Tabi László

Az élet egyhangúságáról

— Bocsánat, hogy megszólítom uraságodat, de már a Nagymező utca óta töröm a fejemet, hogy honnan ismerem. Nem tetszik véletlenül Krakovainak lenni?

— Nem. De nekem is úgy tűnik, hogy már találkoztunk valahol. Nem járt ön egy időben Blasztikalanovics Lipiékhez römizni?

— Nem. Ellenben alapítótagja voltam az újkécskei úrikaszinónak ezerkilencszásznyolcban. Talán onnan?

— Sohasem jártam Újkécskén. Hanem volt nekem egy zokni-nagykereskedésem ezerkilencszázhuszonnyolcban a Gül Baba utcában. Huszonkilenc májusában égett porrá. Tán oda járt be uraságod?

— Az idő tájt Kalkuttában éldegéltem. Ejnye csak, nem vett részt ön Sir Raleigh Patterton kelet-indiai elefánt-vadászatán?

— Aligha. Legalábbis nem emlékszem rá. Pedig bizonyos, hogy ismerjük egymást. Nem tet-szett Vácott raboskodni ezerkilencszázharminc és harmincöt között?

— Nem.

— Gondoltam, onnan. Tudniillik erős felindulásban elkövetett emberölés miatt ültem ott. Meg-csalt a feleségem, képzelje.

— És megölte?

— A csábítót. Különben most özvegy lennék. De hát akkor hol találkozhattunk?

— Hopp! Nem vett részt véletlenül Ypern ostromában az első világháborúban?

— Nem. Én a déli fronton harcoltam. Borovigónál estem hadifogságba, és Eckener léghajóján Turkesztánból kerültem haza ezerkilencszázhuszonnégyben. Hacsak onnan nem…

— Nem valószínű. Én kilencszázhúsztól huszonháromig Rhodésiában voltam ipari kém. Nem járt arrafelé véletlenül?

— Nem.

— Nem, nem. Az ördög vigye, hogy milyen bosszantó tud lenni az ilyesmi… Mi a becses neve uraságodnak?

— Simanek. Simanek Gáspár.

— Simanek Gáspár! Hiszen akkor együtt érettségiztünk Kisvárdán, ezernyolcszázkilencvenkilencben! Én Kalova Kálmán vagyok!

— Kalova Kálmán? Nahát! Szervusz Kálmán! Csaknem hatvan éve nem láttuk egymást…

— Bizony… Hogy múlik az idő… Mi újság?

— Mi volna? Semmi.