Feleki László
Az egyik Mars-lakó izgatottan rohant oda a másikhoz.
— Baj van! — kiáltotta. — A földiek leleplezik a titkainkat!
A másik legyintett.
— Mit izgulsz? Csak két hónap múlva ér ide az űrállomás. Addig még sok minden történhet.
— Tudom, nem arról van szó! Addig van időnk elbújni is. De éppen most kaptunk rádió útján egy kérdőívet, ezt ki kell tölteni.
— És ha nem töltjük ki?
— Azt nem tehetjük meg, abból még valami bajunk lehet.
— Hm. Mi van azon a kérdőíven?
— Itt az első kérdés. Van-e élet a Marson? Mit válaszoljunk rá?
— Azt, hogy van, de nagyon nehéz. Az ember csak küszködik.
— Helyes. Aszongya: milyen az oxigénellátás?
— Mit írjunk erre? Büszkék vagyunk, nem szívesen panaszkodunk. Mindegy, írd be, hogy gyatra.
— Azt fogják hinni, hogy nálunk lopják az oxigént.
— Nem baj, legalább hoznak magukkal.
— És ha feketéznek vele?
— Elkobozzuk. Na, itt van a következő kérdés. Vannak-e csatornák a Marson?
— Csatorna van elég, de nagy a lakáshiány. Sok a vidéki.
— Persze, kérdés, hogy megértik-e ezt. Hátha nem lakásban laknak.
— Hát hol?
— Mit tudom én, nem vagyok fantasztikus író! Talán levegőben vagy víz alatt, ha ugyan van nekik. Ne felejtsük el, hogy a földiek esetleg egészen más, számunkra elképzelhetetlen körülmények között laknak. Nem szabad szűk látókörű Mars-lakónak lenni, másutt másféle élet is lehetséges, mint nálunk.
— Jó, jó, halljuk a következő kérdést!
— Aszongya: Milyenek a politikai viszonyok, és vannak-e konfliktusok?
— Írjuk meg. hogy a dél-marsiak hitszegő agressziója következtében kiéleződött a nemzetközi helyzet, de nem adjuk oda egyik holdunkat sem, harcolunk az utolsó csepp szénsavig.
— Azt kérdezik, hogy van-e nálunk hadsereg, és milyen.
— Ezt is megírhatjuk, de kérdés, hogy megértik-e a mi sajátos intézményeinket, amelyek a mi helyi gravitációs és légköri viszonyaink közepette keletkeztek. Esetleg csak értelmetlen betűhalmaz nekik. Mindegy, írjuk meg, hogy nálunk a hadsereg gyalogságból, lovasságból, tüzérségből, harckocsizókból, híradósokból, haditengerészetből, légierőből, rakétaegységekből, trénből és vezérkarból áll. Törjék a fejüket, hogy ez micsoda.
— Helyes. Kellemetlen kérdés következik. Milyen a marsbeli filmgyártás?
— Kérlek, őszintén meg kell írni, hogy egy kicsit szürkék, sematikusak a filmjeink, nem vetik fel elég élesen a mai problémákat, ezért három új ankétot hívtunk össze a helyzet megjavítására.
— Érdeklődnek a könyvkiadás iránt is.
— Főleg klasszikusokat adunk ki.
— Azt kérdezik, hogy milyen nálunk a közlekedés.
— Ne szépítsük a dolgot, sok a közlekedési baleset, új közlekedési szabályzat lép rövidesen életbe.
— Gondolod, hogy ezek a jámbor Föld-lakók tudják, miről van szó?
— Ez az ő dolguk. Mi csak töltsük ki becsületesen a kérdőívet, írjuk be, hogy küzdünk az alkoholizmus ellen, visszaesett a válogatott labdarúgó-csapatunk, a fiatalok nagyon szemtelenek, a nők divatja hóbortos, az emberek idegesek, a vendéglőkben lassú a kiszolgálás, az orvosok túl vannak terhelve. Nem érdekes, hogy mindebből egy árva kukkot sem értenek, minden bolygónak megvan a maga sajátos profilja.
Az egyik Mars-lakó vállat vont.
— Tudja isten, én nem vagyok ilyen pesszimista. Hátha a földiek már előbb tartanak, mint mi, régebbi a civilizációjuk, sok mindent jobban tudnak. Talán már nincsenek is náluk betegségek.
A másik Mars-lakó gondolkodóba esett, majd hirtelen izgalomba jött.
— Hopp! Tudod, milyen nagy dolog lenne, ha új gyógyszerekkel, új gyógymódokkal jönnének, és meggyógyítanák azt a betegséget, amellyel szemben évezredek óta tehetetlenek vagyunk!
— Melyiket is?
— A náthát!