Feleki László

Az emberi egyenlőtlenségről

 

 

 

Régóta feltűnt már nekem, hogy az egyik ember ilyen, a másik pedig olyan. Az egyik ember feltalál, a másiknak nem fáradság a zeneszerzés, a harmadik lángeszű közgazda. Megdöbbentő arra gondolni, hogy mennyi hasznos képesség hiányzik belőlem. Hogy van ez? Hát ne legyek elkeseredett, amikor nincs megfelelő énekhangom, ugyanakkor Mario del Monaco vagy Melis György csak fogja magát és énekel. Alapjában véve semmit sem tudok. A természet mostoha volt hozzám, csak tudám, hogy miért. Vannak kétméteres daliák, én persze legyek elégedett 170 centivel. Vannak született nyelvtehetségek, akik több nyelven is ki tudják magukat fejezni, mialatt én csak a magyart töröm. Hol itt az igazság?

Én még egyetlen modern képet sem tudtam festeni, Picasso viszont egyre-másra festi őket.

Miért tudja ő?

Én még fiatalabb koromban sem tudtam 145 centiméternél magasabbat ugrani, Brumel pedig átviszi a 225-öt is.

Miért tudja ő?

Én még nem írtam egyetlen szimfóniát sem, Sosztakovics pedig mar tízen felül tart.

Miért tudja ő?

Én nem tudom felfogni a relativitáselmélet lényegét, Novobátzky Károlynak a kisujjában van.

Miért tudja ő?

Soha életemben még egy fél négyzetméter területet sem hódítottam meg, Dzsingisz Kán pedig fogta magát, és egész világrészeket foglalt el.

Miért tudta ő?

Hányszor fogtam hozzá, hogy új filozófiai rendszert eszeljek ki, de nem megy. Nem így Kant!

Miért tudta ő?

Nemegyszer jutott eszembe, hogy jó lenne egyszer már végre átkelni az Alpokon, de sohasem jutottam hozzá. Hannibál pedig csak úgy maga mellé veszi punjait, elefántjait, és hipp-hopp átkel.

Miért tudja ő?

Hányszor nekifogtam, hogy lejátsszam Bartók Béla második hegedűversenyét, de az első hangon túl sohasem jutottam. Ezzel szemben Yehudi Menuhin akár többször egymás után is lejátssza.

Miért tudja ő?

Sokáig nem tudtam belenyugodni abba a kínzó gondolatba, hogy egyetlen üres másfél órámat sem tudtam a Föld körüli keringésben eltölteni. És Tyitov? Ha kedve szottyan, tizenhétszer is körülszáguldja bolygónkat.

Miért tudja ő?

Néha éjszakákon keresztül kínzott a hiányérzet, hogy múlik az idő, és nem mintázom meg a Gondolkodó szobrát. Bezzeg Rodin…

Miért tudta ő?

Töröm a fejemet, hogyan keletkezett a világ, hogyan keletkezett a Nap és a Hold, és hiába töröm, nem tudom. Ezzel szemben Juli néni a szomszédból mindezt áhítatosan és pontosan elmondja.

Miért tudja ő?

Azt hiszem, a legfőbb baj az, hogy nincs bennem kellő önismeret. Én például azzal áltatom magamat, hogy most valami jót írtam, az olvasó viszont tisztában van azzal, hogy erről szó sincs.

Miért tudja ő?

 

 

 

Lap tetejére

Címlap