Tabi László
— Ha félre nem érti a szavaimat, tisztelt fiatal barátom, megkérdem, nem volna-e kedve ősztől kezdve a mi futballcsapatunkban játszani...
— Ez a gondolat nem ellenszenves nekem.
— Akkor hát aláírná az átigazolási kérelmet?
— Nagyon szívesen. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy hazánkban a professzionalizmus megszűnt, jómagam is amatőrfutballista vagyok hál’ istennek, kedvtelésből futballozom, s remélem, nincs szándékában önnek valamiféle összeget felajánlani nekem...
— Biztosíthatom, hogy ennek még a gondolatától is irtózom. Ön azért kéri átigazolását a mi csapatunkba, mert minálunk több kedve telnék a játékban, a mi futballpályánk szellős és egészséges, közel fekszik a villamosmegállóhoz, és csapatunk színe, a barna és a rózsaszín, sokkal jobban megy az ön arcához, nemde?
— Pontosan így van. Önnek tehát esze ágában sincs huszonötezer forintot felajánlani nekem, ugyebár?
— Nincs. Szavait azonban helyesbítenem kell, mert az az összeg, amit eszem ágában sincs felajánlani, nem huszonöt, hanem csak tizenötezer forint.
— Ezt nagyon különösnek tartom. Ha egyszer amúgy sem ajánl fel egy fillért sem — mert hiszen amatőr vagyok —, akkor ez a fel nem ajánlott összeg miért ne lehetne huszonötezer?
— Kérem, ha én huszonötezret akarnék fel nem ajánlani, akkor azért már megkaphatnám Pafcsek kettőt. Tekintve, hogy amatőr futballista, kérem, érje be annyival, hogy tizenötezret nem fizetünk önnek.
— Természetesen beérhetem ennyivel is. Ám rendkívül legyezgetné a hiúságomat, ha ön kijelentené, hogy nemcsak hogy tizenötezer forintot nem fizet nekem, de azonfelül még arról sem lehet szó, hogy egy garzonlakást kapjak.
— Lakással, sajnos, nem rendelkezünk, s így azt öntől megtagadni nem áll módunkban. De ha beéri egy motorbiciklivel, arról esetleg szó sem lehet.
— Kérem, mint köztudomású, és amatőr vagyok. De azért önérzetem nekem is van. Miért mondjak le egy nyamvadt motorbicikliről, amikor éppen tegnap egy Wartburg nem került szóba, amikor beszélgettem valakivel.
— Vannak gazdagabb egyesületek, azok persze többet tudnak megtagadni.
— És vannak igénytelenebb futballisták, akik viszont hajlandók kevesebbről is lemondani.
— Minthogy ön amatőr, legyen az összeg, amit nem fizetünk, húszezer.
— De a motorbicikli, amit nem kapok, legalább új?
— Természetesen.
— Akkor hát megegyeztünk volna. Végtelenül örülök, hogy nem mocskoltuk be kezünket anyagiakkal. És büszke vagyok rá, hogy amatőr tudtam maradni a legválságosabb percekben is. Mert a profikorszaknak vége am!
— Hál’ istennek!