Nagy Lajos
Az én falumat Harpacskószajudárnak nevezik. Kedves kis falu, kétezer lélek él benne, a határa akkora, mint Pest valamely külső kerülete.
Falum szépségei: a végeláthatatlan síkság; a nagy darab kék ég; az akácfa s a fekete szemű kunok.
Falum hibái pedig... no, ezeket nem mind sorolom fel. Csak éppen hogy, íme, néhány: nagy a por, sok a légy és a szúnyog; kicsinyek, szinte düledezők a vályogfalú házak, amiért is a falubeliek azokat inkább csak viskóknak nevezik; nincs vízvezeték, a kutak vize rossz; nincs járda, s még petróleummal világítanak, persze csak a viskókban, mert az utcák világítását éjszaka csakis a hold végzi.
Még egy hiba, melyet biztosan azért felejtettem ki a felsorolásból, mert a legnagyobb: falumban rettentő nagy a sár. Most látszólag ellentmondásba keveredtem önmagammal, mert az előbb meg azt állítottam, hogy a por nagy. Hát úgy áll a dolog, hogy amikor a nap süt, akkor a por nagy, amikor meg az eső esik, akkor a sár nagy. Éspedig a sár nagyobb, mint a por. Ez úgy lehetséges, hogy amikor por van, akkor egy része szüntelenül a levegőben lebeg, mivelhogy egy kocsi annyit ver föl belőle, amennyi félóra alatt ülepedik csak le. Amikor meg sár van, akkor a porhoz még víz is járul. (Lásd a Természet szakácskönyvét. Sár: végy tíz kiló port, s adj hozzá húsz liter vizet.)
Mindez maradhatott volna továbbra is mélységes nyílt titok, én el nem árultam volna soha - ha a közelmúltban nagy szerencse nem érte volna kedves falumat. Egy Amerikába szakadt, s ott dúsgazdaggá lett szülöttétől százezer dollárt örökölt. Mégpedig a falu kicsinosítására, vagy ahogy az amerikai honfitárs magát kifejezte a végrendeletében: modernizálására.
Az örömet, mármint a harpacskószajudáriak örömét, szóval az áldomást, azaz evést-ivást, illetve ivásokat, tehát sokat, nem mesélem el. Nem beszélek a szomszéd községek elkeseredéséről, tehát azokról az ivásokról sem, melyeket azok viszont bánatukban rendeztek. A világátalakító tervek közül is csupán azokat említem meg, melyeknek a kivitele igenis már folyamatban van: csatorna (mondjuk csak, hogy árok), „vegyi légyirtás”, villany, artézi kút, vízvezeték, új iskola, főutcának téglával való kirakása, mellékutcákon is deszkajárda, „mozgóképszínház”, utcák öntözése, határbeli utak fásítása, fürdő és helybeli lap. Már a magas kormányhoz is folyamodott a község, hogy „eddigi, bár ősi és magyaros, de az idegeneknek — különösen a nem magyar anyanyelvűeknek — kimondani és megnevezni nehéz nevét Harpacskószajudárról Szentjánosfalvára megváltoztatni legkegyelmesebben méltóztassék”.
A modernizálás munkája javában folyik, a helybeli lap pedig már meg is alakult, s hetenként kétszer jelenik meg, egyelőre ezen a címen: Harpacskószajudár és vidéke. (A legutóbbi vezércikkből: „Utoljára figyelmeztetjük Lavalt...”)
A község meteorológiai jelentéseket is ad ki, ezeket egyrészt a helybeli lap közli, másrészt a községháza falára függesztik ki naponként. Egy ilyen jelentést el is olvastam, szólt pedig ekképpen:
„Harpacskószajudár, 1935. április 7. Harpacskószajudáron ma délben 12 órakor a hőmérséklet + 14 Celsius fok. Várható időjárás a következő huszonnégy órára: nyugat felől élénkülő szelek, a hőmérséklet lényegesen nem változik. Délen még napos idő, de északon már borulás, esetleg eső, sőt zivatar is lehetséges.”
— Ajnye — szólt oda Szügyi Varga Péter a feleségének, akivel együtt olvasták a kifüggesztett időjárást —, azt a kis maradék kukoricámat át kéne két-három fordulóval vinni a Szilfás-majorból a Cseri-majorba, mert még majd elhordja a fergeteg.
Mert a Szilfás-major északon fekszik, a Cseri-major meg hat kilométerrel lefelé, a község déli határszélén.