Tabi László

Esti mese

 

 

 

Ma este mesét mondok nektek, gyerekek, édes-bús mesét az öreg humoristáról meg az öreg hibáról, de nagyon jól figyeljetek, mert még egyszer nem mesélem el.

Szóval ment mendegélt egyszer az öreg humorista, vállán a szatíra élesre töltött fegyverével, hát egyszerre csak ki jön vele szemben az élet országútján? Bizony nem más jön vele szemben, mint a öreg hiba, persze hogy megismerték egymást tüstént. Találjátok ki, gyerekek, hogy lekapta-e válláról puskáját az öreg humorista, mint azt sok-sok éven át tette, hogy belelőjön az öreg hibába? Nem találtátok el, gyerekek. Bizony nem kapta le a puskáját, mert reumás volt a könyöke szegénynek, meg aztán azért sem, mert hosszú életének folyamán már nagyon sokszor lőtt bele a öreg hibába, de azon nemigen fogott a golyó, így aztán egy kicsit mindketten unták az egészet. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, az öreg humorista csak állt, és leste kiváncsian, hogy mit csinál az öreg hiba, elbújik-e, megijed-e, elszalad-e? De az öreg hiba bizony egyiket sem cselekedte, hanem nyájasan mosolyogva egyre csak közeledett, s amikor odaért a humoristához, ölelésre tárta a két karját, annyira nem félt az élesre töltött fegyvertől. Tetszett az öreg hiba barátsága a humoristának, és szivből viszonozta azt, ő is ölelésre tárta a karját, s azon nyomban át is ölelték egymást, sőt meg cvikipuszit is váltottak, akár hiszitek, akár nem. ,,Hogy vagy, öreg?” — kérdezte a hiba, amikor végre kibontakoztak egymás karjaiból. ,,Köszönöm a kérdésedet, öregem — felelte a humorista —, csak megvagyok. Hát te?” ,,Én is megvagyok” — felelte erre a hiba s azt javasolta, hogy ha már találkoztak, igyanak meg egy pobár sört a közeli kertvendéglőben. Így is történt, a hajdani ádáz ellenfelek beültek sörözni meg egy kicsit beszélgetni. Így kezdte az öreg hiba: ,,Amikor megláttalak, azt hittem, hogy megint belém fogsz durrantani…” ,,Nem vagyok már olyan vérszomjas, mint régen voltam — felelre az öreg humorista —, meg aztán, tudod, pajtás, érzem már a koromat.” ,,Én még jó erőben vagyok — dicsekedett a hiba —, rajtam nem fogott az idő.” „Látszik is rajtad, hogy élsz és virulsz” — bólogatott a humorista, és levette válláróI a puskáját, mert nyomta az ízületét. Amikor a hiba látta, hogy a humorista a székre fekteti élesre töltött fegyverét, szelíden így szólt: ,,Nincs harag köztünk, ugye, komám?” ,,Nincs — felelte amaz —, ma már miért is lenne? Sokat köszönhetek neked, hiszen nem ingyen, nem merő szenvedélyből lövöldöztem rád, sok pénzt kerestem vele, miért tagadjam?” ,,Nekem meg csak reklámot csináltál — mosolygott a hiba jóizűen —, imádom a nyilvánosságot, a közszereplést, akárcsak te. Amikor századszor állítottál pellengérre, hízott a májam a büszkeségtől!”

Ilyen nyájasan beszélgettek, aztán kiitták a sörüket, és kisvártatva búcsúcsókot váltottak. ,,De, ugye, nem fogsz utánam lőni ?” — kérdezte az öreg hiba, hadd higgye a jó öreg, hogy fél tőle. ,,Ne félj — felelte a humorista —, becste1enségre sohasem vetemedtem.” Azt már nagy bölcsen elhallgatta, hogy régen nincs golyó a puskájában.

Aludjatok jól, gyerekek. Okosabbat amúgy sem tehettek.

 

 

 

Lap tetejére

Címlap