Feleki László
Jól ismerjük az operaénekes-filmeket. A főhőst felfedezik, majd karriert csinál.
Eléggé egyszerű mese, én sem akarok eltérni tőle az alábbi történetben, amelyet
minden ellenszolgáltatás nélkül felajánlok bármelyik filmgyárnak. Igazi operai
karrierfilm lenne belőle azzal a fontos tanulsággal, hogy az igazi tehetséget
előbb-utóbb felfedezik.
Folyik az előadás a Metropolitan-operában. A színpadon daliás férfi énekli Siegmund
szerepét a Walkürben. A földszinten a hetedik sor közepén két idősebb, erélyes
arcú férfi ül, s egyre nagyobb érdeklődéssel figyelik az énekest, aki nem más,
mint a svéd Gunnar Fredriksson. Egy-egy mozdulat után összenéznek, s egyre nagyobb
izgalommal feszengenek a helyükön. Amikor pedig Fredriksson egyetlen kézmozdulattal
kirántja a fából a Notungnak nevezett hatalmas kardot, a Wälsungok hagyományos
fegyverét, az egyik halkan felkiált:
— Ez az!
Az előadás után egyenesen a tenorista öltözőjébe sietnek. Berontanak hozzá,
és köszönés helyett izgatott hangon kiáltoznak:
— Gratulálunk!
— Nagyszerű volt!
— Micsoda élmény!
A tenorista csodálkozva kérdezi:
— Mit akarnak tőlem az urak?
Az egyik férfi izgatottan válaszol:
— Fel akarjuk fedezni. Véletlenül tévedtünk be, micsoda szerencsénk volt! Az
ilyesmi csak a mesében fordul elő.
— Most megalapozhatja a szerencséjét! — vág közbe a másik.
A tenorista izgatottá válik.
— De hát miről van szó?
Az egyik férfi közelebb hajol:
— James Pirelli vagyok, talán ismeri a nevemet. A Pirelli szállítóvállalat a
legnagyobb Amerikában. Kirendeltségünk van minden kikötőben. Óriási forgalmat
bonyolítunk le.
A másik férfi izgatottan folytatja:
— Az ilyen nagyszerű fizikumú emberekre óriási szükségünk van. Azonnal leszerződtetnénk
önt rakodómunkásnak a New York-i kikötőben. Mindjárt feltűnt nekünk, hogy ilyen
nagyszerű alakja, izomzata van! Ugye milyen szerencsét hoz az egyszerű véletlen?
Ott van már a Metropolitain igazgatója is. Könnyes szemmel, meghatottan bólogat:
— Éreztem, hogy erre előbb-utóbb sor kerül. Tudtam, hogy ezzel a termettel,
ezzel az erővel, ezzel a hanggal nem sokáig maradsz nálunk. Vérzik a szívem,
de érvényesülésed elé nem gördítünk akadályt.
Az énekes a meghatottságtól nem tud szólni, csak némán átöleli az igazgatót.
Ettől kezdve nyílegyenesen ível felfelé a pályája. A kis nézőtér helyett kitárul
előtte a végtelen tenger. S ha jó kedve van, nem szűk páholyok, hanem óceánjárók
előtt énekel. A nehéz zsákok meg sem kottyannak neki, úgy dobja fel őket a vállára,
mint a pelyhet.
Jól keres, már félre is tud tenni, de sohasem felejti el, hogy pályafutását mint egyszerű operaénekes kezdte.