Tabi László
Mit tetszetek szólni ahhoz, hogy — mint olvastam az újságban — tizenötmillió tojást őrzünk a hűtőházakban? Jó érzés, ugye? Tizenötmillió tojás, az nagyon sok tojás; ha egymás mellé rakunk tizenötmillió tojást hosszában, és egy tojásra átlag csak öt centimétert számolunk, akkor hétszázötven kilométert fog kitenni a tojáslánc! Egy modern utasszállító repülőgép teljes egy óra hosszat repülhetne a tojások felett, egy órában háromezerhatszáz másodperc van, tehát a repülőgép másodpercenként több mint négyezer tojás felett repülne el! Huh, ez már csakugyan lélegzetelállító! Tizenötmillió tojás a hűtőházakban! Ha egy tojás öt deka, akkor tizenötmillió tojás az hétszázötven tonna, ennyi tojást egy hetvenöt tíztonnás vagonból álló szerelvény tudna csak elvinni; ha ez a szerelvény óránként ötven kilométeres sebességgel halad, s én ebből a szerelvényből percenként kidobok egy tojást, akkor kétszázötvenezer óra múlva lesz üres a szerelvény, s ezalatt tizenkét és fél millió kilométert fog megtenni, vagyis tizenhatszor járhatja meg az utat a föld és a hold között oda-vissza. Hát ilyen sok tojás a tizenötmillió tojás. Hogy a közfogyasztás céljaira elég-e, s ha igen, meddig, azt nem tudom.
De örültem annak az újsághírnek is, hogy kétszáztízezer televízióképcső készül. Ez se csekélység: mert a tojással ellentétben a képcsőről azt sem tudom, hogy milyen és mekkora, képzeletem szabadon és önfeledten játszani kezd a pompás hírrel. Kétszáztízezer képcső! Csuda sok. Ha egymásra állítanám őket, milyen magas tornyot tudnék építeni? Az Eiffel-torony talán a köldökéig se érne. Hát ha mind a kétszáztízezret meg kellene számolnom, ilyenformán, hogy: „egy televízióképcső, két televízióképcső, három televí...” és így tovább, elég lenne-e a nyári szabadságom reá? Hát a Dunát el tudnám-e rekeszteni ennyi képcsővel? — ez sem érdektelen kérdés. De leginkább azt szeretném tudni, hogy jók lesznek-e ezek a képcsövek, nem kell-e majd szüntelenül a szervizbe szaladgálni azokkal a készülékekkel, amelyekbe ezt a csuda sok képcsövet beleszerelik.
Azt is a héten olvastam, s különös örömömre szolgált, hogy Budapest lakossága vasárnap százhúszezer liter tejet ivott meg. Hinnye! Mekkora lenne az átmérője annak a lábasnak, amelyikben ennyi tejet fel lehet forralni? Lehetne-e vízipólómérkőzést rendezni egy ekkora lábasban és ennyi tejben? Hány tonna rizs kellene hozzá, hogy mindből tejberizs legyen, s vajon hány szem rizs lehet abban a rengeteg tejberizsben? — ez mind izgalmas és érdekes kérdés, de a legérdekesebb az, hogy elég volt-e a százhúszezer liter a másfél milliós Budapestnek, és minőségileg megfelelt-e a lakosságnak, amely megitta.
A tej tekintetében egyébként nem nyugodt a lelkiismeretem. Mert vasárnap én is kaptam egy bögre tejet a reggelimhez, de otthagytam. Ha megiszom, Budapest lakossága két decivel többet ivott volna. Legközelebb meg fogom inni a tejecskét, mert most már tudom, hogy nemcsak a jó kisfiú hízik tőle, hanem a statisztika is.