Feleki László
Az ember kozmikus vérszemet kapott. Csillagászaink már ott tartanak, hogy üzenni akarnak távoli égitesteknek. Kiszemeltek néhány, mindössze tíz fényévnyire levő csillagot, ahol a viszonyok eléggé lakályosaknak látszanak ahhoz, hogy életet lehessen feltételezni. Ezeknek a feltételezett élőlény-társaknak akarnak üzenni. Hátha értelmes lények, hátha több millió évvel idősebb a civilizációjuk, mint a miénk. Ebben az esetben persze ők is mozgathatnák a fülük botját, de hát van egy régi asztronautikai közmondás: ha a bolygó nem jön Mohamedhez, úgy Mohamed megy a bolygóhoz.
Szóval üzenni akarunk a csillagoknak, méghozzá rádión, mert aránylag még az a leggyorsabb hírközlési lehetőség. Ha minden jól megy, húsz év múlva megkapjuk a választ, feltéve, ha az illetők azonnal, rádiófordultával válaszolnak. Nem is ez a probléma, hanem az, hogy mit üzenjünk? Rádióüzenetről lévén szó, lehetne azt is üzenni, hogy itt minden nagyon szép, kár, hogy ti nem vagytok itt, a pénz úszik, a tokaji csúszik. A csillagászok szerint azonban ez túlságosan hosszú szöveg; talán meg sem értenék amott, ahol esetleg nem is szoktak nemzetközi vásárt rendezni, rádióüzenet-szolgálattal a nagyközönség számára. A csillagászok azt tervezik, hogy kopogások formájában a törzsszámokat közvetítik a szóban forgó égitestekre, s ott máris tapasztalhatják, hogy itt a Földön nem olyan lények laknak, akik kettőig sem tudnak számolni. A törzsszámoknak azonban az a hátrányuk, hogy nagyon szárazak, nincs bennük semmi melegség, szív.
Jó, jó, de hát mégis mit kellene üzenni s csillagoknak? Valami kedveset, intelligenset, barátságosat, biztatót. Üzenhetnénk azt is, hogy „szia!”, de nem tudni, hogy a nyelvi fejlődésnek mely korszakában élnek. Hátha nem értenék meg, s visszaüzennének, hogy „tessék?”. Ilyen párbeszéd nem ér meg húsz esztendőt.
Több sportkedvelő azzal a javaslattal fordult a Nemzetközi Asztrofizikai Társasághoz, hogy a következő szövegű legyen az üzenet: ;,Hajrá, Fradi!” Ezzel új rétegeket lehetne beszervezni a nemzetközi sportmozgalomba, sőt esetleg néhány mérkőzést is le lehetne kötni, ha van megfelelő pályájuk. Ha nem, itt a Népstadion.
Akadtak olyanok, akik szerint valami mély gondolattal kellene felhívni az esetleges illetők figyelmét arra, hogy itt nálunk értelmes lények laknak. A legokosabb lenne a Descartes—Darvas—Tardos tételt elküldeni az éter hullámain:
Cogito, ergo sum,
És ha nem, akkor bumm...
Volt olyan javaslat is, amely szerint lakáscsere hirdetés szövegét kellene a világűrbe rádiózni. Biztosan akadna jelentkező, hiszen a lakáshiány világprobléma. De valószínűleg nem maradna válasz nélkül egy olyan üzenet sem, amely valami olyasmit tartalmazna, hogy „önhibáján kívül elvált, csinosnak mondott, negyvenes, barna asszony keresi középkorú, művelt, jólelkű férfi ismeretségét”. Húsz év alatt persze az életkor is megváltozik, de hátha érdemes várni.
Lehetne modern verseket is üzenni, ez azonban nem lenne helyes, mert odaát ebből könnyen arra következtethetnének, hogy a Földön nem laknak értelmes lények.