Nagy Lajos
Rádió! Bölömbér bácsi például nem is hiszi, hogy milyen nagyszerű találmány ez. A hang számára nincs távolság. És nincs akadály. Keresztültör a hegyeken. Úgy fut keresztül az emeletes házak falán, bútorain, emberein, mint a napsugár az ablaküvegen. Vagy mint a fecske a levegőn, illetve, ha ez a hasonlat rossz is lenne, a helyzet röviden az, hogy: fölzendül Párizsban a hang, és az ember nyomban hallja Budapesten, Honoluluban, Tahiti szigetén, sőt — ami már szinte hihetetlen — még talán Kiskupacon is.
Párizsban, Londonban, New Yorkban fölzendülő élő eleven hang Kiskupacon hallható! Nahát, ennek a csudának van egy kis, hogy úgy mondjam, perspektívája. Én például, ha ezt jól elgondolom, egészen fölizgulok, föllelkesülök, kezdek számítani, kombinálni, tervezni, kezdek hinni az emberben s a társadalomban, kezdek hinni nem kevesebben, mint az igazságban s az általános jólétben. Persze úgy, hogy az ma még nincs, de majd lesz!
Tehát még egyszer: Párizsban fölzendül a hang. No de micsoda hang? Mindenesetre legalábbis valami nagyszerű zene, amely, — mondjuk úgy, egy érzésbe forrasztja a honolului és a kiskupaci szíveket. Vagy azután — mert az érzés még nem minden —: Párizsban fölzendül a szó. A szó a gondolat hordozója. Valaki beszél, aki az emberi értelmesség és a kultúra csúcspontján áll. Beszél, tanít, fölvilágosít, bizonyít és meggyőz. Mert kell, hogy mindennek a világon meglegyen a maga helyes módja, hogy minden bajból legyen kivezető út, hogy legyen irány, amely visz előre és fölfelé. Párizsban, vagy másutt megszólal a bölcsesség és a jóság, és elárasztja a földgömböt. Nincs akadály, mert sem a távolság, sem a hegy és a folyó, sem a kaszárnyák falai nem azok többé; nincs távolság sem a térben, sem az időben, szól az értelem beszéde és nyomban hallani, kapiskálni, érteni és akceptálni kell, nyomában csakhamar el kell majd következniök a tetteknek, az okos és igazságos tetteknek. Az értelem kigyúlt fényében úgy sorvad el az ostobaság, a gonoszság és a szegénység, mint a napfényben elpusztulnak a pinceférgek.
Nagyszerű és remek és felséges és isteni s amilyen egzaltált szót csak ki tud az ember találni — hocide azt a kagylót, hadd teszem a fülemhez, és hadd örülök az örülőkkel, hadd ülök diadalt a diadalt ülőkkel.
Kezembe veszem a kagylót, a fülemhez emelem, Budapest beszél, várom áhitattal és szívdobogósan; megreccsen ám a borízű műbasszus, Budapesten fölzendül a hang, száll a szó és hallom ám:
— És akkor a lúdtalpú király nagyot ütött tenyerével az asztalra, s így szólt: Nem úgy van az, öcsém!