Feleki László
A tudomány bebizonyította, hogy a sajátos körülmények, a hely, az éghajlat,
a levegő összetétele, nedvessége, a szél iránya, a táplálkozás, az állat- és
növényvilág, a hagyományok a Föld különböző tájain különböző jellemeket alakítanak
ki. Ezzel magyarázható, hogy a spanyolok tüzesek, a svédek hidegvérűek, a szicíliaiak
vérbosszút állnak, a japánok harakirit követnek el, az amerikaiak base-ballt
játszanak, a skótok takarékoskodnak — hogy csak néhány nemzeti sajátosságot
említsek. A felsorolás természetesen nem lenne teljes, ha nem emlékznék meg
a sajátos pesti karakterről, amelyet a Duna, a Nagykörút, a Váci utca, a Totózó,
az Angyalföld és a Jégbüfé formál jellegzetessé.
A magam részéről a pesti karakternak mindössze egyetlen szerény vonását szeretném
felvázolni, amely jellemzően pesti. A néprajzi kutatók hiába is keresnék a Szajna
partján, a prériken vagy az Alpokban.
Tehát:
Találkoztam az illetővel valahol a Rákóczi úton. Ismerős ugyan, de mintegy öt
éve nem láttam. találkozásunk teljesen véletlen, egyikünk sem számított rá.
— Szervusz! — kiált rám boldogan.
— Szervusz.
— Jaj, már úgy akartam veled beszélni. Mikor érnél rá?
— Miért, miről van szó?
— Azt így, az utcán nem lehet. Fontos. Szóval mikor érnél rá?
— Mikor, mikor… jövő szerda megfelel?
— Szerda… az nem jó, akkor nem érek rá.
— Csütörtök?
— Csütörtök… hm… az egy kicsit késő! Nem lehetne előbb?
— Például mikor?
— Holnap! — vágja ki erélyesen.
— Jó, holnap — bólintok.
— Délelőtt megfelel?
— Meg.
— És hány órakor?
— Mondjuk tizenegykor.
— Az nem jó.
— Tízkor.
— Az egy kicsit korán van.
— Fél tizenegy?
— Az nagyszerű. És hol?
— Mondjuk nálam.
— Várj csak… rendben van, nálad!
— Szóval?
— Szóval nálad, holnap délelőtt fél tizenegykor. Lehet, hogy öt perccel előbb
leszek ott. Nem baj?
— Nem. Gyere.
Másnap délelőtt fél tizenegykor természetesen nincs nálam, sem öt perccel előtte,
sem utána, semmikor! Nem is telefonál, nem is ír, teljesen nyoma vész. Körülbelül
öt év múlva újra összetalálkozunk. Lerohan:
— Jaj, föltétlenül beszélni szeretnék veled. Felkeresnélek. Mikor lenne alkalmas?…