Végre, újra horgászom!
Előzmények:
1985. június 13. Ezen a napon váltottam ki életem első horgászengedélyét.
1995-ig tagja voltam a Törökszentmiklósi horgászegyesületnek. Majd egy 11.éves kényszerpihenő következett.
Az újrakezdés:
Hosszú kihagyás után, végre 2006.április.28-án újra kiváltottam a horgászengedélyt. Június vége felé, az első pár utam, Szenttamás alá, a Nagykunsági Főcsatornára vezetett. Egy dévéren, és számtalan törpeharcsán kívül, mást nem sikerült fognom. Ugyan egy pontyot akasztottam, de a 0.20-as zsinór nem volt ellenfél számára. Aztán jött a „törpe” háború. Rakhattam én bármit a horogra, azt csak a törpék támadták! Pár napos főtt kukorica, és friss zöld lucernaetetés után, arra gondoltam, épp itt van az ideje megszabadulnom a kis mohó törpéktől. Gondosan feltűztem a friss lucerna levelet a horogra, majd valamikor a seregben használt varrókészletemből, cérnával megerősítettem azt. Mosolyogtam is magamban „na, most jól kifogok rajtatok, kis bestia törpe had”
Nosza, egy mozdulattal bejuttattam a horgot az etetett helyre, majd szép komótosan leültem, és vártam a kapást. A legjobban én lepődtem meg, mert egy perc sem telt el, és már kapásom volt. Az izgalomtól reszkető kezemet, a bot fölé helyeztem, és vártam, hogy még egy picit emelkedjen a kapásjelző. Közben az agyamon már át is futott a kép, hogy micsoda fenséges, szépséges amur fog mindjárt a horgomon vergődni. Ízlelgettem a szavakat, ahogyan majd otthon mesélem a nagy küzdelem részleteit.
A kapásjelző karika csattanása térített magamhoz, ahogyan nekivágódott a botnak. Jött a reflexszerű bevágás. Szinte érezni véltem a hatalmas hal erejét. Mire a bot vége felvette a bevágás erejéből adódó függőleges pozíciót, már tudtam, hogy valami nem stimmel.
Könnyedén tekertem ki a szereléket, némi ellenállás azért érezhető volt. Minél közelebb ért a parthoz a szerelék, a diadalittas mosoly úgy fagyott le az arcomról. Tudtam, hogy valami nincs rendben! Majd mikor megláttam a horgon vergődő törpeharcsát, legszívesebben átváltoztam volna valami vízi szörnyé, kinek az a küldetése, hogy kiirtsa az összes törpeharcsát, a hazai vizekből.
Mérgemben összecuccoltam, irány haza!
A víz:
Ezen a ponton elakadtam! Szépséges szőke szerelmem, a Tisza, ezen időszakban nagyon rakoncátlankodott. Áradás, áradás, áradás!
Na, hová menjek horgászni, kérdezgettem magamban. Ekkor jutott eszembe a Szajoli Holt-Tisza.
Az első alkalommal a kettes vízterületre mentem. Találtam is egy nagyon jónak tűnő részt. El is határoztam, hogy ez lesz a „helyem”. Szorgalmasan elkezdtem az etetést. Gondoltam, majd ha beérik az etetés, akkor jönnek majd a pontyok. Másnap, mikor mentem ki, már más ült a „helyemen”. Következő nap, már megint más, és ez így ment nap, mint nap után. Elindultam felfedezni a partot, vagyis keresni egy eldugott helyet. Nagy nehezen találtam is egyet a kettes végén. Pár nap után, azonban rá kellett jönnöm, hogy nem csak én vagyok az egyedüli horgász ezen a helyen sem. Ráadásul messze is volt, ha meg esett az eső, szinte megközelíthetetlen kismotorral. Így hát az időjárás függvényében, hol itt, hol ott horgásztam.
Egy barátság kezdete:
2006.július.09-én, ebéd után a szokásos gondossággal, ellenőriztem, majd összepakoltam a felszerelésemet, és irány a víz. Gondoltam megpróbálom a kettes gátjáról becserkészni a pontyokat. Mikor odaértem az egyes, és kettest elválasztó gátra, egy fiatalemberen kívül, más nem volt ott. Köszöntünk egymásnak. Kérdezem, hogy megy, vagy jön. Azt mondja, hogy most megy be a vízre csónakkal. Végigmér, majd hozzáteszi, ha van kedvem, szívesen bevisz. Bevallom őszintén, először nem akartam hinni a fülemnek. Ritka, nem mindennapi ajánlat! Sőt, talán az egyetlen!
Először szabadkozom, hogy köszönöm, de jól elvagyok én a parton is, meg nem akarok pofátlankodni...
Nem hagyja! Gyere, nagy a csónak, elférünk benne ketten is.
Nem nehéz megtörnie az ellenállásomat. Jön a bemutatkozás.
- Jurás Róbert, de hívjál csak Robinak.
- Zöld Zsolt, mondom.
Lepakolom a cuccaimat a motorról, majd be a csónakba, és irány a nyílt víz. Tizenöt perces evezés után, megérkezünk a horgászhelyre. Kérdi tőlem Robi, hogy merről akarok horgászni. A nádfal felől, vagy a víz közepe felé lévő etetőkarónál. Ahogy ott állunk a csónakkal, az etetőkarónál hatalmas hal veti ki magát a vízből. Azt mondja, ha akarsz, nyugodtan horgászhatsz ott is. Nem, nem, szabadkozom. Látom rajta, hogy megigézte az előbb kiugró nagy hal látványa. Hogy jönnék én ahhoz, mint vendég, hogy én válasszak helyet elsőnek. Mondom, jó lesz nekem a nádfalnál is.
Az előre elkészített főtt kukorica, dara, és némi epres pellet keverékéből, Robi beeteti mindkét helyet, majd kikötjük a csónakot két vaskaróhoz. Kipakolunk, összerakjuk a botokat, és ezzel elkezdődik a horgászat, és egy barátság kezdete.
Egy kis idő elteltével, a harmincfokos meleget felváltja egy felhőátvonulás, enyhe széllel fűszerezve, pár csepp eső kíséretében. Ring a csónak alattunk. A kapásjelzők követve a ringást, hol fel, hol lemennek. El vagyok keseredve! Ember legyen a talpán, aki meg tudja majd állapítani a kapást, ebben a himbálózásban. Robi vigasztal, hogy higgyem el, ha kapásom lesz, észre fogom venni. Mosolyogva hozzáfűzi, hogy csak vigyázzak, nehogy a botomat is berántsa valami.
Tűnődve szemlélem az egy szem kapásjelzőmet, és fohászkodom, bár igaza lenne, és indulna el a bot a víz felé. Titkon, magamban még egy kicsit noszogatom is.
Semmi!
Mint megedződött parti horgász, magamban már le is mondtam a halfogásról, és egyre felületesebben figyeltem a botomra. Helyette inkább Robival beszélgettem. Időnként oda-oda néztem, de már csak megszokásból. Az egyik alkalommal azt vettem észre, hogy a kapásjelző teljesen fent van, és már a bot vége is hajlik. A tarkómon végigfutott a bizsergés, majd ezt követte a bevágás. Robi gyorsan kiszedte a botjait, és együtt izgultuk végig a hal fárasztását. Az eredmény, egy 3.kg-os tőponty lett.
Nem telt el fél óra, újra kapásom volt. Legnagyobb meglepetésemre, kukoricával egy 1.2 kg-os süllőt fogtam. Robi vigasztalt, hogy elég sok ilyen vegetáriánus hal él ebben a vízben. Mint később kiderült, igaza volt.
Robi egy idő után átszerelte az egyik botját süllőzőnek, a horogra halszeletet tett, és tőlem jobbra, a nádfal tövéhez dobta a szereléket. Elsőre egy törpe támadta meg. Majd hosszas huzavona után, mint áldozat került ki a vízből. Robi következő halszelete már szerencsésebb volt, mert egy igazi, majd két kilós süllő áldozata lett. Nem csócsálta össze-vissza, mint a törpe, hanem egyből benyelte, és folyamatos húzás mellett ezt jelezte is. Robi sem tétovázott, engedve a süllő jelzésének. Így hát barátom szákjában kötött ki őkegyelme. Barátom még ott a vízen megígérte a süllőnek, hogy méltó módon foglya otthon elkészíteni.
A felszerelésem, amivel a pontyot és a süllőt fogtam:
Zebco G-Tech Cool Practica 3.00 méteres, 50-150.g teleszkópos bot
Okuma Galaxy GXR50 orsó
0.25-ös Kamasaki Godzilla zsinór (szakítószilárdsága 8.3.kg)
6-os Owner horog. (1.db horog volt felkötve)
Csali: 2 szem konzerv csemegekukorica.
Hagyományos fenekező módszert használtam. A zsinór végén az ólom, tőle kb. 30.cm-re egy fület kötöttem, ebbe fűztem bele a horogelőkét.
Robi barátommal, meg azóta is együtt űzzük a halakat. Nincs irigység, ha csak az egyikünk fog halat. Örülni tudunk egymás sikerének. Várjuk a tavaszt, az újabb élményeket.
2006.12.24 Zöld Zsolt