Tabi László

Nő

Csak a nő, csak a nő, csak a nő... — dalolom a közkedvelt nótát a halhatatlan Víg özvegyből, miközben megelégedetten legeltetem szememet az újságárus állványára kifüggesztett képeslapok tömkelegén. Képes hetilapjaink egy része terjedelemben megnövekedett, méretben megnőtt, színekben meggyarapodott, s jókora lépéssel közelítette meg azt a bizonyos sokat emlegetett világszínvonalat. Ám abban a tekintetben, hogy címoldalukon (és lehetőleg a hátsó borítón is) nők fényképét közlik mindannyian, abban a tekintetben a világszínvonalat már meg is haladták. Több százezer éves tapasztalat, hogy a nők iránt mindig nagy érdeklődés mutatkozik, az emberiség szaporodása is ezt a tapasztalatot látszik alátámasztani. És több évtizedes tapasztalata a sajtónak, hogy kelendőbb az a képeslap, melynek címlapján egy hamiskásan kacsintó szép leányzó látható, mint az, amelyiken a tiszalöki vízilépcső távlati képét mutatja be a fotografus. Szóval: csak a nő, csak a nő, csak a nő... A siófoki óriás cápa fényképe érdektelen, ugyancsak érdektelen a pátyi termelőszövetkezet legkövérebb disznaja, nem tud konkurrálni a nővel sem tárgy, sem természeti tünemény, semmi ezen a kerek világon, legfeljebb egy másik nő, ha még szebb és hófehér kebleiből még többet tár az ámuló nagyközönség elé. Jól van, no, bizonyára így kell ennek lenni, jómagam is szívesebben nézek egy szép jányt, mint egy óriáskohót.

Hanem az már idegesít egy kissé, hogy ez a sok szép nő — kevés kivétellel — mind ismeretlen. Nézem a tüzes fekete hajú szépséget, beleszeretek tébolyultan, megveszem a képeslapot, hogy majd megtudom, ki ő, hol keressem. És mit tudok meg róla? Hogy fényképezte Újkécskey Mihály. Nézem a másikat, a szőkét, a kacér mosolyút, hátha megtudom, hogy ki ő, miről nevezetes. Titok. Fényképezte Blaskó Elek, ez minden. Hol fényképezte, miért fényképezte, rejtély. Mért épp őt fényképezte? — nem lehessen tudni.

Azon a bizonyos világszínvonalon ez másként van. A lapvásárlók megkísértése körmönfontabb, közvetettebb módon történik. Rút nőt világszínvonalon sem raknak a címoldalra, de a szép nőről egyet-mást elárulnak. Mindenekelőtt a nevét. Továbbá azt is, hogy miről nevezetes. Férjhez akar menni az iráni sahhoz. Címszerepet fog játszani egy új filmben. Megnyerte a monte-carlói szépségversenyt. Kéjgyilkosság áldozata lett. Ő gyilkolt meg valakit. Hasonlít Lollobrigidához. Senkihez sem hasonlít. Hatalmas vagyont örökölt régen elfeledett nagypapájától. És így tovább.

Hallom az olvasó ellenvetését: nálunk az efféle „szenzációk” már régen nem hintenek port a nagyközönség szemébe. Az ellenvetés jogos. De azért a nőknek nevük nálunk is van, éppúgy, mint a fényképészeknek, és ha kevésbé hangzatos eszközökkel is, de érdekessé lehet tenni egy nőt azonfelül is, hogy nőnek született. Csak úgy kapásból sorolok fel néhány tippet: Kovács Piroska, aki mindennap öt sonkás zsemlét tízóraizik. Szabó Iluska, akinek ez évben már harmadszor van kettes találata a lottón. Nagy Mancika, a mátraházi táncverseny győztese. És így tovább.

Mindez persze nem valami lebilincselő érdekesség, de a semminél több. Én legalábbis a magam részéről beérem ennyivel is, hiszen tudom, hogy mifelénk a szép nőkkel izgalmasabb dolgok nemigen történnek.

(Pusztai Pál karikatúrája)