Feleki László

Dráma az életben

Amikor Saláta Tivadar, ez a szelíd és a művészetek iránt fogékony segédkönyvelő hazafelé ballagott a „Hamlet” előadásáról, hirtelen rádöbbent, hogy milyen szürke a kisember élete a színpad hőseihez képest. Nem mintha dán királyfi szeretett volna lenni, sőt, atyja szellemével sem kívánt elbeszélgetni, még akkor sem, ha édesapja történetesen nem örvendett volna kitűnő egészségnek. Ami azonban a stílust, az életmódot, az érintkezés formáit érinti, azt csillogóan kívánatosnak találta. Itt van például a monológ. Sok ember idegenkedik attól, hogy fennhangon beszéljen magával. Miféle oktalan előítélet ez? Külön büszkévé tehetné az embert, hogy beszélgetés tekintetében sem szorul külső segítségre. A „félre”-beszéd pedig milyen ragyogóan alkalmas arra, hogy az ember eltitkolja igazi érzelmeit.

Tűnődései közben hazaérkezett. Az ebédlőben nem volt senki sem, s ez Salátát hirtelen elhatározásra serkentette. Hangosan beszélni kezdett:

— Itthon volnék hát! Úgy érzem, ez az este is elősegítette nevelésemet, gazdagította műveltségemet. A „Hamlet” tényleg kitűnő munka. Van lélektanja nekije, amiáltal az ember elgondolkozik azon, hogy tulajdonképpen miért él az ember. Azért, hogy a hivatalok packázásait tűrje? Volna itt jócskán tennivaló, s a Bogyiszlói miért áskálódik mindenki ellen? Ezt az embert nem ártana közelebbről megnézni. Lássuk csak! Az elmúlt negyedben nem kapott prémiumot, emiatt szembekerült a haladó emberiséggel. Szerintem névtelen levelet ír a gaz cenk, de hah, a végén ő fizet rá. Minő hínárba jutottam, de erős szívvel úrrá leszek a nehézségek fölött, s ha kell, sereget gyűjtök, s legázolom a könyvelést.

Közben Saláta felesége benyitott a szobába. Meglepve kérdezte:

— Te itthon vagy? Kivel beszélgetsz? Valaki van itt?

Egyszerűbb és érthetőbb, ha a következő dialógust a drámaírás hagyományaihoz híven írjuk le.

Saláta (kedélyesen): Ó, te itt? Csókollak, drágám. Nagyon szép volt az előadás, kár, hogy nem voltál ott. (Félre): Valamit megsejtett, de én résen leszek. (Mint fenn): Mi lesz a vacsora, szívem?

Felesége: Miket beszélsz összevissza, mint a részeg?

Saláta: Dehogy vagyok részeg, józan vagyok, mint a csap, hehehe! (Félre): Részegnek néz a szerencsétlen! Még ha tegnapelőtt mondta volna, amikor egy kicsit elhajlottunk a fiúkkal. De sikerült eltitkolnom előle. (Mint fenn): Olyan éhes vagyok, drágám, mint egy farkas.

Felesége: Mit beszélsz? Tegnapelőtt részegeskedtél?

Saláta: Én? Eszem ágában sem volt! (Félre): Vajon ki pletykálkodhatott? Rémes, milyenek az emberek. Mindegy, tagadni fogok a végtelenségig. (Mint fenn): Találkoztam a színházban Panyigaiékkal.

Felesége: Teljesen meg vagy szédülve. Valami bajod van?

Saláta: Hálistennek semmi. (Lekopogja.) Istenem, milyen szürke kis veréb ez a szerencsétlen asszony. Nem lát túl a köznapok unalmán. Mit csináljak? Küldjem kolostorba, mint Oféliát? Nincsenek kolostorok. Mindegy. (Mint fenn): Itthon mi újság?

Felesége: Kezdek én is megszédülni. Kinek beszélsz te tulajdonképpen?

Saláta: Neked, drágám, neked. (Félre): Én is hibás voltam, hogy nem tanítottam. Teljesen lemaradt. De talán még nem késő. (Mint fenn): Mit szólsz az afgán helyzethez?

Felesége: Ide figyelj, Tivadar, én nem szólok semmit az afgán helyzethez, de az disznóság, hogy te megint berugtál.

Saláta: Ez felháborító. Rosszindulatú pletykákra adsz? (Félre): Ki lehetett az a nyomorult, aki elárult? Mindenki a becsületszavát adta, hogy hallgat. Ez csak a gazember Borostyáni lehetett. Annak jár a szája. (Mint fenn): Nem telefonált senki?

Felesége: Engem ne nézz bolondnak. Most mondtad az előbb, hogy tegnapelőtt berugtál. Nem sül ki a szemed?

Saláta: Hallucináció rabja vagy, szívem. (Félre): Áruló lehet a dologban, mert az bizonyos, hogy én nem szóltam el magamat. Pedig úgy látszik, tud a dologról. Tereljük el a figyelmét. (Mint fenn): Milyen szép vagy ma!

Felesége: (szó nélkül pofonüti és kirohan).

Saláta (egyedül): Így vagyunk hát. Ahol az érvek hiányoznak, ott megjelenik az erőszak. Ezért él az ember? Akkor nemesb a lélek, ha tűri felesége minden ütlegét? Úgysem merek visszaütni, mert töprengő természetű vagyok, a gondolat halványra betegíti a tetterőt. Oly nagy az én bűnöm? Ki a bort szereti, rossz ember nem lehet! Bogyiszlói nem iszik, példás életű furkáló. Milyen az én életem? Sajnos nem Shakespeare írta, és ez meg is látszik rajta. Menjünk aludni, mert holnap be kell menni a hivatalba packázni. (El.)

Függöny nincs az ablakon, éppen mosásban van, s emiatt a szomszédok is látták, hogy Salátát pofon vágta a felesége. Egy kis színház mindig akad a házban.

(Hegedűs István karikatúrája)