Tabi László

Az okos ember

Ha ismerőseim körében szóba kerül Flau Géza, mindig akad valaki, aki elismerően csettint és azt mondja:

— Látjátok, az egy okos ember!

A többiek ilyenkor valamennyien bólintanak. Tudják ugyanis, hogy Flau Géza nagyon okos. Honnan tudják? Egymástól. Addig mondogatták egymásnak Flau Gézáról, hogy okos, hogy most már esküsznek rá. Flau Géza okossága közmondásos, mint a róka ravaszsága. Flau Gézának még a bőre alatt is esze van — így mondják.Vajon ki mondta róla ki először, hogy okos? Talán egy hülye. De az ma már nem fontos, az okosság eredete elmosódott, szerzője ismeretlen, lehet, hogy amint az illető felismerte Gézában az okosságot, meg is halt, mert küldetését befejezte. De Flau Géza okossága itt maradt. Jele, bizonyítéka nincs. Flau Géza szerény és rendes köztisztviselő. De nagyon okos. Olyan okos, hogy az emberek megfordulnak utána. Persze, most már ő is tudja, hogy milyen okos.

Hát tegnap végre egy társaságban voltam Flau Gézával. És méghozzá nyilatkozatra tudtuk bírni a világhelyzetet illetően. Furcsán mosolygott, mielőtt beszélni kezdett:

— A világhelyzet kulcsa — mondta —, egy szó, egyetlen egy szó. Ez az egy szó: diplomácia.

Minden szem rá figyelt. A háziasszony hátradőlt a fotelben s lehunyta szempilláit. Többen sóhajtoztak, mások bólogattak. Az okos ember tovább magyarázott:

— Erők, amelyek keresik egymást, avagy erők, amelyek taszítják egymást. Ezek eredője: a világhelyzet.

Valaki zihálni kezdett a gyönyörűségtől. Mások magukba roskadva nézték a szőnyeget. A háziasszony megtörülte gyöngyöző homlokát.

Nem, ezt nem lehetett egykönnyen elviselni. Itt maga a Lángész nyilatkozott meg. Nem ember volt, aki ott ült a kereveten kopott kék ruhájában, nem Flau Géza volt immár, hanem a testet öltött Ész. Értelem. A perc nagyszerűsége ünnepélyessé tette a hangulatot. Az okos ember hátrasimította gyérülő haját s azt mondta:

— A létért való küzdelem periodikus. A fajok eredete fluktuál, és ezért nincs megállás a világtörténelemben.

A háziasszony felzokogott.

— Ez az élet rendje — mondta az okos ember, hogy vigaszt nyújtson a rászorulóknak.

Valaki bátortalanul azt kérdezte:

— És van remény?

Az okos ember hosszan nézett maga elé s elgondolkozva válaszolt:

— Minden a jövőtől függ…

Nem, többet nem tudott volna befogadni az elménk, a beszélgetés abbamaradt. Uzsonnáztunk, aztán szétszéledt a társaság. Komorak és áhítatosak voltunk, mint mindenki aki bepillantást nyer a lét és nemlét titkaiba.

Éjjel fél kettőkor arra ébredtem, hogy cseng a telefonom.

— Halló, te vagy az, Lajos? — kérdezte egy hang.

— Én vagyok.

— Itt Göbicze. Ne haragudj, hogy zavarlak, de olyan hirtelen tűntél el Pomáziék uzsonnájáról… Mit szólsz hozzá, hogy milyen okos ember az a Flau…?

(Kaján Tibor karikatúrája)