt megyek, és elintézem. Miután kitekertem az én botomat, kézbevettem a Páromét. A szél a damilt ráfújta a nádra, ezért jött nehezen. Kiszedtem a nádból, majd tekertem kifelé. A lógó rész, könnyedén jött. A parttól, kb. négy méterre, feszült ki a zsinór. Azt hittem, hogy tényleg el van akadva. Erőltettem egy picit. Meglepetésemre, egy két kiló körüli ponty volt a horgon. Szóltam a Páromnak, jöjjön, mert hal van a horgon. Mire odaért, sajnos leakadt a halacska.
Most már, mindenünk össze volt pakolva. Körülnéztünk a tóparton. Négy faházat borított fel, vitt el a vihar. Az egyik, a túlsó parton lévő első faház volt. Még szerencse, hogy időben ment el onnan a horgász, mert különben, vele együtt vitte volna el a vihar. A legfurcsább az volt, hogy még csak a nyomát sem láttuk, hogy hová lett ez a faház. A videókamerázás, már szóba sem jöhetett, mert még mindig esett az eső. Az is megfordult a fejemben, lehet, hogy a videókamera is be van ázva. Sajnáltam a dolgot, mert most tényleg lett volna mit megörökíteni.
Messziről láttuk, hogy a halőrháznál, kint áll a halőr, és Ő is a viharkárt szemléli. Mérgesen meg is jegyeztem, hogy inkább az lenne a dolga, hogy a vendégek után nézne, nem-e sérült meg valaki. Hiába, nem vagyunk egyformák.
Elindultunk az autóhoz. A halőrtől, átvettük az iratainkat. Újabb meglepetés! Az autótól nem messze, hat darab akácfát döntött ki a vihar az útra. Még jó, hogy Józsi nem a fák alá parkolt le az autóval mikor megérkeztünk. Bepakoltunk mindent a kocsiba. 10.óra 52.perc volt, hogy elindultunk haza
Ez egy emlékezetes horgászat volt. Igaz, nem így szerettük volna.
2011.07.31 Zöld Zsolt