DV

A DV szabvány a felvétel és lejátszás mikéntjét határozza meg, rögzíti a tömörített kép, a kazetta (szalag) paramétereit, mechanikai részleteket.

Felhasználói szempontból a legfontosabb tulajdonsága, hogy a felvevőegységben az audió/videó szinkron és egyéb (control) információ szalagra írása digitális formában történik. Eredetileg a DV 270 percnyi videó rögzítésére képes, a mini DV felvételi ideje 60 perc (a 80 perces miniDV kazetta gyártók másként gondolták...). Az eleinte egységes formátum minden nagyobb gyártó számára túl egyszerűnek tűnt: sorra jelentek meg a részben DV-re épülő újabb formátumok, a DVCAM, a DVCPRO, a Digital-S (D9) és ezek változatai (25/50 Mbit/s), és a változatokkal együtt az inkompatibilitás gondjai.

Az elérhető képminőség lényegesen meghaladja a VHS, SVHS, Video8, Hi8 formátumokét. A mini DV kb 500 sor rögzítésére képes, ami több mint kétszerese a VHS-nél, Video8-nál elérhetőnek, és 20-25%-al több, mint az SVHS, Hi8-nál. A jelátvitel sávszélessége arányaiban az előbbiekhez hasonlóan növekszik.

A (mini) DV háromféle formában rögzítheti az audió jelet:

    2 db 16 bites 44,1 kHz mintavételezésű audió csatorna

    2 db 16 bites 48 kHz mintavételezésű audió csatorna

    4 db 12 bites 32 kHz mintavételezésű audió csatorna

A DV adatátviteli sebessége, összehasonlítva egy jó minőségű MJPEG-ével, szerény mértékű, ezért nem igényel különösen gyors SCSI adatátviteli eszközöket, viszont régebbi ATA eszközökben a gyorsabbak szükségesek. Régebbi háttértárak használatakor a különböző tesztprogramok által mért értékek elfelejthetőek; a gyakorlatban egy 10-15 MB/s-os adatátviteli sebességű EIDE HDD jó, ha képes kiszolgálni eldobott képkockák (dropped-frames) nélkül huzamosabb ideig a 3,6 MB/s-os adatfolyamot (a hibák elsősorban a HDD hőkalibrációja miatt keletkeznek, ami a fej pontos pozicionálásához szükséges időnként - a mai HDD-knél a lényegesen nagyobb buffer méretük miatt ez már nem okoz gondot). Szerencsére a jelenleg kapható ATA HDD-k 30-55 MB/s sebessége bőségesen elegendő a DV áttöltése (capture) vagy lejátszása mellett akár néhány videosáv realtime effektezésére, filterezésére is. A legújabb S-ATA (Serial-ATA) szabvány szerint működő háttértárak elméleti sebességhatára nagyobb, mint az ATA táraké, de a gyakorlatban ennél fontosabb, hogy az i/o műveletek közben kevésbé terhelik a központi CPU-t. Sok videosáv valósidejű (realtime) editálására képes rendszerek (Canopus DVStorm, Storm2 Pro, RexRT Prof., EDIUS NX for HDV, DVX; Matrox RT.X10, RT.X100; Targa 3000 stb) használatakor a gyenge láncszem gyakran a háttértár sebessége és elérése. A teljesítmény fokozására SCSI, ATA vagy S-ATA hardveres RAID rendszereket lehet alkalmazni. Ahol extrém teljesítmény és hálózatos működés szükséges és másodlagos a ráfordítás összege, FibreChannel megoldásokat alkalmaznak - bár ezt manapság inkább fenntartják a HD rendszerekre.

A digitális információ átvitele számítógépre megfelelő csatlakozáson (illesztésen, protokollon) keresztül nem jár információvesztéssel. A DV (HDV) az IEEE 1394 szabványt alkalmazza a digitális jelátvitelre. DV/DVCAM vagy HDV audió/videó esetén ez azt jelenti, hogy a videó másolásakor (áttöltésekor) nincs generációs veszteség a többgenerációs másolatokon sem. Ilyenkor nem beszélhetünk - csak helytelenül - digitalizálásról, a videó áttöltése ("capture") egyszerű adatátvitel. A számítógépen megszerkesztett DV ugyanezen illesztésen keresztül veszteség nélkül visszaírható DV, DVCAM szalagra (illetve Digital8 esetén Hi8 szalagra DV formátumban). Ekkor beszélünk natív DV editálásról.

A DV áttöltésével, illetve szerkesztésével kapcsolatban érdemes azonban szem előtt tartani, hogy az IEEE 1394 egy adatátviteli szabvány: nem foglalkozik az adatok tartalmával és nem rendelkezik a (DV) adatok megjelenítéséről, ezért a DV átvitelre alkalmazott NLE eszköznél a közelmúltban még kiemelkedő jelentőségű volt, hogy ellátták-e hardver DV codec-kel, amely gondoskodik a valósidejű analóg/DV és DV/analóg konverzióról, illetve a DV szerkesztése és a digitális jelátvitel folyamán a teljes felbontású, élő videó-kép megjelenítéséről. A csak szoftveres DV codec-et tartalmazó kártyáknál a DV megjelenítése a sw codec segítségével történt (ilyenkor a videó preview általában kisebb felbontású, és minősége erősen függött a számítógép teljesítményétől). A régebben még stúdiókban elterjedten alkalmazott FireWire bemenettel ellátott broadcast M-JPEG rendszerek a DV-t valós időben digitálisan alakították át saját tömörítési formátumukra - ezeknél az eszközöknél régen sem volt megjelenítési probléma. A mai PC-ken a teljes felbontású DV (sőt egy erősebb konfiguráción a HD videó) megjelenítése nem jelent gondot, a CPU-ban még lejátszás közben is bőven marad tartalék.

Az otthoni DV editálás során, ha a cél nem DVD-Video, a kamkorderek DV bemenetének (DV-in) lehetősége fontos lehet. Ha ez hiányzik, a szerkesztett anyag visszaírása DV szalagra csak asztali DV decken keresztül történhet - amelynek ára az egyszerűbb mini DV kamkorderek árának többszörösénél kezdődik - vagy meg kell elégednünk az analóg rögzítéssel. Ez történhet a számítógép monitorvezérlőjének analóg videó kimenetén keresztül (S-Videó, kompozit), feltéve, hogy van ilyen kimenetünk és a szerkesztő szoftverünk támogatja ennek használatát (ekkor a korrekt videóképet küldi ki azon keresztül, nem a teljes képernyőtartalmat), vagy ha DV formátumban editálunk, a számítógépes DV kártyának kell analóg kimenettel is rendelkeznie. Az analóg kimenetes DV kártyák (Canopus ACE-DVio, EDIUS DVX stb) viszont lényegesen drágábbak, mint a csak DV ki-bemenetűek... (Ma már technika-történeti érdekesség, hogy a DV hőskorban előfordulhatott, hogy a kamerának nincs DV kimenete sem! Ilyen volt a Panasonic első 3 CCD-s DV kamkordere, ami a versenyben lehet, hogy először ért célba, csak lemaradt róla a lényeg...)

A DV Videó felbontása az ITU-R BT.601 szabványhoz igazodik. Ennek megfelelően a PAL rendszerű DV felbontása 720x576 pixel, az NTSC-é 720x480 pixel (mindkét - 4:3 és 16:9 - képoldal-aránynál), a képletapogatás váltottsoros (interlaced) rendszerű.

Képletapogatás, képkiolvasás módja

A DV formátumú videó igazodik a PAL és NTSC rendszer legfontosabb paramétereihez: képfelbontása azonos, képkiolvasása szintén váltottsoros rendszerű, tehát alapvetően TV-n történő megjelenítésre alkalmas.

A nagyfelbontású videó, a HD illetve a HDTV lehet váltottsoros, és lehet progresszív is. Az alacsonyabb felbontású 720 soros változata kizárólag progresszív, a nagyobb felbontású 1080 soros változata pedig mindkét képkiolvasási módot támogatja: a 1080i váltottsoros, a 1080p progresszív rendszerű. A negyfelbontású videó képváltási frekvenciája nem olyan kötött, mint a PAL/NTSC rendszerűé. A képkiolvasással kapcsolatban a következőkben elmondottak alapvetően a PAL/NTSC videóra vonatkoznak, de a HD/HDTV videókra is érvényesek.

Váltottsoros (i - Interlaced Raster System)

PAL rendszerben másodpercenként 25 képkocka (frame), azaz 50 félkép (field), NTSC-rendszerben másodpercenként 30 képkocka, azaz 60 félkép lejátszása (illetve rögzítése) biztosítja a videofelvételeken a folyamatos mozgás érzetét. Mindez igaz a DV formátumú videóra is.  A váltottsoros PAL videó igazodik az európai 50 Hz-es; az NTSC (60 félkép/sec) az USA és Japán 60 Hz-es hálózati feszültségének frekvenciájához. A váltottsoros videó hagyományos TV-n (interlaced megjelenítőn) folyamatosabban ábrázolja a mozgást, mint az egyképes (25/30 fps, progresszív) rendszerű. Progresszív pl. a VideoCD-nél alkalmazott MPEG tömörítés módja vagy néhány filmről átírt DVD-Video MPEG kódolása, illetve a HD, HDV anyagok jelentős része.

A félképes rögzítéskor egy képkocka (frame) két félképből (field) tevődik össze. A félképekben a valódi képnek csak minden 2. sora kerül rögzítésre a két félkép között fésűszerűen felváltva: innen a váltottsoros (interlaced) elnevezés (mintha 2 fésűt szembefordítva kapnánk meg a valódi képkockát, a frame-et). A két félkép között időbeli eltolódás van, PAL rendszernél 1/50s, azaz 20ms, NTSC-nél 1/60s.

Ha a váltottsoros felvételünk mozgást ábrázol vagy a kamera mozog, a két félkép sohasem "rakható össze" egy teljesen egész, ún. "progresszív" képpé. Számítógépes videószerkesztéskor ezért látjuk a számítógép monitorán (ami progresszív képkiolvasású) "csíkosnak" pl DV kameránk képét 100% méretű megjelenítéskor.

Tehát sokan a digitalizáló/capture eszköz hibájának gondolják a csíkosodást, holott - amint ez az előbbiekből kiderül - egyszerűen csak a váltottsoros videó progresszív képkiolvasási rendszerű monitoron történő megjelenéséről van szó. A televizió váltottsoros képkiolvasással működik: a kapott videojelnek megfelelően egy elektronsugár jobbról-balra és fentről-lefelé haladva rajzolja ki előbb az első, majd a második félképhez tartozó sorokat, ez egyenletes mozgásérzetet kelt. Ha a megszerkesztett interlaced anyagot visszaírjuk szalagra vagy DVD-Videóra és TV-készüléken nézzük, a zavaró csíkosodás szinte teljesen megszűnik, a mozgások érzete harmonikus lesz.

Kivéve, ha időközben "félkép-csere" történt, ugyanis azt, hogy az első sorhoz (páratlanhoz vagy felsőhöz) vagy a másodikhoz (azaz az alsóbbhoz vagy pároshoz) tartozó félképpel kezdődik a felvétel, azt a felvevő eszköz határozza meg, de a különféle digitális videófeldolgozó eszközöknél (időnként egy rendszeren belül is állítható) ez különféle lehet: pl DV-nél, DVCAM-nél a páros sor kezd; HDVi anyagoknál pont fordítva a páratlan, (felső) sor kezd; DVD-nél és sok más digitális video formátumnál a kezdő sor lehet szabadon választott vagy akár az egész anyag lehet progresszív rendszerű is.

A "félkép-csere" azt jelenti, hogy a páros és páratlan sorok időrendjét a feldolgozási láncban valahol véletlenül megcseréltük: pl analóg anyag számítógépre beírásakor, vagy DVD-Video készítésekor az MPEG tömörítőnek is megadhatjuk tévesen a félkép sorrendet – ekkor a lejátszás a félképek szintjén időrendben fordított sorrendben "visszafelé" történik, mint a felvétel: ekkor a normálisan 1/50s, 2/50s, 3/50s, 4/50s-kor rögzített félképek (fields) lejátszási sorrendje 2/50, 1/50 4/50 3/50, 6/50, 5/50... időrendben történik, ami elég vadul tud kinézni. Az ilyen hibás videóanyagok nézésekor sokkal határozottabb csíkosodást illetve remegést érzünk különösen a gyors mozgásoknál, hiszen itt már nem az interlaced anyag progresszív látványáról van szó, hanem arról, hogy a felvétel (félképeinek) időrendisége szenved csorbát. Másképpen fogalmazva, ha egy felvételkor az egy képkockához tartozó két félképet '1B' és '1A'-val jelöjük és időrendben "B"-t követi "A" (ez, mint tudjuk csak megállapodás kérdése), akkor ugyanezt a felvételt fordított félkép-sorrenddel lejátszva (1A->1B; 2A->2B... stb) a felvételkor "múltbéli" félkép megelőzi a "jövőbelit": azaz a 20ms-mal később rögzített félkép lejátszáskor a korábban rögzített félkép elé kerül, ami csúnya látvány lesz, hacsak nem egy virág nyílását videóztuk szélcsendben fix kameraállással.

Ha mindezt elkerültük, egy kis bibi azért még mindig marad: ha videónk vízszintes, 1-2 pixel vastag éles színhatárképzéseket (ábrák, grafikonok, DVD menük vízszintes vékony vonalai, talpas, nem elmosott szélű karakterek stb) tartalmaz, ezek TV-n nézve persze továbbra is villognak, remegnek a váltakozó sorok miatt - ezzel nagyon nincs mit tenni, elsősorban kerülni kell az ilyen képtartalmak alkalmazását és főleg ellenőrizzük munkánkat váltottsoros monitoron is, mielőtt késznek titulálnánk.

Progresszív (egész képes) képletapogatás (p)

Néhány DV, illetve újabban a HD és HDV kamkorderek jelentős része támogatja a progresszív képrögzítést is, ami váltottsoros rendszerű megjelenítőn nyugodtabb témáknál, állóképeknél eredményez(het) jobb képminőséget. Ha azonban a teljes felvételi-utómunka-végtermék-megjelenítő rendszer támogatja a progresszív képkiolvasást - ami ma még nagyon ritka - akkor a képminőség kiváló lehet. Ekkor vagy 50-60 progresszív kép kerül megjelenítésre másodpercenként vagy csak 25-30 képkocka. A 25-30 fps progresszív videónál, a mozifilmeknél (24Hz) alkalmazott módszerhez hasonlóan, a villódzás elkerülhető (ami TV-n kb 40 fps-ig jelentkezik erősen), ha a felvett képkockák duplán felvillantva kerülnek megjelenítésre, de ez már kissé átnyúlik a következő témakörbe (is) és nem a klasszikus értelemben vett DV "hatóköre".

Progresszív szegmentált képkocka (psf - Progressive Segmented Frame)

A váltottsoros (i) vagy progresszív (p) képkiolvasás mellett harmadik lehetőségként megjelent a "psf" (Progressive Segmented Frame) képletapogatási mód, amely elsősorban filmes produkciók digitális/TV-s feldolgozásakor használatos. Elnevezésének megfelelően a képérzékelőről érkező progresszív jelet két félképre (field) bontja és a két félkép kerül rögzítésre illetve feldolgozásra. A váltottsoros letapogatású felvételi móddal szemben tehát a két félkép között nincs időbeli eltolódás (tartalmuk ettől még persze nem ugyanaz): a két félképből minden esetben pontosan visszaállítható az eredeti progresszív képkocka. DV vagy pontosabban inkább SD módban (is) progresszív képet rögzítő kamerák közül a JVC és a Panasonic oldotta meg ily módon a felvételek egyszerű, DV alapú feldolgozhatóságát. Ekkor a feldolgozást követően (export) állítható helyre tökéletesen a progresszív kép.

DV tömörítés - 4:4:4->4:2:2->4:2:0 színtér átalakítás

   A DV kamkorder optikája (a többi kamkorder optikájához hasonlóan) a fényt vörös (R), kék (B) és zöld (G) színösszetevőkre bontja és egy CCD-n (képérzékelő), vagy 3 CCD-s kamerában színkomponensenként 1-1 CCD-n digitális információvá alakítja, a további feldolgozás során tipikusan színcsatornánként 256 (2⁸) árnyalat megkülönböztetési lehetőségével, ami ~16 millió (2²⁴) megkülönböztethető színt eredményez, az RGB színtérnél leírtak szerint.

A video-információt hordozó RGB digitális jel tárfoglalása ekkor: 720x576 x3 byte x25 ~ 31 MB másodpercenként. Az RGB 4:4:4 jel átalakításra kerül, világosságjelből (Y), kék színkülönbségi jelből Y-B (Cb) és vörös színkülönbségi jelből Y-R (Cr) álló Y:Cb:Cr (helytelen, de leggyakrabban használt megnevezéssel YUV) 4:2:2 formátumra, amelynél a színösszetevők közül csak minden második kerül tárolásra. Az információ-tartalom ennek megfelelően ekkor 2 byte/pixel, az előbbi 8/12-e, azaz az adatátvitel ~21MB/sec. A kapott Y:Cb:Cr 4:2:2 jel újabb átalakításra kerül, az eredmény: PAL DV rendszernél 4:2:0, NTSC-nél 4:1:1 formátum (színtér). Az adatátvitel az átalakításnak megfelelően az előbbi 6/8-ára (a 24 bit RGB felére) ~15,5 MB/s-ra csökken. Ezt kell tovább csökkenteni, immár tömörítéssel a DV-re jellemző 25 Mbit/s bitrátára.

Intra-frame kompresszió

A megmaradt videó adatokat tovább tömörítik az MJPEG tömörítéshez nagyon hasonló csak képkockán belüli (I-frame) algoritmussal, állandó 25 Mbit/s-os (~3,125 MB/s) adatfolyamra. A képtartalomtól független állandó adatátviteli sebesség azt jelenti, hogy a PAL rendszerű DV videóban minden egyes képkocka, azaz a két félkép, tárfoglalása 1 Mbit (125 KB). Ez azt eredményezi, hogy a képminőség nem egyenletes: az összetettebb, kevésbé tömöríthető képkockák rosszabb minőségűek lesznek, mint az egyszerűbb, jobban tömöríthető képtartalmúak. (Ez a legtöbb mérsékelt árfekvésű hardveres MJPEG és MPEG tömörítőnél is így történik.) A mini DV 4:2:0 vagy 4:1:1 formátuma információ veszteség (színhűség) szempontjából kedvezőtlenebb, mint az MJPEG-nél általában alkalmazott 4:2:2 formátum. Ennek ellenére a hasonló adatátvitelű DV kód általában szebb képet eredményez, mint az MJPEG kódolt.

A relatíve jobb képminőség oka a mintavételezés és kódolás eltéréseiben keresendő: egyrészt az MJPEG-nél a DV-éhez hasonló adatátvitelre tömörítés a 4:2:2 mintavételezés miatt jóval nagyobb kompressziós arányt feltételez (a DV-nél ~15,5 MB adatot kell tömöríteni másodpercenként, míg az MJPEG-nél ~21 MB-ot), másrészt az MJPEG-étől részleteiben különböző DV tömörítési mód eltéréseiben. Az MJPEG kódolásnál a nagyobb egységekből álló részekre bontott (fél)képrészleteket (makroblokk) különböző bonyolult tömörítési eljárásoknak vetik alá. Ezek közül a legfontosabb a DCT (Discrete Cosine Transformations) algoritmus. A DV kódolásánál mindez hasonlóan történik de két lényeges eltéréssel. A DV codec elemzi a makroblokkok tartalmát a tömöríthetőség szempontjából és ennek megfelelően a külön blokkokra állapítja meg a kvantálás mértékét, ezzel lehetőséget adva egyrészt a nehezebben tömöríthető képrészletek jobb minőséget eredményező kódolására, másrészt a homogénebb képrészletek erősebb tömörítésére.

Inter-field kompresszió

A másik eltérés, hogy a DV a két félkép tömörítését különválasztja, a képinformációjuk közötti redundancia csökkentésével lehetővé téve a jobb minőségű kódolást. A két eltérő arányban tömörített félkép egy félképen belül is eltérő tömörítési arányú makroblokkjainak összessége adja végül az állandó 1 Mbit/képkocka - 25 Mbit/sec - videó adatfolyamot.

Az audió, timecode és egyéb kontrol adatokkal a DV adatfolyam sebessége 41 Mbit/s-ra (~5,1 MB/s) növekszik és ez kerül rögzítésre a DV szalagon. Számítógépes környezetben a szükségtelen kontroll információk elhagyásával ~ 3,6 MB/sec a tárfoglalása, tehát 1 perc DV nagyjából 200 MB, 1h DV ~13GB. Érdemes még megjegyezni a különböző file-méret limitekhez tartozó értékeket is: 2GB DV ~ 9 perc, 4 GB DV ~ 18 percnyi videót jelent: tehát ha pl a hosszabb DV anyag áttöltésekor vagy videodigitalizáláskor rendre ezekhez hasonló méretű file-okat kapunk és megszakad az áttöltés folyamata, jusson eszünkbe, hogy vagy az .AVI fileok 2 GB-os, vagy FAT32-es-re particionált merevlemezünk 4 GB-os fileméret-limitjébe futottunk bele. Ekkor ideje volna vagy másik NLE eszközt használni, vagy NTFS partícióra áttérnünk.

IEEE 1394 (FireWire, i.Link; OHCI)

Az IEEE 1394 interfész fejlesztését az Apple Computers kezdte el FireWire néven, gyors merevlemezes tárolók illesztéséhez. Később az IBM és a Sony is “beszállt” a fejlesztésbe. Végül egy általános célú nagyteljesítményű soros buszként az Institute of Electrical and Electronics Engineers támogatásával szabványként tették közzé 1995 végén. A bejegyzés száma 1394.

Az IEEE 1394 a különböző eszközök közötti nagysebességű soros digitális adatátvitelt szabályozza kétirányú adatforgalom mellett. A szabvány a digitális adatok továbbításának módját rögzíti, azok alkalmazásával és tartalmával nem foglalkozik. 

Egy periféria (kamera, merevlemez, digitális fényképezőgép stb.) számítógéphez (vagy másik eszközhöz) illesztése a működésüknek legmegfelelőbb, de még elérhető áron megvalósítható adatátviteli protokollra való felkészítésükkel és a kapcsolatot létrehozó eszközökkel érhető el. Azok az IEEE1394 eszközök, amelyek megfelelnek egy további általános szabvány, az Open Host Controller Interface (OHCI) előírásainak, egyszerűen összeköthetők egymással, függetlenül az eszközök rendeltetésétől. Az Open Host Controller Interface (OHCI) különböző eszközök kommunikációjának protokollját határozza meg, tehát nem csak IEEE1394 eszközökét, hanem egyéb RS vagy USB perifériákét is. Tehát, ha egy IEEE1394 kártya OHCI szabványú (is egyben), akkor arra nem csak DV eszköz (miniDV vagy HDV kamera, DV magnó), hanem az előbbi FireWire perifériák is egyszerűen csatlakoztathatók.

  Az IEEE 1394 max. 16 eszköz láncszerű-, illetve 63 eszköz fa- vagy csillag-struktúrában történő összekapcsolását teszi lehetővé. Másik elnevezése a FireWire vagy a Sony szóhasználatában az i.Link.

  A digitális audió/videó nagy adatmennyiséggel írható le, ezért gyors kapcsolatot igényel. DV és HDV illetve DVCPRO HD kamerák esetében az adatátvitel szabványaként az IEEE 1394-et választották, amely lehetőséget biztosít elegendően gyors, teljes kétirányú adattovábbításra. Az editálás során a kétirányú adatforgalomnak a kameravezérlésnél van jelentősége: a FireWire kábel az audió/videó adatok mellett időkódot, szalagtovábbítási és egyéb információkat is továbbíthat. A legtöbb mini DV gyártó ezért az összes információt a FireWire (i.Link) kábelre összpontosítja, amin keresztül megvalósítható a kommunikáció a bejátszómagnó (kamkorder, DV deck) az editálásvezérlő és a számítógép között. (Néhány régebbi DV kamkorder vezérléséhez az i.Link kábel mellett az analóg Sony kameráknál megszokott Control-L csatlakozás is szükséges.)

 A FireWire jelenleg 3 féle maximális adatátviteli sebességre képes: 100, 200 és 400 Mbit/s-ig, de a jövőben ezek többszöröse várható. A mini DV, DV és HDV kamerák a 100 Mbit/s-os változat adatátviteli lehetőségének töredékét használják ki (25Mbit/s).

HDV kameráknál a FireWire csatlakozót használják a hagyományos DV és a nagyfelbontású, szintén 25 Mbit/s-os HDV jel (potosabban adat) átvitelére is. A HDV kamerán állítható be, hogy i.link kimenetén melyik típusú adat jelenjen meg.

HD eszközöknél a Panasonic HD kamerákon alkalmaz FireWire csatlakozót a nagyfelbontású videó áttöltéséhez (Panasonic HD-nél már 100Mbit/s a szükséges sávszélesség).

A szabvány 4 és 6 érintkezős csatlakozást támogat, a videós gyakorlatban mindkét változat lehetséges, a 6 eres kábelnél 2 ér a tápellátást (tápfeszültség+föld) szolgálja.