A pesti horgász
Július 14, Péntek.
Csörög a telefon.
- Szia! Robi vagyok. Délután ötkor, ha van kedved, kimehetnénk horgászni.
- Rendben, válaszolom. A szokásos helyen találkozunk.
Négy óra. Összepakolom a cuccom, lassan készülődök. Harapok még egy pár falatot, azt irány a víz. Messziről látom, Robi ott ül a vízparton, szemléli a vizet, és latolgatja az esélyeinket. Nincs túl meleg, néha egy kis szellő is libben. Úgy érzem, jó eséllyel indul a mai horgászatunk.
Bepakoljuk a csónakba a cuccunk. Az etetőkarónál kezdjük az etetést, majd utána a nádfalnál folytatjuk. Miután kikötöttük a csónakot, összeállítjuk a felszerelésünket, mindent szépen elrendezünk, majd bevetjük a horgainkat.
Beszélgetünk. Robi sorolja, ki mekkora halat fogott hét közben.
Velünk szemben az egyik nyaraló megélénkül. Megérkezett a tulaj. Pesten lakik, itt vett nyaralót. A feleségével szokott jönni, meg néha a fia, és annak felesége. Leballag a stégéhez, fölényesen körbenéz, ránk is vet egy pillantást. Nem köszön. Gondolja, Ő pesti, van nyaraló, stég, csónak... Magamban, "szeretettel" üdvözlöm. Igen, ilyen emberek is vannak. Áll a stégen, mereng egy darabig, majd büszke léptekkel, felmegy a lépcsőn és eltűnik a nyaralóban. Gondolom, biztos megy a felszereléséért. Őszes a haja, jól tartja magát, olyan 60-65évesnek saccolom. Telik az idő, de nem jön.
Robinak közben kapása van. Tekeri a szereléket, közben mérgelődve mondja, ez biztos törpe. Sajnos igaza van.
Hat óra. Elkezd emelkedni a kapásjelzőm, mégsem áll a botig. Bevágás, hajlik a bot, fut le a zsinór. Nem erőltetem, élvezem a fárasztást. Jól küzd, a zsinór végén lévő hal. Nagyobbnak gondolom. A három kilós nyurga mindent elkövet, hogy ne a szákban végezze. Tévedett szegény...
Felfűzök három szem kukoricát, majd a horog megy vissza az előbbi helyre.
Robinak a kapásjelzője hirtelen felvágódik. Gyönyörű szép kárász. Kis idő elteltével egy újabb. Majd egy jobbacska dévér követi.
Fél kilenckor kipakolunk a táskánkból, és elkezdünk enni. Háromnegyed kilenckor mozgás a stégen. Jön az öreg, hozza a felszerelését. Mögötte jön a felesége, kezében egy műanyag vödörrel, melyben, mint kiderül, kukorica van. Megint végigpásztázza a vizet, egy rövid ideig pihenteti rajtunk a tekintetét, majd szép komótosan összeállítja a bottartókat, ráhelyezi a botokat. Beszáll a csónakba. Felesége odaadja neki a műanyag vödröt. Az öreg kezébe veszi az evezőket (igen, kettőt), és a tőle nem mesze lévő két etetőkaróhoz araszol. Tudományosan, két marékkal elkezdi az etetést, közben számol, néégy.., ööt.., haat... Megy a második etetőkaróhoz, ööt.., haat.., héét... Ide hét marékkal dob. Majd fogja az evezőket, és irány a stég. Közben a felesége, az egyik boton kiengedi a féket, és elkezdi húzni a zsinórt a csónak felé. Az öreg, fogja a horgot, beakassza a csónak végébe, és irány az első etetőkaró. Felcsalizza a horgot, majd felemeli a zsinórt, és szemléli, hogy jól sikerült-e a művelet. Tetszésének hangot is adván, csettint egyet a nyelvével, majd leereszti a horgot az etetett helyre. Jön a következő kanyar. Ki a stéghez, horgot átveszi, beakasztja, belekapaszkodik az evezőkbe, irány a második etetett hely. Újra eljátssza az előbbit, majd leengedi a horgot a vízbe. Büszkén körülnéz, vesz egy nagy levegőt, majd irány a stég.
A botokon kifeszíti a zsinórt, beállítja a kapásjelzőt, majd legnagyobb meglepetésünkre, felmennek a házba.
Tizenegy óra, újabb kapásom van. Ez is tisztességgel küzd. A mérlegelés 3,20 Kg-ot mutat. Szintén egy nyurga. Fogom a halat, nekiadom Robinak. Majd csalizás, repül a horog vissza az előbbi helyre.
Nézek a nyaraló felé, de már fény sem szűrődik ki. Kérdezem Robitól, hogy az öreg vajon mit csinál fent. Lehet, hogy elaludt? Én félteném kint hagyni a botokat. Ha meg nem horgászik, akkor miért cuccolt le? Nem értjük a dolgot.
Csodálatos idő van. Igazi horgászmarasztaló. Nem is törjük rajta sokáig a fejünket, megegyezünk, hogy reggelig maradunk. Kitekerjük a botokat, eloldjuk a csónakot, és megyünk újra etetni.
Robi halszelettel próbálkozik, nem sok eredménnyel. Csak a törpéknek kedvez vele. Kezd fogyni a türelme. Nálam nincs mozdítás. Éjfél körül kérdezi, hogy nem tekerem ki, nem nézem meg, nem dobom arrébb. Nem, mondom, jó helyen van.
Bűvös hajnali fél kettő. Kapásjelzőm megállíthatatlanul felmegy, hajlik a bot vége, már bevágnom se nagyon kell. Az eredmény egy három kiló tízdekás nyurga. Robi gratulál, de érződik a hangján, hogy jobban örült volna, ha az Ő horgán küzd a hal.
Hajnali két óra. A nyaralónál, zseblámpa fénye világít. Szép nyugodt léptekkel jön az öreg lefelé a stéghez. Egy atlétatrikó, és egy kékszínű klott gatya van rajta. Nem siet, nem kapkodja el. Odaballag az egyik bothoz, megemeli, és ellenállhatatlanul tekeri kifelé. Robi szól, nézd már az öreget. Egyszer csak megélénkül a víz, és már az öreg előtt fröcsög a hal. Merít, kiemeli a halat, majd beteszi a haltartójába, mely a stég oldalához van kikötve. Hiába figyelünk, nem igazán látjuk, hogy mekkora a hal, a zseblámpa ide-oda táncoló fényében.
Nem csalizta újra a horgot. Rátette a botot a tartóra, majd ahogy jött, szép nyugodtan visszament a nyaralóba.
Robival megegyeztünk abban, hogy nem lehet túl nagy hal, ha csak így kitekerte az öreg. Aztán azon tanakodtunk, hogyan vette észre az öreg a kapást. Biztos adó-vevő készüléke van, mely bent a lakásban jelzi a kapást. De az a nyugalom, ahogy leballagott az öreg... Megfoghatatlan!
Az éjszaka folyamán, nekünk több érdemleges halat nem adott a víz. Robi néha szunyókált, olyankor kérdeztem tőle, hogy figyeli-e a botjait. A válasz egy kurta "igen" volt, majd folytatta a szunyókálást. Egy kis idő múlva nyújtózkodott egyet, majd új pozíciót vett fel, és megszólalt, hogy " Kezdődik, Apa kezdődik", de hiába biztatta a halakat, szerintem már azok is szunyókáltak.
Reggel öt óra. Felállunk mindketten a csónakban, és elgémberedett testünket nyújtóztatjuk. Eloldjuk a csónakot, és megint megyünk etetni. Utána újra csalizás, horgok vissza a helyükre. Fél hat, már elég világos van. A halak is érzik, mert már mozgolódnak, kezd élénkülni a víz.
Hat óra. Az öreg leballag a stéghez, kiemeli a haltartót a vízből, és nézi az éjszakai zsákmányt. Most már mi is rendesen látjuk. Legkevesebb, egy ötösre saccoljuk a potykát. Robival összenézünk, és nem értjük a dolgot. Szép nyugodtan leballagott, kitekerte, semmi fárasztás, semmi kirohanás, semmi izgalom... Hogy van ez? Az öreg valamit vagy nagyon tud, vagy...
Reggel nyolc óra. Kitaláljuk, hogy délután hatkor ugyan itt találkozunk, és folytatjuk a horgászatot. Összecuccoltunk, és irány haza.
Szombat.
Délután fél hét, már kint vagyunk a vízen. Horgok bevetve. Igazi nyári fülledt meleg van. A nap még mindig égeti a bőrünket. Csak a törpék piszkálódnak. Türelmesen várakozunk. Az öreget nem látjuk sehol.
Háromnegyed kilenc. Robi megszólal, jön a "klott gatyás".
Megismétlődik a tegnapi nap. Jön az öreg, mögötte a felesége, kezében a műanyag vödörrel. Csónakba beszáll, első etetőkaró, néégy.., ööt.., haat.., második etetőkaró, ööt.., haat.., héét.., horogért ki, nyelvcsettintés, leengedés, második horogért ki, nyelvcsettintés, leengedés, majd ki a stégre, kapásjelzők beállítása, és irány vissza a nyaralóba, mintha ott sem jártak volna. Mi meg Robival nézünk csak, mint a moziban.
Tizenegy óra. A nyaralónál, zseblámpa fénye világít, ballag nagy nyugodtan az öreg, bot kézbe, kitekeri, nem lacafacázik, hal a szákba, majd irány vissza a nyaraló sötétjébe.
Nem értjük a dolgot! Ez lenne a nagy horgászat? A szabadidő kellemes eltöltése? Számára ennyiből áll a horgászat?
2007.07.14 Zöld Zsolt