Tabi László
A rózsadombi Zápor utcában egy körülbelül másfélméteres spárgadarab haladt az úttest közepén. A spárga egyik végén egy apró fekete kutyát, másik végén egy magas férfit vehetett észre az alapos megfigyelő. A 26-os számú villa előtt a férfi és a kutya megállt, a spárga meg lefeküdt a földre. A villa rácsos kapuján zománctábla.
Ágh Tivadar
hegedűművész
A férfi megnyomta a csengő gombját, aztán felemelte a kutyát, és a hóna alá vette. Herkules — így hívták a kutyát — reszketett és idegesnek látszott. A férfi is.
Bekötött fejű nő jelent meg a villához vezető lépcső tetején. A nő lejött az ajtóhoz, s csak most látta meg Herkulest a férfi hóna alatt. „Herkules!” — kiáltotta eszelős örömmel, és kinyitotta az ajtót. Aztán, hogy a férfi belépett, kicibálta hóna alól Herkulest és összecsókolta. A jelenet könnyekig megható volt.
— Hol találta meg? — kérdezte végül a férfit, amikor a kutya személyazonosságát a szagáról kétségtelenül megállapította.
— A Malinovszki-fasorban — felelte az a hősök hideg nyugalmával.
Mialatt felmentek a lépcsőn, a férfi röviden elmondta, hogyan történt a dolog. A Városmajorban ült egy padon, ott olvasta a hirdetést az újságban, hogy egy Herkules névre hallgató fekete rattler elveszett, a megtalálónak magas jutalom. Félórával később a Malinovszki-fasorban szembe jött vele Herkules. Azonnal felismerte. Herkules! — kiáltott rá, erre a kutya megfordult és loholni kezdett. Fölfelé, a Nyúl utcában. Ő utána, rettegve attól a lehetőségtől, hogy hazáig kergeti a dögöt, és akkor elesik a jutalomtól. Szerencsére a Fillér utca sarkán elcsípte a nyomorultat, és most itt van.
Eközben felértek a csukott verandára. A férfi leült egy fonott székre, a nő pedig Herkulesszel eltűnt az ajtó mögött. Nemsokára megjelent újból, most már a kutya nélkül.
— A mester boldog — közölte. — Nemsokára kéretni fogja önt. Azt hiszem, meg lesz elégedve a jutalommal. — mondta, rámosolygott a férfira és elment. A férfi megigazította a nyakkendőjét a tükörben.
A mester csakugyan boldog volt. Hosszú ideig szorongatta a hős megtaláló kezét, s aztán hellyel kínálta meg. A férfi szabadkozott, sok dolga van még, köszöni. (Ide a pénzzel és gyerünk — gondolta magában.)
— Sokat tanakodtam — szólt a mester —, hogy mennyivel jutalmazzam azt, aki nekem Herkulest visszahozta. Arra is gondoltam, megkérem az illetőt: mondja meg ő, mennyit kíván. De ismerem az embereket. Néha egészen érthetetlenül szerények.
A férfi tétován mosolygott, és valami olyasmit motyogott, hogy csakugyan. Erre a mester így folytatta:
— Így aztán elhatároztam, hogy az illetőt háromezer forinttal jutalmazom.
A férfi most már leült, és zsebkendőjével megtörülte a homlokát. Háromezer forint? Nem. Ennyire nem számított. Maximum száz forintra gondolt, és már azzal is beérte volna boldogan. És most háromezer forint! Tulajdonképpen el sem fogadhatja. Rútul kihasználni egy szerető szív gyengeségét. Nem. Erkölcstelen.
— Há... há... — nyögte — csakugyan?
A mester bólintott.
— Nem is fogadhatom el... Nem... Azt hiszem...
— Fogadja el nyugodtan — mosolygott a mester —, megérdemli. — Most pedig — folytatta és már a kezében volt a hegedűje —, most pedig eljátszom önnek Brahms cisz-moll etűdjét. Tegnapelőtt játszottam lemezre, háromezer forintért. És most önnek... Herkulesért... ingyen...
És amikor végül is kikísérte a kapuig, még egy cigarettával is megkínálta.
(Kaján Tibor karikatúrája)