Feleki László
Még régen, sportújságíró koromban történt, hogy társaságban egy kedves, mosolygós bácsi udvariasan aziránt érdeklődött, hogy hol dolgozom. Amikor megmondtam, hogy újságíró vagyok, és foglalkozásomat a sport területén gyakorlom, még udvariasabban, az igazán kedves emberek megértő felsőbbségével így érdeklődött:
— Nos, futnak a futók, futnak?
Megnyugtató válaszom után nem titkolta elégedettségét, majd mosolyogva biccentett s továbbment, hiszen rajtam kívül még mások is voltak a társaságban, akik szomjúhozták az emberi érdeklődést. A bácsi arckifejezése jóleső érzésekről tanúskodott: „Íme, megint sikerült boldoggá tennem egy egyszerű lelket, aki nem találta ugyan fel a spanyolviaszt, nem akarja megváltani a világot lángeszű tervekkel, mégis kedves neki a maga kis egyszerű, de becsületes tevékenysége, és jólesik neki, ha érdeklődnek iránta. Mert az emberi együttélés titka az, hogy megfelelő emberrel a megfelelő témáról beszéljünk, ne nézzünk le senkit se, érdeklődjünk egymás munkája iránt, vessük ki szívünkből a büszkeséget, a gőgöt, s gondoljunk arra, hogy embertársunk is ember, ha csökkentett értékű is.”
Tartozom az igazságnak azzal, hogy az első pillanatban nem voltam olyan boldog, amint az feltételezhető lett volna. Sőt, egy kis sértődöttséget is éreztem, arra gondolva, hogy emberi értékeim garmadája sikkadt el. Tagadhatatlan, hogy nagymértékben érdeklődöm a futók iránt, de amellett szeretem a preklasszikus zenét, foglalkozom krisztallógiával és régészettel is. Minderről pedig szó sem volt, csak futókról. Később rájöttem, hogy nincs igazam. Az idősebb életművész, a gyakorlott társalgó nem törekszik teljességre, hanem igyekszik megtalálni az emberekben a lényeget, vagyis a gazdasági alapot, amelyre az illető léte épül. Néhány könnyed szóval a mélybe világít, mint a bölcs. A Föld forog, a világ halad, futnak a futók, futnak. Számomra ez a néhány szó végül nemcsak egy kedves este feledhetetlen emléke maradt, hanem iránytű a helyes viselkedés felé. Önzetlenségemre pedig mi sem jellemzőbb, minthogy a következőkben felebarátaim számára is elárulom, hogyan kell helyesen érdeklődni mások életkörülményei iránt, kitől mit kell kérdezni.
Utcaseprőtől: — Szemetelnek az emberek, szemetelnek?
Politikustól: — Szavaznak a képviselők, szavaznak?
Királytól: — Hódolnak a népek, hódolnak?
Büntetőbírótól: — Betörnek a betörők, betörnek?
Kiadótól: — Írnak az írók, írnak?
Filozófustól: — Kidomborodnak az ellentétek, kidomborodnak?
Matematikustól: — Haladnak a haladványok, haladnak?
Biológustól: — Erednek a fajok, erednek?
Csillagásztól: — Távolodnak a ködfoltok, távolodnak?
Meteorológustól: — Betörnek a hideg légtömegek, betörnek?
IV. Bélától: — Járnak a tatárok, járnak?
Tábornoktól: - Elesnek a katonák, elesnek?
Atomtudóstól: — Hasadnak a magok, hasadnak?
Ha aztán a humoristától megkérdezik, hogy csattannak a poénok, csattannak? — ő sem tehet mást, mint a fentiek. Szerényen félretartja a fejét, és így válaszol:
— Igyekeznek, igyekeznek.