Tabi László

Ne vakard!

Agyon akartam ütni, de persze elkéstem. Mire a bokámra csaptam, már elrepült s csak egy piros pontot hagyott maga után, amely másodpercek alatt megdagadt. Nagyon viszketett, ezért bölcselkedni kezdtem és arra gondoltam: mindennek van jó oldala. A szúnyogcsípés kellemetlen, de viszont vakarni lehet, s eközben az ember nagyon kellemesen érzi magát. Halaszthatatlan írnivalómat félretéve, önfeledten vakaróztam, amikor arra jött ő s látván, hogy mit mívelek, okosan csóválta a fejét.

— Ne vakard… — mondta és jóságosan nézett a szemembe.

Nem tanács volt ez. Keményebben hangzott annál. De utasítás sem volt. Talán azt mondhatnám, hogy kinyilatkoztatás volt leginkább, a józan ész és a bölcs megfontolás intő szava, amely tiszteletet és alázatot keltett bennem. De azért persze csak vakaróztam tovább, tátott szájjal, ahogy szoktam.

— Ha vakarod — folytatta ő meleg szeretettel —, csak még jobban bedörzsölöd a citrinsavat, amely az égető érzést okozza. Tán legjobb lesz, ha egy kissé megnedvesíted a szúrás helyét s nem figyelsz oda, ily módon könnyen megszabadulhatsz a viszketés érzésétől. A tudomány mai állása szerint ez a legtöbb, amit tehetsz.

— De viszket — vetettem ellene, egyre csak vakarva a bokámat. Makacs léhaságom egészen kihozta a sodrából. Megragadta a karomat, amellyel vakaóztam, s amikor erre a másikkal folytattam, azt is lefogta. Egészen magánkívül volt, nyakán kidagadtak az erek és rám ordított:

— Ne vakard!

Így néztünk farkasszemet néhány másodpercig, miközben úgy viszketett a csípés helye, mint újkorában. Egy erélyes rántással kiszabadítottam karjaimat s most már két kézzel vakartam, hogy a lemaradást behozzam. Ő pedig látván, hogy erőszakkal nem érhet célt, újra a lelkemre kezdett beszélni.

— Ily apróságokban mutatkozik meg a nagy jellem — mondta a szamár abban a hitben, hogy erre azonnal nagyobb lesz a jellemem, mint a csípés előtt volt —, ne légy hát gyenge!

— És egyre csak prédikát, mint aki azt tűzte ki életének céljául, hogy nekem viszkessen a bokám. Amikor már azt vázolta, hogy akaraterőm betegesen csökkent s vakarózásomban van valami hiszteroid jelleg, minek folytán jól tenném, ha egy időre zárt intézetbe vonulnék, elhatároztam, hogy agyonütöm. De persze megint elkéstem. Mert miközben a törvényes következményeket mérlegelve vakaróztam, őt is megcsípte egy szúnyog. A csuklóján. Leült mellém és vakarni kezdte. S így ültünk egymást mellett békességben, meghitt egyetértésben vakarózva az emberi kor végső határáig.

(Kaján Tibor karikatúrája)