Feleki László

Csillagok az égen

Ragyogott felettük a csillagos ég, miközben egymás kezét szorongatták, és mély sóhajok közepette néztek egymásra. Házibálon ismerkedtek meg alig néhány órája. A táncnak már vége volt, s most együtt sétáltak a hideg, tiszta éjszakában.

Tíz perc múlva már megcsókolták egymást, további fél óra múlva a fiú bevallotta a lánynak, hogy az első tánclépések óta szereti, a lány pedig kissé vonakodva viszontszerelméről biztosította a fiút. A fiú ujjongva kiáltotta:

— Lehoznám néked a csillagokat az égről!

Eredetibb ajánlat nem jutott eszébe, de ezt szépnek és beváltnak tartotta. A lány felkapta a fejét:

— Melyiket? — kérdezte mosolyogva.

A fiú vállat vont.

— Akármelyiket!

— Mégis melyiket?

A fiú elnevette magát. Kis csacsi — gondolta magában —, romantikus vagy és követelődző, de nagyon csinos.

— Például azt! — mutatott föl.

— Isten ments, azt ne!

— Miért ne?

— Sajnos, éppen a Szíriuszt választotta. Huszonhatszor nagyobb a hősugárzása, mint a Napé. Ha elkövetné azt a könnyelműséget, hogy lehozná, minden gőzzé változna idelent. Mi is.

— Az kínos lenne.

— Még szerencse, hogy nem az S Doradust választotta.

— Miért, drágám?

— Mert az, ha jókedvében van, félmilliószor fényesebb a Napnál, vagyis ha a lábaim elé tenné, az egész Föld elpárologna.

A fiú egy kicsit kedvetlenné vált.

— Magának semmi se jó. És az ott?

A lány rázta a fejét.

— Nem jó. Éppen a Wolff háromszázötvenkilenc felé mutatott, talán nem is tudatosan. Az viszont nulla egész nulla nulla négy százalékkal gyengébb fényű a Napnál. Ha lehozná, még a levegő is megfagyna.

A fiú legyintett.

— Ahhoz túl könnyen vagyunk öltözve. Mit szólna ahhoz a szép vörös csillaghoz?

— Az Antares? Hová tenné? Akkora, hogy sokmillió nap férne el benne. És különben is messze van.

— Mutasson akkor egy közeli csillagot.

— Tessék, ott az Alfa Centauri. Egy macskaugrásnyira van, alig több, mint négy fényévnyire.

— Ha megvár, lehozom.

— Jó. Ha az űrhajója másodpercenként százkilométeres sebességgel megy, akkor huszonnégyezer év alatt meg is járja oda-vissza.

— Az nem jó, holnap be kell mennem dolgozni.

— Hol dolgozik?

— A Totó-áruházban, a kalaposztályon. És maga?

— Az Asztrofizikai Intézetben.

A fiú bólintott, majd hűlésére hivatkozva röviden búcsúzott. „Mik vannak, és hogy kell vigyázni” — mormogta hazafelé menet. A lány még egy darabig elgondolkozva bámulta a csillagokat, s volt egy olyan halvány érzése, hogy talán kár volt teljesen elvenni a fiú kedvét. Egy kis csillagot, talán egy kisbolygót lehozhatott volna neki.