Karinthy Frigyes

Irodalom

Egy kezdő író naplójából

Harctér, szeptember 8

Ma délben végleg elhatároztam, hogy író leszek, ha a háború elmúlt. Az előkészítő munkálatokat persze már most el kell kezdeni, azzal tisztában vagyok. Ha csak meg tudom csinálni, még e héten írok egy novellát, és beküldöm valamelyik előkelő szemlének vagy újságnak. Napok óta ez a gondolat izgat és keresek témát, valami jó témát a novellához. Megírni csak tudnám, de témám még ninccsen: ezt ki kellene gondolni alaposan, valami eredeti, érdekes eszmét.. Sajnos olyan kevés időm van a gondolkodásra; ma délelőtt a faluban, amit elfoglaltunk, egy lengyel pap házában megszálltam és leheveredtem és titokban örültem, hogy most lesz egy-két óra szabad időm, spekulálhatok a novellatémán. Hát tizenegy felé egyszerre két repülőgép jelent meg és bombákat dobált ránk. Sok ház felgyulladt és mindnyájan kifutottunk. Az egyik repülőgépet nagy nehezen lelőttük, égve esett az egyik ház fedelére, ennek örömére aztán bankett volt a kocsmában, megint nem csinálhattam semmit.

Szeptember 12

Ma mintha homályosan úgy éreztem volna, hogy találok témát. Érdekes dolog lett volna, de persze megint elfelejtettem, az oroszok sturmoltak, beugráltak a dekkungba, nagy verekedés volt, egy muszka altiszt megbolondult és szuronytusa közben hangosan énekelt valami orosz operából, még táncolt is hozzá, míg le nem ütöttem. Persze, a nagy rumli közben megint kiment egészen a fejemből a téma, pedig már közel voltam hozzá. Csak eszembe jutna, istenem.

Szeptember 18

Mit lehetne, jaj, mit lehetne? Futóan volt valami a fejemben, egy leány szerepelne a novellában, meg — ejnye, ahá, tudom már, nagyon érdekes ötletem van — egy fiatalember szerelmes ebbe a leányba, — eddig érdekes volna, csak most nem tudom, hogy folytassam, de majd kisütöm. Csak időm volna, de nincsen, ma szegény Szerelemy holmiját pakkoltam, hogy elküldjem a szüleinek, — ugyanis tegnap este elment patrujba, a disznók, úgylátszik elcsípték és csak a cipőjét küldték vissza; nagyon sajnáltam régi jó barátomat.

Október 1

Már körülbelül tisztán látom megirandó novellám témáját. A leány, akit Margitnak hívnak különben, mint a jómódú gazdatiszt leánya, hűvösen fogadja a fiatal Alajos udvarlását. Egy napon azonban véletlenül találkoznak az erdőben, ahol Alajos elárulja, hogy ő tulajdonképpen újságíró és költő és csupán inkognitóban tartózkodik már három éve e kies faluban. A leány szívében már ekkor megmozdul valami, de még nem árulja el magát. Azonban hirtelen, — eh! már megint nem folytathatom, most meg a nehéz ágyúkkal kezdenek dolgozni. Úgy látszik, három oldalról támadnak egyszerre, mégis csak ki kell bújni.

Október 6

Na, ez is megvolt. Ránk esett a domb, nyolcan elájultunk, így aztán elfogtak a csirkefogók és harmadnap még volt pofájuk külön halálra is ítélni engem, rám fogták, hogy gyanús iratok vannak nálam. Szerencsére az akasztófa alatt eszembe jutott az igazolványom a mellényzsebemben és így visszavittek a rabok közé, akikkel együtt megyünk most Szibéria felé. No, de nem errről van szó, hol is hagytam el? Szóval amint ott sétálnak az erdőben, hirtelen vad kiáltás hangzik, Margit nagyot sikolt és csaknem elájul. E rettenetes percben azonban Alajos nem veszti el fejét, szigorúan rászól az előretörő vad cigányra, hogy takarodjék innen. A cigány végre el is kotródik, mire Margit végre belátja, hogy nemcsak újságíróval, de igazi férfivel van dolga és így ezen emésztő és izgalmas kalandok után végre olvadékonyan borul Alajos keblére.

Holnap elkezdem írni a novellát. Nagyon bízom benne, hogy tetszeni fog a pesti szerkesztő úrnak.