Tabi László
— Leülhetek egy percre?
Felkaptam a fejemet az újságból. Ötven év körüli, erős testalkatú férfiú állt az asztalom mellett; szigorúan, de nem ellenségesen nézett a szemembe. Arcmemóriám siralmasan gyenge lévén, kérdéssel feleltem a kérdésre: — Ismerjük egymást?
— Maga nem ismer, de én magát igen.
Aha. Úgy hát megint egy tévénéző — noha már csaknem egy éve, hogy nem láthat —, még mindig emlékszik a fizimiskámra. — Parancsoljon — mondtam mérsékelt örömmel, és az üres székre mutattam —, miben állhatok rendelkezésére? — Leült, rám függesztette a tekintetét, én meg őrá a magamét. Néhány másodperc múlva közelebb hajolt, és így szólt:
— Minden gólra megy!
Meglepő bejelentése felkeltette az érdeklődésemet. Hogy témát akar adni, abban nem volt kétségem. De mért kezdte ilyen sejtelmesen? — Azt mondta uraságod, hogy minden gólra megy? — Bólintott. — Hogy értsem ezt?
— Írja meg már egyszer, hogy minden gólra megy. Nemcsak a futball megy gólra, hanem gólra megy a közlekedés, a vendéglátóipar, a köztisztaság, sőt a köztisztesség is. Mért van így elkeseredve az ország népe futballsportunk szomorú állapota miatt? Mért nem múlik el egyetlen nap sem, hogy valamelyik lapban ne jelennék meg terjedelmes cikk, mely sürgeti a felemelkedést, vázolja a szebb jövő felé vezető utat s felsorolja a legsürgősebb tennivalókat? Mért van tele a magyar sajtó a jó szándékú olvasók leveleivel, mért tárgya a futball ankétoknak, üléseknek, rádióműsoroknak? Mért ilyen egységes a közvélemény országszerte ebben a kérdésben? Mert a futball gólra megy, s ha a labda nem kerül az ellenfél kapujába, nincs győzelem, s ez esetben minden magyarázkodás, helyzetelemzés, fogadkozás, perspektíva-felmutatás fölösleges, hiábavaló időtöltés. A lélektelen, henye munka a futballpályán azonnal kiviláglik abból az egyszerű tényből, hogy a labda nem megy, az istennek sem megy bele az ellenfél kapujába. Csakhogy minden gólra megy ám! Az is, amit nem labdával művelnek! Ezt kellene belevinni a köztudatba, s akkor népünk javulást követelő türelmetlensége, ami mostanság mindenekfölött a futballsport kérdésében mutatkozik meg, áldásosan hatna más területeken is. Minden gólra megy. ezt vigye bele a köztudatba, tisztelt uram, és akkor nem élt hiába.
— Jó, jó — hebegtem egy kissé nyugtalanul —, de hogyan? Hogyan és miként lássak hozzá?
— Tájékoztassam magát egy szégyenletes eredményről?
— Ha volna szíves.
— Most jövök ennek a presszónak a mellékhelyiségéből. Az ellenfél négy-nullra vezet. Az első gólt már az előtérben kaptuk a vízcsapnál. A másik hármat egy kissé beljebb. Négy-null, és hol van még a mérkőzés vége? Három előretolt csatárunk, az üzletvezető, a KÖJÁL és a takarítónő teljesen gólképtelen. Valószínűleg lokálokban töltik az éjszakájukat, a kondíciójuk siralmas. Mért csak azon siránkoznak százezrek, hogy mi lesz a futballsporttal, mért nem siránkoznak azon is, hogy mi lesz a magyar higiéniával? Az is gólra megy, kérem, ha hiszi, ha nem! Nem tudja véletlenül, hogy áll a Fehérvári úti meccs?
— Miféle meccs van a Fehérvári úton?
— A magyar útépítők csapata játszik. Két hete jártam arra, akkor öt-egy arányban vesztésre álltunk. Azt a totojázást, uram, ami ott folyik! Amit tegnap betemettek, azt ma felássák, amit ma temetnek be, azt holnap ássák fel. Így aztán csoda-e, ha nem tudunk bejutni az útépítő világbajnokság döntőjébe?
Alighanem nagyon barátságtalanul dörmöghettem valamit, mert felállt az asztalom mellől, csomóra kötötte a sálját és begombolta a ballonkabátját. Még egyszer a fülemhez hajolt:
— Minden gólra megy! — suttogta rekedten, s azzal kivonult az üzemegységből.
Később kiderült, hogy a kávéját elfelejtette kifizetni. Kifizettem helyette. Egy-nullra vesztettem. — gondoltam magamban. De a gól ofszájdból esett.