Feleki László

A dohányzás ellen

Amikor már túl voltak feketekávén, a vendég udvariasan megkérdezte:

— Rágyújthatok?

— Micsoda kérdés! Hogyne gyújthatnál!

A vendég ekkor irattáskájából kis vastálcát vett elő, az asztalra helyezte, összegyűrt papírt tett rá, a papír tetejére néhány szál aprófát, s mielőtt a háziak a megdöbbenéstől szóhoz juthattak volna, meggyújtotta a papírt. Magasra csapott a láng, s pillanatok alatt csípős füst töltötte meg a szobát. Egy eltévedt szikra a szőnyegre pattant, a háziasszony sikoltva ugrott oda, papucsával hevesen taposgatta a szőnyeget. A férj némileg magához térve dadogott:

— Mit csinálsz… megőrültél?

— Rágyújtottam! — mondta a vendég nyugodtan, és elgondolkozva köhögött, miközben mélyet szippantott a füstből.

— De hát… ez őrület…

— Hogyhogy őrület? Ti ugyanezt csináltátok nálam a múltkor, ha jól emlékszem.

— Álmodtál…

— Bocsánatot kérek. Gyufát húztál elő és meggyújtottad a szádba tett kis rudat, a feleségedét is, és telefüstöltétek a szobát, amelyben féltve őriztük a központi fűtés tizenhét fokos hőségét. Hiába szellőztettem egészen fagypontig, a füst szagát még napok múlva is lehetett érezni a bútorokon. Mindenki úgy füstöli tele a háziak szobáját, ahogy tudja…

— Jaj! — sikoltott újra az asszony, és hatalmas ugrással egy másik szikrát fojtott el a szőnyegen.

— Ti két helyen égettétek ki a szőnyegemet, egy helyen az asztalterítőt — folytatta tárgyilagosan a vendég, aztán mint aki ráunt a füstre, irattáskájából levélnehezéket húzott elő, és szétnyomkodta vele a tüzet. Ez a művelet egész szikraesővel, majd különösen fojtó füstgomolyaggal járt.

Mindez csak ábránd, nem történt meg. De megtörténhetett volna, ha lett volna bennem elegendő bátorság és bosszúszomj, hogy megtoroljam azt a felháborító merényletet, amelyet nemrég két orvfüstölő követett el lakásom békés légköre ellen. Arcizomrándulás nélkül gyújtott rá a két homo sapiens, rossz kályha módjára füstölt, minden lelkiismeretfurdalás vagy bűntudat nélkül. Védekezhetnek természetesen azzal, hogy számtalan cinkosuk van, naponta száz és százmillióan csinálják ugyanezt, száz és százmillió ember gyújt meg naponta egy kis, ún. dohánnyal töltött papírhüvelyt, szívja a füstöt tüdejére, és fújja embertársai szemébe. Mennyi mindenre nem sikerült megtanítani az emberiséget, szép, hasznos, üdvös dolgokra! Sohasem történt meg, hogy fegyelmezetlen, pajkos diákok titokban tejbekását vagy spenótot ettek volna. A dohányzás viszont valamiféle indokolatlan tetszetőségre tett szert, mint valaha az indiánoknál a skalpolás. Regényekben gyakran lehet olvasni ilyen s efféle megdöbbentő részleteket:

„Cigarettára gyújtott, és elgondolkozva szívta magába a füstöt.”

„Ábrándosan verte le cigarettájáról a hamut, majd a kékes füstfelhőkön keresztül mélyen az asszony szemébe nézett.”

Holott hasonló joggal lehetne ilyesmiket is írni:

„Fülébe csorgatta a langyos vizet, majd megkínált engem is.”

„Idegesen tört egyet a fogpiszkálóból, elgondolkozva nyelte le, miközben csalódás marcangolta a szívét.”

„Megkínált olajos ribizlivel, de legyintettem: most dobtam ki éppen egyet a köldökömből.”

Mivel már régóta legkedvesebb terveim között szerepel a világ megváltása, sokat törtem a fejemet, hogyan lehetne megszabadítani az emberiséget a dohányzás átkától. Nos, hogyan? Mutassak rá arra, hogy a dohányzás költséges, rengeteg pénzbe kerül, s minden dohányos házat vehetne azon a pénzen, amelyet dohányzásra költött? Cinikusan szemembe nevetnének, és körmönfont módon megkérdeznék, hol az én házam, holott én valóban vehettem volna egy házat azon a pénzen, amelyet mint nemdohányzó megtakarítottam, ha nem lettek volna sürgős kiadásaim.

Bélyegezzem meg a nőket, a bagóízű ibolyákat, a dohányszagú angyalokat, akik nikotin tartalmú anyatejjel készítik elő csecsemőjüket a későbbi tudatos dohányzásra? Politikai fejlettségemet vonnák kétségbe, s megkérdeznék, hallottam-e valamit a nők egyenjogúságáról.

Mutassak rá azokra a súlyos rombolásokra, amelyeket a dohányzás a jellemen végez? Elmondhatnám, hogy a dohányosok önző emberek, s ha nincs mit szívniok, más ember sorsa nem érdekli őket. Nem kérdezik meg, mit csinál a feleséged, egészséges-e a gyereked, van-e mit enned, nincs-e valamire szükséged, de azt megkérdezik: nincs-e egy cigarettád. Nem is érdemes erről beszélni, haszontalan szófecsérlés lenne, senkit sem rendítenék meg, esetleg talán megkérdeznék, hogy tényleg nincs-e egy cigarettám.

A legnagyobb hibát akkor követném el, ha különféle tilalmakra hivatkoznék. A Tilos a dohányzás! mindenkor csak édesebbé, nikotindúsabbá tette a tiltott gyümölcsöt. A pápai hatalom sokak szerint akkor kezdett hanyatlani, amikor VIII. Orbán pápa ezerhatszázhuszonnégyben egyházi átokkal sújtotta a dohányosokat és a tubákozókat. Hiába bizonyítanám be, hogy a dohányzás árt az egészségnek, fütyülnének rá. Hiába mondanám el, hogy orvos barátom órák hosszat folyamatosan sorolta el azokat a betegséget, amelyeket a dohányzás okoz, s csak akkor szakította félbe előadását, amikor rágyújtott. A legújabb orvosi kutatások kiderítették, hogy a dohányzás eddig nem ismert súlyos betegségeket okozhat, de hiábavaló fáradság lenne akár csak egy szót is vesztegetni rá. A dohányosok rá sem hederítenének. A halálveszedelem csak ingerlőbbé teszi számukra a szenvedélyt.

Nem! A megoldás kulcsa egészen másutt van. Elárulom a nagy titkot, rájöttem arra, hogyan lehet felszámolni ezt a tömegszenvedélyt. Tudósok, orvostanárok és filozófusok segítségével be fogom bizonyítani, hogy a dohányzás nem árt, sőt egyenesen hasznos az egészségre. A nikotinban N-vitamin van, amely élénkíti a csontvelőt, és sokkal hatásosabb, mint a csukamájolaj. Táplálóbb a tejbegríznél, s azok a káros következmények, amelyek a gesztenyepüré és a csokoládé fogyasztása után kimutathatók a vérben, a dohányzással kapcsolatban fel sem merülnek. Röviden: a cigaretta hasznos, egészséges, hizlaló, füstjének ózontartalma van, rágása növeli a hangszálakat, s már egy rövid csikk-kúra hatására sok bélhurutban szenvedő beteg nyerte vissza egészségét.

Garantálom, hogy rövidesen a kutya sem dohányzik többé, inkább csontot rág, mert nem lesz többé lehetőség arra, hogy hanyagul lerázva a hamut a cigarettájáról, önkínzó nemtörődömséggel mondja:

— Tudom, hogy árt, de mit bánom én!

(Kaján Tibor karikatúrája)