Feleki László

Támad a Devecsai!

 

 

 

Szobám ablaka az udvarra néz, s a kilátást a budai hegyeken kívül egy földbe vájt garázs teteje képviseli, amely kedvenc játszótere a házbeli és környékbeli gyerekeknek. Fociznak, célba dobnak, verekednek, főként pedig bevehetetlen erődítménnyé építik ki a garázs környékét ágyúkkal, géppuskákkal, rollertalpas tankokkal és más fegyverekkel, amelyek a helyszínen vagy a szomszéd udvarokon található hulladékanyagokból előállíthatók.

Írni próbálkozom (már évek óta), de minduntalan beszűrődik hozzám a harci lárma, mint ahogyan annak idején a wagrami csata tüzérségi moraja eljutott Stendhal bécsi szobájába is. Az összehasonlítás több lábára is sántít, meggyőződésem ugyanis, hogy a sashegyi ütközetek zaja néha elnyomná a wagrami mennydörgést is.

Eszményi munkakörülmények! Az a helyes ugyanis, ha az író közel van az élethez, nem bújik elefántcsonttoronyba, ahol fakó csend tesped. Az én ablakomon dörömböl az élet, harci lárma élénkíti az agyműködést. A helyi csaták jellege változatos, a hősök kiléte is. A kis Miki néha Rákóczi hadnagya, néha Toldi Miklós, néha Maugli — filmje és könyve válogatja! Barátja és harcostársa, a Mikulás, engedelmesen követi a kis Miki képzelőerejét. Neki különben is mindegy, hogy melyik hős szerepét játssza, csak az a fontos, hogy fradista legyen. Fegyverzetük figyelemre méltóan változatos. Lándzsákon és nyilakon kívül a legkorszerűbb fegyverekkel vannak felszerelve.

A napokban éppen az élet értelmét próbáltam papírra vetni, s az volt az érzésem, hogy végre megragadtam a dolog lényegét, amikor hirtelen hatalmas robajra lettem figyelmes.Kénytelen voltam kimenni az erkélyre, mert ilyenkor nemcsak bosszús vagyok, hanem kíváncsi is. Mikulás és a kis Miki jókora rudakat és deszkákat cipeltek s potyogtattak el. Az ilyesminek különben a házat tatarozó építőmunkások szoktak örülni. Kérdezősködésre sosincs szükség, fiatal barátaim önként újságolnak el mindent.

— Tessék nézni, Laci bácsi, atomdeszkák!

— Az minek? — kérdeztem tudásszomjtól hajtva.

— Az ágyúhoz! — mutattak rá a csatornaroncsból átalakított lövegre. Egy rozsdás vécéláncot is szorongattak, ez a láncreakcióhoz kell. Részletesen elmagyarázták különben a haditervet. Az atomdeszkáké a jövő, de azért a hagyományos nyilat és a lándzsát is megtartják. Ha jön az ellenség, egyből visszaverik, méghozzá saját erejükből, nincs is szükségük a már felnőttnek számító Tomira és Attilára, akik már olyan nagy fiúk, hogy táncolnak és kosárlabdáznak, s egy pótvizsga meg sem kottyan nekik, a szomszéd Ági pedig legfeljebb arra jó, hogy tétpst készítsen a sebesülteknek.

Mindezt türelmesen végighallgattam, majd elnézést kérve, visszamentem dolgozni. Közben sajnos elfelejtettem az élet értelmét, s a ceruzámat rágva dühöngtem. A fene egye meg a háborút, ilyenkor a szellemi élet teljesen visszafejlődik. Nagy nehezen visszazökkentem az előbbi gondolatmenetembe, s már-már egyenesben voltam, amikor újabb harsány „Laci bácsi!”-ra lettem figyelmes. Mit volt mit tennem, feltápászkodtam, és kicsoszogtam az erkélyre. Mikulás egy babakocsi ütött-kopott kerekét mutatta diadalmasan.

— Ez micsoda? — kérdeztem.

— Radarállomás! — felelte büszkén.

Egy pillanatig meghatva gondoltam arra, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt egy nyolcéves kisfiú még nem is tudta, hogy mi az a radarállomás, majd megkérdeztem:

— És minek a radarállomás?

Mikulás a kereket egy bokorra kötve válaszolt:

— A váratlan támadás ellen. Ez jelzi, ha támad a Devecsai.

A Devecsai a szomszédban lakó kisfiú, a Mikulás osztálytársa, ő is nyolcéves veterán. Most persze nehézségei lesznek, nem tud meglepő támadást végrehajtani.

Megköszöntem a felvilágosítást, s visszamentem dolgozni. Munkámat azonban, sajnos, nem tudtam folytatni, mert tele volt a fejem a várható összecsapás esélyeivel. A túlerő és a tüzérségi fölény kétségtelenül a kis Mikiék oldalán volt, de a Devecsai is hozhat erősítést, s amellett csúzlija is van. A dolog tehát nem olyan egyszerű. Lássuk csak! Az is kérdés, hogy az atomdeszka beválik-e mint taktikai fegyver. Én úgy láttam, hogy a garázstető hátulról éppen olyan védtelen, mint Szingapúr. Kissé nyugtalanul próbáltam folytatni a munkámat, amikor heves ugatásra és morgásra lettem figyelmes. Kirohantam az erkélyre, s láttam, amint a Buksi kutya letépi a radarállomást a bokorról, és a szájában tartva, morogva elszalad vele.

Hideg futott végig a hátamon. Oda a radarállomás!

Mi lesz, ha támad a Devecsai?

Így nem lehet dolgozni!

 

(Hegedűs István karikatúrája)

 

 

 

Lap tetejére

Címlap