Tabi László
C. J. Bluff világhírű színműve, a „Hét halott a kopaszodó fákon” nálunk is nagy sikert aratott tavaly; új darabját, melynek címe „Torkig vagyok az életeddel”, éppen most készül bemutatni egyik jól ismert kőszínházunk. C. J. Bluff darabjainak előadásáról — mint azt valamennyien tudjuk — a nagyközönség megrendülten, sőt, bátran állíthatjuk: lelkileg teljesen rokkantan távozik. Korunk divatos és sikeres szerzője az emberi lét tökéletes értelmetlenségét ábrázolja műveiben, mégpedig oly drámai erővel, melyhez foghatót keveset találunk. A testi, lelki, szellemi, nemi, erkölcsi és anyagi nyomorúság drámaköltője ő, hősei bénák, süketek, vakok, családalapításra mindenféle okokból egyszer s mindenkorra képtelen, kiégett emberek, akik nemegyszer teljes egy felvonáson keresztül fekszenek magatehetetlenül egymagukban, vagy élettársuk oldalán. E kiváló drámaköltő különösen a nemi eltévelyedések színpadra állításában bizonyul utolérhetetlennek; legújabb darabjának hőse egy szélütött kertész, aki a nőkben, férfiakban, gyermekekben és kutyákban végképp csalódva egy filodendronnal tart fenn bizalmas jellegű kapcsolatot. Párizsban, Londonban és New Yorkban már bemutatták, persze óriási siker. A darab egy világváros szennyvízcsatornájában játszódik kora hajnalban, öreg, tüdőbeteg moslékgyűjtők között.
Alkalmam volt meglátogatni a világhírű drámaköltőt tengerparti kastélyában. Meleg szeretettel fogadott, s vitt végig az épület hatvannégy szobáján, melyet — mint elmondta — hatan laknak, ifjú feleségével ő, valamint négy szép, egészséges gyermeke. (A személyzet, huszonnégy ember, külön villában lakik, a kastély közelében.) A kertben ültünk le, egy virágzó narancsliget mellett. Mondanom sem kell, hogy világraszóló sikereire tereltem a szót. Arra a kérdésemre, hogy népszerűségének titkát miben látja, némi gondolkodás után így felelt:
— Talán kérkedésnek fogja tartani, de az a meggyőződésem, hogy színpadi műveimben a ma emberének életérzését fejezem ki. Az emberi faj végső elnyomorodásának korát éljük. Korunk emberének életérzése a dinamikus céltalanság és az örömökre való teljes képtelenség. Ezzel szembe kell néznünk.
Gördülő asztalkán hűsítő italokat tolt elénk egy inas. Vendéglátóm töltött a jéghideg narancsléből.
— Ez a specialitásom — mondta. — E percben készült, mégis jéghideg. A narancs hamar elveszti aromáját s a jegelés is kárára van. Ezt a narancsligetet egy e célra épített hűtőház fölé telepítették, így aztán a gyümölcs már hideg, amikor megterem, s a fáról leszedve egyenesen a pohárba nyomható.
Megdicsértem az elmés megoldást s egyúttal kastélyának csodálatos szépségét is. Szerényen mosolygott:
— Néhány évvel ezelőtt vásároltam, „Nihil” című drámám szerzői jogdíjaiból.
— S jelenleg min dolgozik, kedves Mester? — kíváncsiskodtam.
— Egy új drámán. Szeretném a ma emberének életérzését még tömörebben kifejezni. Darabom hősei beteges hajlamú, éhező kriptaszökevények, akik végül egymást falják fel a krematórium pincéjében.
Visszaérkezvén Pestre találkoztam barátommal, a fiatal, de máris tehetséges drámaíróval.
— Írtam egy darabot — mesélte szomorúan —, egy színművet az ember élniakarásáról, a hitről, a reményről és a szeretetről. „Mért csillog a szemed?” címmel. A színház már fél éve fekteti, sajnos, a minisztériumnak se tetszik valami nagyon. Nem tudnál adni egy százast elsejéig?