Tabi László
Moziba mentem a minap, hogy szórakozzam egy kevéssé. Egy új magyar filmet adtak ebben a moziban, gondoltam, megnézem, hadd lássak végre egy olyan filmet, amelyben a művészek hangja és szájmozgása összevág. Nagyon tudom élvezni az ilyesmit. Nos, olyan kellemes estét szereztem magamnak, aminőben már régen volt részem.
Kezdődött a műsor egy tréfás híradóval, amelyet még szilveszterre készítettek a riporterek. Valami nagyszerű volt. Azt hiszem, öt magyar filmvígjátékban együttvéve sincs annyi ötlet, mint amennyi ebben a vicces híradóban volt. Nem nevetek egykönnyen, de ezúttal a hasamat fogtam nevettemben. Ez még semmi. Alighogy a magyar híradó véget ért, jött a világhíradó. Amúgy is szeretem a világhíradót, mert általa az ember olcsón és kényelmesen utazik mindenfelé, de ez a világhíradó különösen érdekes volt. Igaz, hárman állították össze külföldi híradókból (nevüket is vetítették az elején), de nemhiába voltak hárman, jól össze volt állítva az egész. Ez a három ember (nevüket is vetítették az elején) pompás munkát végzett, amikor úgy döntött, hogy a tengernyi külföldi híradóból ezt a nyolc képet ragasztja össze, és nem másik nyolcat. Volt a világhíradóban tréfás divatbemutató, persze Párizsban, autóverseny, gátépítés, kutyaparádé, árvíz — minden. Az a három ember (nevüket is vetítették az elején) minden dicséretet megérdemel; össze is nézett a publikum a szünetben, s itt is, ott is kérdezték: „Na, mit szól, hogy volt ez a világhíradó összeragasztva?” Utána a szünet jött. De milyen szünet! Elsőben is jött a pereces a pereccel. Vettem egy perecet, ami máskor kőke-mény vagy olyan nyúlós szopott lenni. De most nem olyan volt, hohó, de nem ám! Pirospozsgás perec volt, az előírt súlyban és fazonban, s felületéről nem hiányzott a só, mint máskor, hanem jókora szürkés foltokban igenis rajta volt, végestelen-végig, ameddig csak a szem ellátott. És ropogott ez a perec, mit ropogott, reccsent, hersegett, csörrent. És közben játszták a reklámfilmeket — hát hogy azok mily ötletesek voltak! Szavamra mondom, nincs még egy náció a földön, amelyik ilyen bájos reklámfilmeket tudna készíteni! Ahogy az a kedves kis pofa szájában a cigarettával csak megy, megy, mendegél büszkén, az ég felé emelt orral — hát remek. Meg az OTP filmje is, amikor a százasokból összeáll a házikó, meg amikor a Kabos vízbe dobja a fényképezőgépét — egyik jobb volt, mint a másik. A büfében hideg kristályvizet kaptam tiszta pohárban, a kristályvízben megfelelő mennyiségű buborék gyöngyözött, tán mondanom sem kell. Mire ismét a helyemre ültem, éppen vége lett a szünetnek, és megkezdődött a nagyfilm, amelyet már két hete hirdettek mindenfelé, egy új magyar vígjáték, amelyről olvastam, hogy nemcsak művészi, de kacagtató is.
Ez az egy, ez az egyetlenegy műsorszám nagyon gyenge volt, de utána a ruhatárban megint jól ment minden, s percek alatt hozzájutván a kabátomhoz, fürge léptekkel hazasiettem.