Feleki László
Az illető feldúlt arccal újságolta, miközben sűrűn csóválta a fejét, s remegett a szájaszéle:
— Mit szólsz a pasadénai földrengéshez? Több mint kétezer halott, tizenhatezer sebesült, százezer hajléktalan. Rengeteg az eltűnt, úgyhogy a halálesetek száma valószínűleg túlhaladja majd a háromezret. Rettenetes! Egész éjszaka nem aludtam. Miért van ez a rettenetes szenvedés? Miért? Miért?
Nagyon megsajnáltam a szerencsétlent. Könnyek peregtek végig az arcán. Elhatároztam, hogy megvigasztalom:
— Azt hiszem, tévedsz, és örülni fogsz, ha közlöm veled, hogy az első jelentések túlzottak voltak, mindössze nyolc sebesültje van a földrengésnek, és összesen huszonkilenc ház rongálódott meg.
Megütődve nézett rám.
— Honnan veszed ezt a marhaságot?
— Hallottam a rádióban.
Bosszúsan legyintett:
— Ugyan kérlek! Csak nem képzeled! A földrengés az földrengés. Az állatok már hetekkel előtte nyüszítettek. A madarak pánikszerűen menekültek. Háromezer halott, arra mérget vehetsz!
— Nyolc sebesült.
— Te, ne bosszants! Te nem tudod, mi a földrengés. Az borzalmas tömegszerencsétlenség, egész városrészek tűnnek el, jajveszékelés, halálhörgés, tátongó repedések, szörnyű moraj. Milyen rettenetes, az ember olyan kicsinek érzi magát.
— Érezd magad nagyobbnak, mert aránylag kisméretű szerencsétlenség volt, senki sem halt meg.
— Hogy mered elbagatellizálni ezt a szörnyű, borzasztó, égbekiáltó, iszonyatos kataklizmát? Micsoda cinizmus!
— Ide figyelj! Bemondták a Jupi, a Jupiáj, a Reuter és az Épi cáfolatát: nincs haláleset, a kár jelentéktelen, néhány kisebb sebesülés történt.
Az illető ekkor magából kikelve ordított:
— Nem igaz! Hazudsz! Tapintatlan, irigy fráter vagy! De nekem ugyan beszélhetsz! Nekem nem fogod elvenni a kedvemet!
És megvető arckifejezéssel otthagyott.