Feleki László
A kőkorszak az a primitív történelmi kor, amikor az embert semmi más nem érdekli,
csak a kő. Ilyen a pattintott kő, a kovakő és a vesekő.
Háromféle ember van: akinek már volt veseköve, akinek van veseköve és akinek
még nincs veseköve. Van, akinek csak mintegy 120 éves korára fejlődne ki a köve,
s ezt mértékletes életmóddal meg is lehet érni.
Hogyan lehet elkerülni a vesekövet? Szerencsével, tévedésből vagy meg nem születés
segítségével.
Mitől van a vesekő? A lét határozza meg a vesekövet.
Minden veseköves büszkén elmondhatja, hogy az orvostudományban ismert legnagyobb
fájdalmat érzi. Nem szabad beugrani más természetű betegeknek, akik ezt kétségbe
vonják, és a saját fájdalmukat helyezik előtérbe. Sajnos, nagyzolók mindig voltak,
és mindig lesznek.
Csodálatosan bonyolult szervezet az emberé! Mennyiféleképpen tud beteg lenni!
Egysejtű korában rendkívül szegényes keretek között tudott csak gyengélkedni.
Van fejlődés!
A szervezet rejtélyes alkotókedvében hoz létre követ. Ezt a tevékenységét semmiféle
művészeti irány vagy határozat nem befolyásolja. Öncélú, de nem elvont művészet,
mert nagyon nehéz elvonni, mármint a követ.
Az a véleményem, hogy az irodalom, amely szívesen foglalkozik az emberi szenvedéssel,
oktalanul elhanyagolja a vesegörcsöt, mint drámai magot, holott ez a fájdalom
talán még magát Lear királyt is gondolkodóba ejtené. Mert fáj a gyermeki hálátlanság
is, de a vesegörcs még jobban fáj, s nem ugyanazon a helyen. Valóban kínzó dolog
a lelki bánat, az egyén és a társadalom konfliktusa, a lelkiismeret-furdalás,
de falra mászni csak veserohamoktól szoktak az emberek. Bocsásson meg ezért
nekem Hamlet, Bánk bán, Raszkolnyikov, Jean Valjean, Othello, Rigoletto és bármelyik
más szenvedő hős. Nem akarom lebecsülni kellemetlenségeiket, nem ők az okai
annak, hogy irodalmunk nagyjai elhanyagolták műveikben a klinikai tüneteket.
Hézagpótlásul már hozzáfogtam egy drámához, amelynek csúcspontján a főhőst hirtelen
vesegörcs rohanja meg, ettől az illető jelleme, világnézete gyökeresen megváltozik,
s ez a tény döntő módon befolyásolja a cselekményt is.
Sokszor csodálkoztam, hogyan sikerült végül is megmásznia valakinek az Eiger-csúcs
hírhedt északi falát. Most már tudom, mi volt a bősz hegymászó titka. Veseköve
volt, s ilyenkor a szenvedő az északi falat is megmássza.
A vesekő különben rázkódtatásra is eltávozhat. Van, aki ebből a célból sokat
utazik autóbuszon és országutakon. Elég sajnálatos, hogy még nem méltányolják
kellőképpen járműveink és útjaink jelentőségét vesegyógyászati szempontból.
Sportképtelenség: egy 3 milligrammos kő le tud teríteni egy 80 kilogrammos férfit,
pedig nincsenek is egy súlycsoportban.
Nem igaz, hogy a beteg haszontalan. Beteg nélkül kátyúba jutna az orvosképzés.
Egyetemi klinikán viszont az ember nem beteg, hanem tananyag. Különös érzés,
amikor az ember azt tapasztalja, hogy belőle meg is lehet bukni. A jó betegen
holtig tanulnak.
A beteg orvosilag rövidesen teljes tájékozottságra tesz szert. Vannak a kórházakban
nagytudású tanárok. Ezek a betegek. Vannak továbbá jóindulatú, igyekvő amatőrök.
Ezek az orvosok.
A vesébelátáshoz nem kell szúrós szem, elég egy tükör is. Az is szúrós.
A veseköves olyan, mint a horgász. Egy kicsit szeret nagyzolni. Ha azt mutatja, hogy babszem nagyságú köve volt, állítását le kell százalékolni. Lehet, hogy csak borsó nagyságú volt a kő. Az orvostudomány különben mindent elkövet, hogy az embernek a veséjében kő kövön ne maradjon.