Tabi László

A jó ember

Tegnap este a 67-es villamoson mellém ült Blekk Vince, a jó ember. Több, mint tíz éve láttam utoljára, közvetlenül az ostrom után. Nagyon rossz bőrben voltam akkor, tizenhét kilót nyomtam összesen, hátizsákkal együtt. Blekk Vince a nyílt utca során a nyakamba borult és dícsérte vas-egészségemet, amely átsegített a nehéz napokon. Most viszont, hogy újra nyolcvanhárom kiló vagyok, a következő beszélgetés folyt le közöttünk:

Ő: Hogy van, hogy van?

Én: Csakcsak.

Ő: Mintha egy kicsit sápadt volna.

Én: Nincs időm strandra járni.

Ő legyintve: Tüneti kezelés. A sápadtságnak rendszerint belső okai vannak. Mi van a májával?

Én: Mi volna? Itt van velem.

Ő: Megnézette már?

Én: Áh. Ki kíváncsi az én májamra? Máj az máj.

Ő aggodalmasan: Az ilyesmivel nem szabad viccelni. A sógorom nemrégiben ugyanígy viccelt a májával, pedig mondtam, hogy nézesse meg. Később megnézette volna, de akkor már késő volt. Most volt a sírkőleleplezése. Képzelje, kifakadt a mája.

Én megborzongva: Rémes.

Ő meghökkenve: Mondja csak még egyszer!

Én: Mondom rémes.

Ő: Mért karcol úgy a hangja?

Én: Karcol? Talán meghűltem egy kicsit.

Ő diadallal: Hohohó, barátocskám! Ez nem hűléses karcolás! Az egészen más!

Én: Hanem mi?

Ő: Nézze, nem akarom ijesztgetni, de az a gyanúm, hogy magának baringitisze van.

Én: Nem hiszem én azt, kérem.

Ő imára kulcsolt kézzel: Bár csak magának lenne igaza.

Én: És mi az a baringitisz?

Ő könnyedén: Beszéljünk másról.

Én izgatottan: Mért nem mondja meg?

Ő: Nézze … nem akarom nyugtalanítani. Hagyjuk.

Én: Menjek orvoshoz?

Ő: Nem érdemes. Mert ha nincs barinbitisze, minek? Ha meg van, hm …

Én megdermedve: Gyógyíthatatlan?

Ő bólint: Igen.

Én: Halálos?

Ő: Az nem volna baj. A baringitisz a szekréciós mirigyek elfajulása. Haslyukasztáshoz vezet. Rettentő fájdalom. Képzelje, az unokaöcsémnek volt. Karcolt a hangja, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Négy héttel később kilyukadt a hasa.

Én megrázkódva: Kilyukadt a hasa? Borzalmas!

Ő: Az nem volna baj. De vérkeményedéssel jár együtt.

Én: Szent ég! Hiszen az biztos halálos!

Ő: Szerencsére igen. Az unokaöcsémnek kedden lyukadt ki a hasa, csütörtökre megkövesedett a vére, péntekre meghalt.

Én: És egyébként egészséges ember volt?

Ő: Pont ilyen drabális ember, mint maga.

Én megtörve: Hát én most leszállok itten … Viszontlátásra!

Ő sok szeretettel: Vigyázzon, ha itt leszáll. Mindennap elgázol itt valakit a szembejövő villamos.

Én: Köszönöm … Majd vigyázok …

Ő fájdalommal: Ugyanezt mondta most két hete az apósom is …

(Kaján Tibor karikatúrája)