Tabi László
Kérem szépen, főorvos úr, tessék engemet alaposan megvizsgálni, valami baj lehet a lábaimmal, ha este leülök, nem tudok felkelni. Nem, kedves főorvos úr, egyik lábam sem fáj, bokasüllyedésem sincs, görvély, ficam, törés világéletemben elkerült, járok a lábaimon reggeltől estig, emeletre föl, emeletről le, de amikor este leülök, nem tudok felkelni, csak ülök, ülök, amig el nem álmosodom, az ágyba is a karosszékből mászok át, közvetlenül a karosszékből, ott aztán már ki tudom nyújtani a lábamat, reggel aztán már fel tudok kelni rendesen, reggel már kutya bajom, mi lehet ez? Én nem vagyok begyulladva túlságosan, drága főorvos úr, én erősen bízom az orvostudományban, de azért mégiscsak furcsa, hogy ha napközben ülök le, akkor fel tudok kelni, de este nem, úgy látszik, a besötétedés rosszat tesz a lábaimnak, tetszett hallani már ilyesmit? Ja igaz, és még az is nagyon érdekes, hogy ha nem otthon ülök le este, akkor is fel tudok kelni, színházban, moziban, vendégségben felkelni nekem nem probléma, sőt olykor szinte gyönyörüség, de otthon és este nem sikerül, mi ennek a magyarázata? Már arra is gondoltam, tetszik tudni, hogy talán a karosszék rugózatában lehet valami elferdülés, ami nyomást gyakorol a gerinccsigolyáimra, ott, ahol ülni szoktam esténként, de ennek a feltevésnek ellentmond az a körülmény, hogy én ebből a karosszékből is fel tudok kelni, ha délelőtt vagy ebéd után ülök bele, tehát akkor, ugyebár, mégsem a rugózattal lehet a baj, különben is, ez a karosszék majdnem új, ott áll három lépésnyire a tévé-készüléktől, ebből szoktam nézni az esti műsort. Értem, hogy mit tetszik kérdezni, főorvos úr, hogyne érteném. Hát például most egy hete is mi történt. Ülök a karosszékben, és nézem, nézem a szórakoztató vidám műsort, már nézem vagy egy negyedórája, amikor egyszer csak rájövök, hogy nem szórakozom eléggé, ejnye, de idétlen ez a szórakoztató vidám műsor, mondom magamban, mi a fenének nézem én eztet, jobb lesz, ha az iróasztalom mellé ülök, s dolgozom valamicskét, rám fér — és azzal csak ülök tovább, mert a lábam nem szuperál, tessék csak elképzelni, a lábam szinte élettelenül lóg le a csipőmből, mondom erre hangosan, hogy „na, gyerünk innen”, de csak ülök tovább, és nézem a műsort, ami halálosan untat, de mit csináljak, ha nem tudok felkelni? És most a napokban is egyik este ülök abban az elátkozott karosszékben, nézek egy magyar bűnügyi filmet, meg húsz perc sem telt el, és mar nem értem az egészet, Vágó ölte-e meg Szombatit, vagy Szombati ölte meg Kemenesit, vagy Kemenesit akarta megölni Zámbó, és kit gázolt el a vonat Kőbányán, és ki az a nő, aki teát főzött a Vass Éva lakásán, amikor az előbb még senki sem volt ott, meg a kulcsügyet sem értem, na, mondom, rossz napom van, nem szabad erőltetni a dolgot, akkor én most felkelek, és átmegyek Miskáékhoz sakkozni, és akár hiszi, drága jó főorvos úr, akár nem, megint csak nem tudok felkelni, mert a lábam nem mozdul az istennek se, csak ülök, ülök, mint egy tulok, és nézem a magyar bűnügyi filmet, amiből nem értek egy szót sem, még szerencse, hogy éppen este van műsor a tévében, különben borzasztó volna ott ülnöm a karosszékben tehetetlenül. Hát ilyen csúnyán cserbenhagytak a lábaim, drága jó főorvos úr, csak egy szót, csak egyetlen vigasztaló szót: ugye, van remény?