Feleki László
Egy Mars-lakóval akadtam össze a napokban. Olvasta néhány kozmikus tárgyú humoreszkemet, s ezért bizalommal fordult hozzám mint szakmabelihez. Nemrég érkezett a Marsról, azzal a tudományos céllal, hogy helyszíni vizsgálódások alapján megállapítsa: van-e élet a Földön, s ha van, milyen.
Megborzongtam ennek az égi vállalkozásnak a fenségétől. Szívdobogva, a meghatottságtól fátyolos szemmel néztem erre a csodalényre, a világtér bátor hajósára, egy másik világ küldöttjére, aki millió és trillió kilométeren átszáguldva érkezett el hozzánk, s tisztelte meg szerény hajlékomat. Könnyen tudtunk ;,beszélgetni” egymással, ő belelátott az agyamba, s kiolvasta gondolataimat, s ugyanakkor valami furcsa kis szervvel, egy kis fénylő nyúlvánnyal a homloka közepén belém sugározta válaszait és más közölnivalóit. Ünnepi áhítat töltötte el egész valómat.
Közölte velem, hogy már körülbelül egy hete van a Földön, s máris kétségtelen bizonyítékai vannak arra, hogy a Föld lakott, s van rajta szerves élet. Ezt persze alaposan bizonyítania kell, mert a marsbeli tudósok nagyon óvatosak, s akármit nem hisznek el. Jegyzeteket is készített, s kivonatosan ismertette velem azok tartalmát.
Megállapította, hogy noha az emberi lények többsejtűek, a gondolatok közlése nagyon primitív módon, ún. beszéd útján történik, amely nem más, mint a levegőben brutális rezgések keltése. Sokak szájában érdekes nyúlványok vannak, ezek füstölnek, igazi rendeltetésüket még nem sikerült megállapítania.
A táplálékszerzés is primitív módon, harc árán történik, főleg a nőstények foglalkoznak vele, hogy kicsinyeiket elláthassák táplálékkal. A Közértekben és más tápláléklelőhelyeken gyakran ősi vadságában lángol fel a harc. Ugyanezt tapasztalta a helyváltoztatást elősegítő alkalmatosságokon is.
Érdekes vallási szertartásokat is megfigyelt. Megállapította, hogy a világ bűneit jelképező, felfújt, gömbölyű tárgyat 22 ember nagy dühvel rugdalja, s a hivők tízezrei biztatják őket. Ezt nemcsak nappal figyelte meg a Népstadionnak nevezett, szent helyen, hanem este is, kísérteties fényben.
Rengeteg érdekességet tapasztalt még. Látott fekete színű varázsitalt, amelyet kis átlátszó tartályokból isznak a Föld-lakók. Mesterséges madarakat látott repülni a levegőben, ezek nyilván a természetes madarak pótlására szolgálnak. Megfigyelte, hogy az egészen fiatal Föld-lakókat karon viszik, az egészen öregeket kocsiban tolják. Mások szűk, fekete nadrágban rángatóznak. Furcsa dobozok hangot adnak ki, másokon mozgó képek láthatók. Látott ún. konyhákban húst sütni, folyók és tavak partján élő húst süttetni napolajban.
Miközben „hallgattam” az illető előadását, egyre jobban kihúztam magamat. Bámulatom és áhítatom fokozatosan elszállt, s növekvő sajnálattal néztem a szerencsétlenre, aki egy jobb ügyhöz méltó buzgalommal számolt be zavaros tapasztalatairól. Hát ezért szelte át a végtelen világűrt?
Ugyan kérem! Én ezeket mind jobban tudom!