Tabi László
Borbélynál szoktam borotválkozni. De nekem nincs állandó borbélyom, mint más, rendes embernek. Mert ha az ember háromszor ugyanahhoz a borbélyhoz megy, a segéd úr borotválás közben beszélgetni kezd. És ha velem a borbély beszélgetni kezd, én oda többé nem megyek. Bizisten nem vagyok mogorva, barátságtalan ember. De ha én bemegyek borotválkozni a borbélyhoz, akkor ott engem borotváljanak meg, és ne tudakolják meg a véleményemet a várható totó-eredményekről. Miközben borotválnak engem, szeretek elgondolkozni mindenfélén, már sok jó dolog jutott eszembe ilyenkor.
Most két hete új borbélyhoz kezdtem járni, mert a régi beszélgetni kezdett velem, s emiatt persze nem mehettem oda többet. Már harmadszor borotválkoztam az új borbélynál és még egy szót sem szólt hozzám. El voltam ragadtatva tőle. A negyedik alkalommal erősen drukkoltam: ha ezúttal sem kérdezi meg, hogy s mint vagyok, révbe érkeztem. Akkor aztán abbahagyhatom ezt a nomád életet. A segéd megborotvált, és egy kukkot sem szólt. Boldog voltam.
Ötödször már nem is voltak kételyeim. Láttam, hogy Gyula — így szólította a főnök — hallgatag ember, már nem is féltem. Bementem, köszöntem, leültem, megborotvált, köszönt, elmentem.
Hatodszor voltam ott, amikor — nem tudván leplezni elragadtatásomat — szappanozás közben azt mondtam neki:
— Komolyan mondom, Gyula, maga a borbélyok gyöngye. Én már átéltem egypár borbélyt, de olyan szimpatikus embert, mint maga, még nem találtam...
Éppen kész volt a szappanozással, letette az ecsetet. Aztán megjelent a másik segéd, a Sanyi és borotválni kezdett.
— Hogy tetszik lenni? — kérdezte. Megrezzentem.
— Mért nem a Gyula borotvál? — kérdeztem riadtan.
— Kérem... A Gyula remek munkaerő — felelte Sanyi —, de, sajnos, van egy bogara... Nem bírja, ha a vendég beszélgetni kezd vele...
(Kaján Tibor karikatúrája)