Feleki László

Ajándékok

Mivel sikerült néhány krokimat pénzzé tennem, elhatároztam, hogy idén alaposan kirukkolok a karácsonyi ajándékok terén, s mindenkit bőségesen megajándékozok. Boriska néninek vettem egy öröklakást, gondoltam, örülni fog neki. Tévedtem, mert Boriska néni fejcsóválva panaszkodott, hogy villát szeretett volna, gyümölcsössel, csodálkozik, hogy ezt elfelejtettem, pedig nemegyszer mondta. Persze, biztosan oda se figyeltem, manapság nem törődnek más ember kívánságaival.

Okulva ezen a kellemetlenségen, Sanyi bácsinak egy háztömböt vettem a Lágymányoson. Azt hittem, örömet szerzek neki, de amikor találkoztunk, sértődött arcot vágott, s ebből arra következtettem, hogy valami baj van. Szűkszavú ember lévén, hiába faggattam, csak azt hajtogatta, hogy nagyon meg van elégedve, igazán kedves tőlem, hogy egyáltalán megemlékeztem róla, más még ilyen ajándékot sem kap, s nem az ajándék értéke a lényeges, hanem a figyelem. Végül aztán kibökte, hogy a háztömbben nincsen mozi, a szomszéd háztömbben viszont van, tehát ha csak egy kicsit is törődtem volna vele, akkor erre is gondoltam volna.

Ilonka néninek vettem egy szép toronyórát lánccal, aminek Ilonka néni először örült, csak később döbbent rá a hiányosságokra, hogy például tornyot nem vettem hozzá, az óra nem atomóra, a lánc pedig csak 18 és nem 24 karátos aranyból készült, s bizony alig nyom fél mázsát. A dolog, mint mondta, nem lepte meg túlságosan, mindig tudta, hogy tehetségtelen ajándékvásárló vagyok, amit elém löknek, megveszem, s nincs sem időm, sem kedvem behatóbban foglalkozni a dologgal, mert hiányzik belőlem a türelem és a szeretet.

Lajcsi bácsinak egy óceánjárót vettem, sajnos azonban neki sem találtam el az ízlését, mert mint kiderült, jégtörőt szeretett volna kapni tőlem, lehetőleg atommeghajtásút, mert öregszik, ideges, nincs türelme hagyományos tüzelőanyaggal bíbelődni. Most mit csináljon az óceánjáróval, kénytelen néhány száz millióért elkótyavetyélni.

A kis Misinek egy négymotoros, sugármeghajtású, 120 személyes utasszállító repülőgépet vettem, a gyerek azonban kifogásolta, hogy a gép használt, s a Szabó Pistinek a szülei Vosztokot vettek.

Aranka néninek, akiről tudtam, hogy művészlélek, megvettem a Louvre Múzeumot, és nem értettem, hogy miért vág fanyar arcot, s miért olyan hidegen köszöni meg az ajándékot. Másoktól tudtam meg, hogy az Ermitage-t szerette volna tőlem megkapni, de hát mit törődöm én azzal, hogy neki mihez volna kedve.

Valahogyan minden esetben a balszerencse üldözött. Akinek a Sportcsarnokot vásároltam meg, az a Népstadiont szerette volna. Aki vízierőművet kapott, az atomreaktorért bőgött. Kétségtelenül én is követtem el hibát. Például amikor Józsikának egy mozdonyt vettem, csak később döbbentem rá, hogy nincs dieselesítve. Közben elveszítettem az önbizalmamat is. Amikor például Erzsi néninek megvettem a Déli-sarkot, esküdni mertem volna, hogy helyesebb lenne az Északi-sarkot elvinni neki.

Úgy is lett, Erzsi néni arckifejezését sokáig nem fogom elfelejteni.

Nagyon nehéz ajándékot venni. Én például kaptam egy golyóstollat, de nem ír.