Feleki László
A filozófus ott térdelt az imádott nő előtt, és izgatott, rekedt, elfúló hangon
tört ki belőle a vallomás:
— Szeretlek, drágám, szeretlek egész szívemből és logikámból, nemkülönben érzékeimből,
amelyeket rejtett erő forral irányodban, hiszen mint Schopenhauer írta, a szerelem
csupán a nemi ösztönökben gyökeredzik, sőt egyáltalán nem egyéb, mint közelebb
meghatározott, specializált, a szó legszorosabb értelmében vett egyénített,
nemi ösztön. Forr bennem az elegendő ok, amely sóvárgó vágy formájában tör utat
a faj jövője érdekében. Szép vagy, gyönyörű vagy, te drága, s ez mindennél többet
mondhat számodra, büszkévé tehet, felemelhet, hiszen az örvénylő szenvedély
szól belőlem, mert az akarat és képzet filozófiájának tanítása szerint csak
a nemi ösztöntől elvakult férfi látja szépnek az alacsony növésű, keskeny vállú,
széles csípőjű, kurta lábú nőt. Látod, egyetlenem, a szerelem ilyen csodákra
képes, ez perzsel most engem is, s éget belém olyan túlzó képzeteket, amelyeknek
semmi esztétikai alapja nincs. A faj hatalmas ereje döngeti most szívemet, az
emberiség jövője követeli jogait lángoló tekintetemben, a vágyban, amelyet irántad
érzek, vakon, elbódultan, mert mindent elnyom bennem a vér szava, a sejtek vonzása.
Monász vagy te, fess, telt keblű, metafizikai pont, amely immanens ugyan, de
csókolható, mert tárgyi valóság, ingerlő fülcimpákkal és más kívánatos szubsztanciákkal.
Hirdetem, bömbölöm, kikiáltom az egész világnak, hogy nincs igaza Demokritosznak,
aki azt állította, hogy a vakaródzó emberek ugyanazt a gyönyört érzik, mint
a szeretkezők. Nem! Lehet, hogy szubjektíve igaza van, de én nem vakaródzni
akarok, hanem szeretkezni! Légy te a gyönyör előidéző oka, hogy elmerüljünk
a legszebb okozatok forró tengerében. Mert tetszel nekem a céltudatos vak vágy
rózsaszín ködfelhőjén keresztül, ennélfogva a szád nem az emésztőcsatorna felső
nyílása részemre, hanem csókolni való szépség. Milyen csodálatos élmény, amikor
a sejtek vonzása szerelmes levelek, szonettek, vallomások izzó szavaira készteti
a férfiút, aki halhatatlan akar lenni, s e célból utódokat akar nemzeni. Ezért
vagy szép nekem, egyetlenem, ezért vagy jó és kívánatos, én keltelek életre
szent önzéssel, mert jó az, ami nekem jó. Hajadoni szüzességedben ne láss mást,
mint Stirner, tehát kísértetet, amely halálra rémíti a céltudatos kéjt. Nincs
jogom, sőt nincs is lehetőségem megtagadni magamtól azt az élvezetet, amelyet
vágyaim kielégítésére szolgáltatsz nekem, abszolút énemnek. Elvetem Spinoza
libido-ellenes beállítottságát, és elvetem Platónt is, mert törhetetlenül hirdetem
a különneműek szerelmét. Annál inkább érzem Montaigne igazságát, hogy tudniillik
szükségleteink egyben gyönyöreink is. Nosza hát! Te gyönyörű! Az vagy, mert
annak látlak, szerelmes szemem, mint Stendhal írja valahol, csillogó kristályfényben
lát, noha korhadt faág is lehetsz, amelyet azonban elborítottak a ragyogó sókristályok.
Ha vadul rád ugranék, abban nem durvaság, hanem költőiség lenne. Vagy talán
azt hiszed, hogy tévedett Diderot? Hiszen csak Weiningerhez kell visszamennünk,
hogy a másodsoros nemi jelleg kérdésében a fülférgek és a szarvasbogár bizonyos
eseteinek… óh…
A filozófus ebben a pillanatban nézett fel, s már sehol sem látta a nőt. Nyugtalanul
nézett körül.
— De hiszen itt volt… — suttogta. — Vagy csak a szubjektív észrevétel játszott
a tudatommal a külvilág tárgyi valósága nélkül? Berkeleynek lenne igaza?
Hosszasan eltűnődött.