A vemhes kanca etetése
 

A fedeztetési idény vége felé néha hallhatjuk egy-egy lótenyésztõtõ csalódott sóhaját: „Talán rosszul takarmányoztunk?”. Ugyanis egy vagy akár több kancája sem vemhesült, pedig a klinikai vizsgálatokból nem következtethetünk betegségre.

Nem ismetek olyan esetek, melyek szerint az ajánlásoktól lényegesen eltérõ energia- és tápanyagellátás meddõséget okozna, kivéve a komplex laktációs anafrodíziáé (a petefészkek csökkent illetve kimaradó mûködése csikóskancáknál) és részben a magzatfelszívódásé. Gondoljuk csak meg, hogy a táplálkozás egy azon sok faktor körül, amelyek a termékenységre hatással vannak.
Német viszonyok közt két részre oszlik a takarmányozás a fedidény alatt: istállózó- és legelõszakaszra. Sok meddõségi probléma jelentkezik a hirtelen takarmányváltás és a tartási körülmények változása miatt a legelési szakasz kezdetével, legalább 4-8 héten át.

A mozgáshiány okozta terhelés
A laktációs anafrodízia leginkább azoknál a csikós kancáknál lép fel, amelyek a tiszta istállószakaszban (márciusban vagy korábban) leellettek és méginkább olyan telepeken, ahol télen kevés a mozgási lehetõség. A fehérjeellátás szintje 70% körüli, az energiaellátásé 80%. Félõ, hogy a magasabb szintû takarmányozás és ezzel egy idõben a mozgáshiány hatására nagyobb a kólikázaveszély és a kancák emellett túl „tele½ lesznek. A mozgáshiány ezenkívül gátolja a méh visszaalakulásának (az innovációnak) optimális lefolyását.
A továbbiakban tárgyalandó, a termékenység javítása céljából alkalmazott takarmányozási módszerek olyan biotechnikai eljárások, melyekkel biológiai folyamatokat serkenthetünk ill. megerõsíthetünk.

A fény és a meleg befolyásolja a ciklust
Az évszakonként nem sárló kancák ciklusának megindítása fény, meleg valamint nagyobb adagban etetett energia, β-karotin, esetleg esszenciális aminosavak révén befolyásolható. Ezek a sárlás intenzitására és hosszára, a tüszõk mennyiségére és méretére, valamint az ovulációra hatnak.
Ha az istálló elegendõ ablakkal van ellátva és huzatmentes, a megvilágított órák számának és a hõmérsékletnek a változását kellõképpen érzékelik a kancák. Kifejezetten gátlóan hat rájuk viszont, a nyitott istálló, a nyírás, illetve ha télen túl hosszú idõre engedjük ki õket a kifutóba.

Az elhízott kancákat fogyasszuk le!
A kövér kancákat novemberben-decemberben drasztikusan csökkentett takarmányadagolással, hosszabb legelõszakaszokkal vagy munkával fogyasszuk le. A hatásfokot befolyásolja a fajta is, mivel ugyanazt a hatást hamarabb elérjük egy telivérnél, mint egy haflinginál.
Az energiaellátást a kívánt ciklustevékenység elõtt kb. 2-3 héttel (hogy akkor azt megfelelõképpen kihasználhassuk) 1 héten át 120%-ra emeljük. Évek óta kitûnõ tapasztalatokat szereztünk napi 0,5-1 kg keveréktakarmány (fajtától függõen) és hozzá nagy mennyiségû, kíméletesen szárított sörélesztõ adagolásával.
Mivel ez nemcsak energiát, hanem magas tápértékû aminosavakat is tartalmaz, felvetõdik a kérdés, hogy ezek éppen ebben az összefüggésben hatásosak-e. Napi min. 300 mg-os β-karotin ellátásról kell gondoskodni. A legtöbb esetben már 10-14 nap múlva bekövetkezik a vedlés, és ezzel párhuzamosan – még ha valószínûleg egyedileg eltérõen is – a petefészkek aktivitása is diagnosztizálható.
Az energia- és β-karotin ellátást azonban dinamikusan kell alkalmazni, pl.: a sárlás alatt, stressz-szintuációkban (szállítás, istállóváltás, takarmányváltás, szokatlan munkaterhelés), vagy jelentõs idõjárási frontok esetén. Ez az elhízott kancákra éppúgy érvényes, mint a – részben még számottevõbben – a csikós kancákra és a vemhesség elsõ 4-6 hetében a magzatfelszívódás megelõzésében.
A petefészkek optimalizálása az ikervemhességek kockázatát látszik megnövelni, ezért szükségesek a korai vemhességvizsgálatok (18-23. napon). Erre az idõpontra (23. nap) az egyszerûség kedvéért a kompressziós eljárást tartom optimálisnak.
A lovak mind nagyobbak lesznek, és a több mint 168 cm-es végsõ magasságukkal elhúzódik a tenyészérettség, illetve megfigyeléseim szerint egy növekedési lökés alkalmával több hónapos nyugalmi szakasz lép fel, leginkább a fedidény idejére.
A hormonális kezelések néha eredményesek, azonban magas felszívódási- és vetélési kockázattal és a jövõ évekre nézve gyakran rosszabb termékenyüléssel járnak. A β-karotin és az energia mennyiségét ebben az esetben is növelni kellene, különösen kedvezõen hat a nyugodt, kiegyensúlyozott munkavégzés.
Sok esetben május-június-júliusban indul a tenyészérettség. Gyakran hatásosak a munkára és takarmányozásra vonatkozó ajánlások, ha már december / januárban élünk velük.

Laktációs anafrodízia
Ez a csikós kancáknál fellépõ csökkent illetve kimaradó petefészekmûködést jelent. Ennek oka lehet a magas energia- és tápanyagkínálat a vemhesség végén és a mozgáshiány, vagy ha az ellés után nem a szükségleteknek megfelelõ fejadagot etetjük a kancával, ami szintén mozgáshiánnyak párosul. A laktációs anafrodíziát úgy tudjuk megelõzni, ha a következõ szempontokat figyelembe vesszük:
- ásványi anyagok, nyomelemek, β-karotin
- nem hízlalunk
- fejadagváltoztatás 3-7 nappal az ellés után:
- szálastakarmány pl.: 5 kg-ról 6 kg-ra
- abrak pl.: 4-5 kg-ról 7 kg-ra
Figylem! Mozgás nélkül nagy a kólikaveszély. Ezt úgy kerülhetjük el, ha naponta legalább háromszor etetünk és az elsõ rétifû-csökkentésnél abrakkal kompenzálunk. Ekkor a fehérjekomponensek jelentõsége a kiemelkedõ.
6 kg széna és 6 kg zab etetése mellett jelentõs veszteségek lépnek fel, melyeket korrigált takarmányozással kiegyenlíthetünk. A tenyészlovak takarmányozásába beépíthetünk például kiegészítõtakarmány anyagokat, illetve dietetikus takarmánykomponensekkel válik a fejadag tökéletes összetételûvé (energia-, fehérje-, kacium-, foszfor- és nátriumellátási szint).

80%-os energiaellátást biztosító fogyasztó-fejadag (600 kg-os kanca):
• 7 kg széna (+ásványi kiegészítés) vagy
• 5 kg széna + 1,5 kg keveréktakarmány a zab kiegészítéséhez vagy ún. egyedül etethetõ takarmányhoz.
Egy csak szénából álló adag vagy 7-8 kg fonnyasztott szilázskiegészítéssel eléri a kívánt energiaellátási szintet. Az intenzív ciklustevékenységre történõ takarmányozás 120%-os energiaellátás mellett az ún. flushing-módszerrel kezdõdik.

120%-os energiaellátás:
• 5 kg széna
• 1,5 kg speciális keveréktakarmány (élesztõk, lenmag)
• 3 kg keveréktakarmány a zab kiegészítéséhez vagy ún. egyedül etethetõ takarmányhoz, min. 500 mg -karotin

A ciklustevékenység serkentésének a takarmány révén várható elõnyei:
a) A csiramiliõ változásai: -haem. Streptococcusok csekély mértékû kimutatása, több mint 90%-os csökkentés
b) A sárlás kihasználása céljából jobb idõzítési lehetõségek
c) Állatorvosi kezelések jobb terápiaereményei.
Figyelem! Addig használjuk ki a ciklustevékenységet, amíg az elzsírosodás fel nem lép!

A vemhesség elsõ heteiben fellépõ embrionális veszteségek okai:
1. Komplex hormonháztartás; méhnyálkahártya; a méhszáj sérülései és hegesedései; péraajkak hiányos zárása; genetikai faktorok.
2. Táplálkozás révén:
a) csikós kancák — csikósárlás
Konkurenciaszituáció a tejtermeléssel. Fontos: a fejadagnak a szükségletekhez igazítása
b) fejlõdõ fiatal kancák (3-4 évesek)
Fontos a fedezés elõtt:
- a fejadag optimalizálása (energia, -karotin)
- a fejadag megtartása 6-8 héten át
c) csikós kancák – fiatal kancák – elhízott kancák.
Veszély jelent még a stressz: szállítás, istállóváltás, az istálló- és legelõszakasz átmenete (hideg éjszakák), melegveszteség.
A magzatfelszívódások táplálkozáshoz is köthetõk, ha a fõ komponenseket kizártuk. Emellett mindenképp figyelni kell arra, hogy a fejadagot a szükségletekhez igazítsuk. Szoptató kancák, növekedõ fiatal kancák és a stressz szituációk takarmányozási kompenzáció útján küszöbölhetõk ki.

Faktorok, melyek a ciklustevékenységet (beleértve a tüszõket, sárlás hosszát, tüszõrepedést) negatívan befolyásolják illetve a felszívódást serkentik.
negatív faktorok
hideg
fényhiány
mozgáshiány
stresszfaktorok:
szállítás
istállóváltás
növekedés
tejtermelés
munkavégzés
nyírás
szociális kont.

kiküszöbölésük
energia
-karotin
részben aminosavak
Kockázat:
- kólika csökkentés mozgatással (+szálastakarmány)
- takarmány technika
- dietetikus komponensek, mint olaj, lenmag, sörélesztõ, stb.
- ikervemhességek: kontroll 18-23. nap

 

Forrás: Lovas Nemzet