Ez a történet a következő kihívásra készült:
"Írj egy olyan novellát (max 2 word oldal), amiben egy szokatlan páros csöpögős szerelmi életét írod le. Egy szösszenet legyen a mindennapjaikból. Választható párosok: Hermione/Charlie McGalagony/Dumbledore Lupin/Hermione Piton/Tonks Trelawney/Hagrid Pár szó, aminek szerepelnie kell benne: édesem, párnacsata, zenegép, fizikai Nobel-díj, játszótér."
A kötelező szavakat dőlt betűvel jelzem.
További, a kihívásra készült műveket olvashattok itt.

Hermione végignézett a konyhában. A tea elkészült – egy melegítőbűbáj tartotta forrón –, a pirítósok nagy halomban gyűltek az asztalon, mellette vaj, lekvár, sajtok. Minden készen állt a reggelihez. Megborzongott az éjszaka kihűlt konyha levegőjében. A kandallóban már lobogtak a lángok, de Hermione felsietett az emeletre egy zokniért, hogy addig se fázzon. Szeretettel pillantott körbe a hálószobában. Előkeresett egy meleg gyapjú zoknit, és néhány másodpercig elnézegette a komód tetején felállított képeket.
A középsőn rajta volt az egész család: Aaron középen állt, és igyekezett a legidősebb gyerekhez és hét évéhez méltóan komoly képet vágni. Azonban látszott, hogy csaknem elneveti magát. Ez nem is volt meglepő – Hermione arcára mindig mosolyt csalt, ha meglátta a képen az ikrek, Rachel és Ralph bohóckodását. A kép készültekor Charlie önfeledten nevetett a kicsik grimaszain, Hermione arcán pedig a boldog mosoly játszott, amelyet az elmúlt években egyre gyakrabban vett észre magán.
Vetett még egy pillantást a képre, majd a zoknikat felrángatva elindult vissza, a konyha felé. A gyerekek szobájából nagy hangzavar hallatszott ki. Egy pillanatra önkéntelenül megállt, hogy kicsit hallgassa őket.
– És mi lenne, ha ma nem lenne suli? – kérdezte éppen Charlie, és Hermione szinte látta maga előtt, ahogy Aaronra kacsint.
– De hát péntek van! – kotyogott közbe Ralph, aki roppant büszke volt rá, hogy öt évesen tudja a napokat. – Ma még iskola van!
– De lehetne olyan, mint a hosszú hétvége! Ünnepnap! – vágta rá Rach, aki egyáltalán nem kívánt lemaradni fivére mögött.
– A mama úgyse engedné... – szomorkodott közben Aaron. – Dolgozat lesz matekból, erre tanultunk egész délután tegnap...
– Bízd csak ide! – felelt az apjuk.
Hermione elmosolyodott, és hangtalanul lesietett a konyhába. Egy gyors pálcaintéssel poharakat varázsolt az asztalra, és elővett egy doboz narancslevet. Miközben kitöltötte mindenkinek az italt, a fenti szervezkedésen gondolkozott. Végül is lehetett ma ünnepnap. Volt mit ünnepelni, bár még Charlie-nak sem árulta el az újságot. Meghallotta férje határozottan koppanó lépteit a lépcsőn, majd a konyha ajtajában felbukkant Charlie kipirult arca.
– Na? Mi a helyzet odafent? – érdeklődött Hermione olyan hangon, mintha mindig is a reggelivel foglalkozott volna.
– Párnacsata. – Hangzott a válasz. – Minden kész, csak rád várunk.
Hermione szembefordult a férjével. Charlie szeme olyan könyörgő volt, hogy a nő kedve azonnal elment attól, hogy kéresse magát.
– Helyes, kapjuk el őket... – bólintott vigyorogva.
A jól bevált gyakorlat szerint felosontak az emeletre, és berobbantak a gyerekek szobájába. Odabent kész erődítmény fogadta őket a különböző bútorokból. Hermione és Charlie nagy adag puha lövedékkel felszerelkezve támadásba lendült. A levegőt betöltötték a pihék és a zsivaj. Hermione nem érezte magát sokkal idősebbnek gyerekeinél, és ez bizsergető boldogsággal töltötte el.
Fel se tűnt, hogyan rohant el csaknem jó háromnegyed óra, mire végre véget ért a harc. A szoba úgy festett, mintha hurrikán söpört volna végig rajta, de pillanatnyilag ez senkit sem zavart. Charlie a szoba közepén feküdt, mellkasán Rach térdelt, kezét pedig Ralph fogta le, akik a párnacsata lezáró pillanataiban győztes kiáltásokkal terítették le apjukat. Hermionét Aaron fegyverezte le, s a boszorkány most az egyik ágyon feküdt, fia ölelésében.
Lassan tápászkodtak fel.
– Gyerünk! – intett kifelé Hermione. – Vár a kihűlt a reggeli.
– És aztán? Aztán mi lesz? – kérdezte izgatottan Rach. Vörösesbarna haja kuszán hullott az arcába, amely egészen kipirosodott a játék közben. – Megyünk játszótérre?
– Ne, inkább strandra menjünk! – kiáltott Ralph.
– Tavasszal még nincs is strand, te buta! – oktatta ki Rach.
– De van, csak fedett! – Ralph fensőbbségteljes pillantással fonta össze kicsi karjait a mellkasa előtt. Hermione elnevette magát.
– Először is reggeli, aztán megbeszéljük – adta ki az utasítást, tettetett komolysággal. Családtagjai kisiettek, ő pedig három pálcaintéssel rendbe szedte a szobát. Az ajtóban Charlie várta. Magához ölelte a nőt, és néhány másodpercig puha hajába temette az arcát.
– Édesem... – mormogta szeretettel. – Tökéletes anya vagy...
Hermione néhány másodpercig kiélvezte férje erős karjainak ölelését, örömmel szippantotta be arcszeszének illatát, majd sóhajtva suttogta Charlie fülébe.
– Rá kellene nézni a gyerekekre...
– Vagy valami egészen mást kellene tenni – javasolta a férfi, aki jólesően borzongott meg, amikor felesége lehelete végigfutott a fülén és nyakán.
– Nem lehet – rázta meg a fejét a boszorkány. – Szétszedik a konyhát...
Charlie vigyorgott, és lesiettek a gyerekek után. Csak egy pohár narancslé ömlött ki, eláztatva a pirítósok felét, úgyhogy Hermionénak alig lehetett panasza a gyerekeire. Még úgy se, hogy Rach elcsente a kenyeret, amelyet Ralph kinézett magának, és most az asztal körül kergetőztek, fellökve sarokba állított a takarítószereket.
Idővel sikerült minden éhes szájat betömni, és megegyeztek, hogy az állatkertbe mennek. Tökéletes hely volt arra, hogy az ikrek addig rohangáljanak, amíg teljesen ki nem fáradnak, és el nem alszanak szüleik karjaiban. Aaron pedig élvezettel kibámészkodhatta magát az állatok között. Hot dogot ebédeltek, és mindenki kapott egy nagy adag fagylaltot – még Rach és Ralph is külön egyet-egyet. Ez jó döntésnek is bizonyult, ugyanis az ikrek Rach adagját szétmaszatolták saját arcukon, és az asztalon, aztán Ralphén testvériesen megosztoztak, és együtt bekanalazták.
Késő délután értek haza, és rövid készülődés után elvitték a gyerekeket Mollyhoz és Athurhoz. Elő-előfordult, hogy a nagyszülők vigyáztak rájuk, hogy Hermionénak és Charlie-nak legyen egy nyugodt estéje. Így amikor kiürült a ház, bevették magukat a fürdőszobába, s vettek közösen egy fürdőt, jó sok habbal. A rádióból andalító zenen szólt, és Hermione egy boldog mosollyal simult férje karjaiba.
– Ez olyan kellemes... – sóhajtott. – Mint régen...
– Elmehetnénk táncolni – vetette fel Charlie. – Akkor aztán tényleg olyan lenne, mint régen...
A nőt egészen felvillanyozta az ötlet, s hamarosan kicsípve magukat, divatos ruhában és – Hermione esetében – egy szolid sminkkel elmentek régi kedvenc szórakozóhelyükre. A csak varázslók számára fenntartott klubban különleges koktélokat szolgáltak fel, kényelmes székekben lehetett beszélgetni, és a tánchoz egy régi időkből származó, ügyesen megbűvölt, örökké forgó zenegép adta a muzsikát.
Hermione és Charlie jóval éjfél után került ágyba. A nő férje karjaiba simult. A sok tánctól mindketten elpilledtek, és most alig esett szó köztük. A gyerekek a nagyszülőknél aludtak.
– Olyan jó ez így, kettesben... – sóhajtott fel Charlie. – Imádom a piciket, de jó, ha néha csöndes a ház.
Hermione kuncogott. Könyökére támaszkodott, és halkan így szólt.
– De hamarosan négyen lesznek.
– Tessék? – Charlie örömtől ragyogó arccal mérte végig feleségét – Csak nem...? –Hermione boldogan bólintott. Charlie magához szorította az asszonyt, s csókokkal halmozta el. – Ezt meg kell holnap ünnepelnünk – suttogta a nő fülébe.
– Holnap is – értett egyet Hermione. Charlie nevetett.
Elhelyezkedtek összesimulva az ágyban, és az egész naptól boldog zsibbadtságban merültek félálomba. Hermione még egyszer végiggondolta a napot, s hirtelen kitört belőle a nevetés.
– Mi az? – mormogta Charlie.
– Csak eszembe jutott, hogy amikor kicsi voltam, mindig arról álmodtam, hogy olyan férjem lesz, aki elnyeri a fizikai Nobel-díjat. Milyen lett volna egy olyan pasival egy ilyen nap...?! – nevetett Hermione.

Ha véleményed, észreveteled, kérdésed van, írd meg a Fórumban!