Feleki László

Diéta

Az orvos csóválta a fejét. Nincs figyelemre méltóbb mozdulat, mint amikor egy belgyógyász vizsgálat közben csóválja a fejét. Ez a fejmozdulat azzal a megnyugtató érzéssel töltheti el a beteget, hogy orvosa érti a dolgát, nem afféle szerencsétlen flótás, aki nem talál semmit sem.

— A diasztolés nyomás kicsit magas — mondta az orvos.

— A beteg bólintott, mint aki már maga is gyanakodott a dologra az utóbbi időben.

— Kerülje a nitráttartalmú ételeket — folytatta az orvos —, majd meglátjuk, hogyan tudjuk befolyásolni az alsó nyomást.

A beteg elhúzta a száját. Rádöbbent, hogy itt hibázta el az életét, nem kerülte a nitráttartalmú ételeket.

— Milyen ételekre tetszik gondolni?

— Az állati fehérjékre, elsősorban a fekete húsokra, a marhahúsra, a kolbászfélékre. ezeket kerülje.

A beteg elgondolkozva ment az utcán, s azon töprengett, hogy milyen álláspontot foglaljon el életének e teljesen új szakaszával szemben. Minden ember életében elérkezik az a rettegett pillanat, amikor valamiről le kell mondania, s hirtelen ott találja magát a mártírok életútján. Diétáznia kell tehát. Le kell mondania az állati fehérjékről, elsősorban a fekete fehérjékről, ami viccnek is rossz, hát még diétának. Tilos a marhapörkölt, a kolbász — kedvenc ételei. De hát az egészség az első, összeszorított fogakkal, férfiasan diétázik ezentúl.

Igen ám, de már az első napon súlyos akadályok merültek fel. Amikor az üzemi ebédet éppen gulyás alkotta, s égő arccal elhárította magától, a közfigyelem feléje fordult:

— Mi az, gyomorbajos vagy?

— Eltiltotta az orvos?

— Kérjél helyette tejbegrízt!

A jóindulatú gúny elborította, a szánalom önérzetét sértette. Van aki kérkedik a betegségével, órákig tud beszélni róla. Ő letagadta volna. De a köhögést, a szerelmet és a diétát nem lehet letagadni. Erőtlenül védekezett. Ekkor elhalmozták jótanácsokkal, vele érző megjegyzésekkel. Hogy az orvosok nem értenek hozzá. Egyik kartársának volt egy ismerőse, aki belehalt a diétába. Egy másik azt fejtegette, hogy egy negyvenkét éves férfi már nem változtathat az étrendjén. Akinek a szervezete évtizedeken keresztül megszokta a marhahúst, attól azt nem lehet elvonni. mert végzetes hatása lehet. egy ismerőse az elvonókúrába pusztult bele. Volt, aki kedélyesen fogta fel a dolgot:

— Nem kell törődni az orvosokkal! Jóféle csülök, utána fél lityi bor, az kell a magyar embernek, attól gyógyul meg!

Hiába magyarázta neki, hogy egy kicsit magas a diasztolés nyomása, az csak legyintett, és azt mondta, disznótor való arra, nem diéta.

Hogyan lehet így betartani az orvos utasításait? — kesergett magában. Egyre jobban érezte a diéta társadalmi korlátait. A közvélemény ellene volt. Ez a harc, ez a fezsültség, ez az izgalom jobban árt, mint egy mázsa nitrát — gondolta. Álmában kacér szarvasmarhák táncoltak előtte, kis melltartóban és csipkés nadrágban. Verejtékezve ébredt fel. Meddig bírom ezt még? — tette fel a végzetes kérdést. Egyre világosabban bontakozott ki előtte, hogy szervezete már kívánja a nitrátot, pörkölt, kolbász vagy más alakban. válaszút előtt áll: egészség vagy boldogság?

A becsület és dicsőség még tartotta benne a lelket, de egyre kínosabb, egyre gyötrelmesebb volt számára a lemondás. Aztán kétségei támadtak. Az orvos is tévedhet, de lehet, hogy idegen hatalom ügynöke. Ő pedig közben nevetségessé teszi magát a diétával, a nevetségesség öl, tehát káros. És különben is, miért él az ember, ha már mindent meg kell vonnia magától. Úgy érezte, hogy a nélkülözésektől jártányi ereje sincs.

E gy napon az étkezőben az asztalra csapott, és megette a töltött káposztát. Diadalmámorát csak fokozta a pohár sör. „Hogy engem egy orvos egzecíroztasson, olyan nincs, nem is volt, de nem is lesz a sifonérban… ” — dúdolta.

Estére elromlott a jókedve. Nyomást kezdett érezni a gyomrában, majd bűntudat gyötörte. Elbukott, mint Lucifer. Hódolat helyett bírálta, sőt felülbírálta az orvost. Biztosan megártott neki a tiltott gyümölcs. Most mi lesz? Valljon be mindent töredelmesen az orvosnak? Így talán megkönnyebül és új életet kezdhet. De mégiscsak szégyen. Raszkolnyikovnak sem volt könnyű dolga.

A lelkiismeretfurdalástól nem tudott aludni. Egyre fogyott, szemei alatt mély karikák sötétlettek, keze, lába reszketett. Ez nem így tovább — gondolta. Határozott: nem gyötrődik tovább, feltár mindent az orvos előtt. Jöjjön, aminek jönnie kell.

Végre ott állt az orvos előtt. Az megkérdezte:

— Nos, mi újság? Betartotta a diétát?

— Be! — válaszolta azzal a gyorsasággal, amely a villámszerű elhatározásokat jellemzi.

— Látja? — mondta az orvos. — Mennyivel jobban néz ki!

(Hegedűs István karikatúrája)