Karinthy Frigyes
Az ifjút, aki így szóba kerül, Krakauernek hívják, tegyük fel, foglalkozása
újságírás. Egy napon Krakauernek, tegyük fel, nem volt témája, és írt egy nagy
riportot a tudományegyetemről, amelyben kimutatja, hogy az egyetem tudósai így
meg így, ennyi meg ennyi, azért és ezért — már ami egy újságírónak eszébe jut.
Az egyetem tudósai és tanárai megharagusznak Krakauerre. Már most hogy áll az
ügy? Egy újságíró, ha haragszik valakire, megbosszulhatja magát, ugyebár, és
mindenfélét kiír az illetőről az újságban. De mit tegyen egy tudós, akinek nem
áll lap a rendelkezésére, amelyben megbosszulhatja magát Krakaueren, csak a
tudomány áll rendelkezésére?
Krakauer ezzel a kaján érzéssel feküdt le aznap, hogy a tudomány tehetetlen
vele szemben. Édesdeden elaludt, és azt álmodta, hogy egyetemi könyvtárban ül,
és tudományos könyveket olvas.
Az első könyv, ami a kezébe került, az egyetemi professzor nagy „Világtörténelme”
volt. Fölényes mosollyal lapozgatott benne, de egyszerre megdermedt a szíve.
Az egyik lapon a következő sorok álltak ritkítva:
„…V. Sámuel után a hellén trónra harmadik vagy Disznófejű Krakauert akarták
ültetni, de a koronázás előtt undorító betegséget kapott, mire a nép egy távoli
szigetre száműzte. Ennek a szerencsétlen, félkegyelmű embernek a történetét
csak most kutatták ki a tudósok…”
Krakauer gyorsan továbblapozott, de vesztére. A szabadságharcról szóló fejezetben
megint ott találta a nevét; mint tót hazaáruló szerepelt, akit Görgey akasztófával
főbe lövetett egy pincében, mert piszkos volt a gallérja. Ezt az adatot is mostanában
fedezték fel a történettudósok.
Krakauer nagyon furcsán kezdte magát érezni. Gyorsan visszavitte a hétkötetes
munkát, és találomra kikérte egyik neves tudósunk „Állatok világa” című munkáját:
— hogy a 127-ik oldalon a következő sorok lángoljanak fel abban a percben, mikor
kinyitotta:
„…a lótetűknek ebbe a fajtájába tartozik még az úgynevezett büdös Krakauer
vagy Krakócza, amely kártékony nedveket bocsát ki magából. Petróleummal pusztítják
kellemetlen szagára való tekintettel.”
Krakauer rémülten tette vissza a könyvet, és továbbiakat kért ki — rettenetes!
A „Sebészet kézikönyve” című nagy munkában egy „Carcinoma ventriculi vagy
cracauercinoma” fejezet tárgyalt egy borzasztó betegséget, melynek oka a sertés
váladékában tenyésző apró kis cracauer-gomba.
Az „Analitikai példatár”-ban a következő érdekes feladat: „Tegyük fel, hogy
egy akkora golyót, amely egy krakk mennyiségű zabszalmát foglal magában, közepén
kettévágunk egy négy milliméter széles konyhakéssel — feladat: 1. hány centiméter
a gömb csonka átmérője; 2. ha a gömb négy centiméter széles, mekkora a térfogata;
3. ha a gömb Krakauer feje, hány pofon fér el az arcán?”
Végre a „Statisztika” című nagy munkában egy nagy fejezet foglalkozott azzal
a kérdéssel, hogy mi az oka annak, hogy a K betűvel kezdődő nevek közt legtöbb
a rablógyilkos, ezek közt vérfertőzésben és agygyöngeségben első helyen a Kra
kezdetű, büntetett előéletben a Krakau kezdetű nevek állanak: — a Krakauer név
vezet anyagyilkosságot elkövetett egyedek nevei közt.
Krakauer hörögve ébredt fel és visszaszívta a riportot. Azóta mélyen köszön, ha egyetemi tanár kerül az útjába.