Tabi László
— Mit szól hozzá, hogy milyen szép karriert csinált ez a Gagarin őrnagy?
— Azt meghiszem! Tudja, mire gondoltam? Hogy mi lenne, ha én is jelentkeznék űrhajósnak? Nagy dolog volna felrepülni a kozmoszba!
— Nem rossz gondolat. És miért habozik?
— Nem tudom, megfelelnék-e a követelményeknek?
— Azért megpróbálhatja. Legfeljebb leesik. Hány éves maga?
— Ötvenkettő.
— Akkor már nem kockáztat sokat. Egyébként úgy tudom, hogy az űrhajós harmincévesnél nem lehet idősebb.
— Azt mondják, negyvennél többnek nem látszom. Háromszáz kilométerről még annyinak sem.
— Egészséges?
— Szo-szo.
— A szíve? Milyen a szíve?
— Nem rossz. De van egy kis szívidegességem. Ha felmegyek a lépcsőn, lihegek egy kicsit.
— Baj. Az űrhajó tudniillik kétlépcsős.
— Hát aztán. A kozmoszba nem gyalog kell menni.
— Felfelé nem. De lefelé igen. És milyen a tüdeje?
— Az jó. Két percig is kibírom a víz alatt.
— De lebegni tudna-e?
— Miért kéne nekem lebegnem?
— Hát a súlytalanság állapotában.
— Mondja már. Legfeljebb nem lebegnék.
— Ott muszáj lebegni.
— Akkor sem lebegnék. Ki tudja azt ellenőrizni? Egyébként tavaly egyszer lebegtem.
— Csakugyan? Hol? Mikor?
— Élet és halál közt. Vakbéllel operáltak.
— Az baj. Operált ember nem lehet űrhajós. És milyen az izomzata? Tudná-e tolni az űrhajót, ha a benzin kifogyna?
— Nem hiszem. Elég hamar kifáradok.
— Hát enni tudna-e a feje tetejére állva?
— Attól függ, hogy mit. Mert borjúhúst például akkor sem tudok enni, ha a fejem tetejére állok.
— Attól tartok, hogy maga nem való űrhajósnak. Ne erőltesse a dolgot.
— Eszem ágában sincs. Már le is mondtam róla.
— Ilyen könnyen? Magában semmi ambíció sincs.
— Nézze... Ha én nem lennék idősebb, mint harminc éves, ha a szívem jó lenne, ha az izomzatom erős lenne, ha a fejem tetejére állva is tudnék enni, ha lebegni tudnék, akkor mért kellene nekem felmennem a kozmoszba? Akkor én nagyon jól érezném magamat itt a Nagymező utcában is.
— Szóval mégsem megy?
— Nem. Maradok.
— Kár. Pedig szívesen kiigényeltem volna a lakását.