Feleki László
A hályog akkor esett le a szememről, amikor egy ismerősöm érdekes francia gyufacímkéket vett elő levéltárcájából, családi fényképek mellől. Gyönyörű, vadonatúj, gyűretlen gyufacímkék voltak. Megdicsértem ismerősöm ügyességét, amiért olyan hibátlanul le tudta áztatni a gyufaskatulyákról a címkéket. Az illető megmosolyogta naivságomat, majd olyan hangon, ahogyan az apa szokott beszélni értelmileg kissé visszamaradt gyermekével, felvilágosított, hogy leáztatásról szó sincs, az ilyesmire legföljebb a gyufacímke gyűjtés manufaktúra korában volt szükség. Ezeket a gyufacímkéket egyenesen a gyűjtők számára tervezik, nyomják, ezek sohasem láttak gyufaskatulyát, nem is fognak látni, hacsak valakinek az a bizarr ötlete nem támad, hogy ráragassza egyre...
Zavartan mentegetőztem, hogy nekem teljesen más elképzeléseim voltak a gyufacímke gyűjtésről, gondolkodásom valóban elavult csökevényektől terhes. Hiszen kezdetben a gyufacímke gyűjtés azt jelentette, hogy az egyén a gyufaskatulyák tetején levő primitív, színes cédulácskákat gyűjtötte. A gyufaskatulyának megvan a maga konkrét hivatása a társadalomban, a benne levő gyufával meg lehet gyújtani a cigarettát, a gyújtóst, a gázt, az erdőt. A címke csak tetszetőssé teszi a skatulyát, összekapcsolja a hasznosságot a művészettel, szebbé teszi életünket. Nem tudtam, hogy a címke közben önálló művészi életet kezdett, a skatulyát és a gyufaszálakat mint fölösleges kölöncöt megvetéssel eldobta, s tisztán kínálja magát a gyűjtőknek, akik még mindig abban a hitben élnek, hogy gyufacímkéket gyűjtenek, holott színes kis cédulákat rakosgatnak, cserélnek, rendezgetnek gyűjteményükben. Ezeket a címkéket — mint megtudtam — már nem gyufagyárak, hanem címkegyárak gyártják. A címke tervezését, technológiáját, munkafolyamatát nem zavarják meg olyan címkeidegen elemekkel, mint a gyufaskatulya és a gyufa, amely a tetejébe még tűzveszélyes is.
Tulajdonképpen a bélyegekkel is így állunk, nemcsak a gyufacímkékkel. Ha az ember bemegy a postára, és bélyeget vásárol elküldendő levelére, apró bélyegecskéket kap, a kötelességteljesítés, a hasznosság unalmas papírkáit. Vannak azonban színes, nagyméretű, háromszögletes, művészi kivitelű bélyegek, a felgyúlt képzelőerő alkotásai, káprázatos bélyegcsodák, amelyek a bel- és külföldi gyűjtők számára készültek. Az ilyen művészi alkotásokat borítékra ragasztani éppen olyan szentségtörés, mint díszhalakból halászlét főzni.
A profán használati cikkek lassanként kimennek a divatból, s a gyárak hovatovább már csak gyűjtők számára gyártanak. „Mindent a gyűjtőkért!” — ez a jelszó. Az ő szükségleteiket elégíti ki az a kombinát, amely régi érméket gyárt, s megkíméli a gyűjtőket az ásatások fáradságos munkájától. A gyűjtők napjait aranyozza be az a könyvkiadó vállalat, amely ritka első kiadásokkal örvendezteti meg fogyasztóit. Le a kalappal azok előtt a gyárak előtt, amelyek középkori kardokat, serlegeket, metszeteket gyártanak a modern technika segítségével. Köszönet a bronzműveseknek, akik bronzkori szerszámokat és fegyvereket készítenek, s a kőbányáknak, amelyek csak úgy ontják a kőkorszakbeli köveket, a pattintott lándzsahegyeket.
Ilyen módon a gyűjtőszenvedély határai a végtelenbe tolódtak ki. Magam sem tudtam visszafojtani bámulatomat, amikor egy gyufacímke gyűjtő egy pleisztocén-korabeli gyufacímkét mutatott a minap.