Tabi László
Elég az hozzá, hogy vettem egy Rübner-féle ikonosztátot 2600 froncsiért. Hogy
mi az a Rübner-féle ikonosztát, az nem fontos. Egy készülék. Különben is, a
neve mindent megmond: Rübner-féle ikonosztát. A Váci utcában vettem egyébként,
ha mindent tudni akarnak, a legjobb helyen: Froschlingernél. Maga Froschlinger
szolgált ki és azt mondta, alkalmi vétel. Így aztán megvettem. Totón nyertem
rá a pénzt, ha mindent tudni akarnak.
Másnap találkoztam Szluhoda Bénivel, aki szakértő az ilyesmiben, mert mindent
vesz és elad. Megmutattam neki az ikonosztátot s megmondtam, hogy mennyiért
vettem. Ő is azt mondta, hogy olcsón vettem, mert jó állapotban van. Tudtam,
hogy Froschlinger nem csapja be az embert.
Történt ezek után, hogy három-négy nap múlva meguntam a Rübner-féle ikonosztátot.
Minek nekem egy ikonosztát — gondoltam magamban és elhatároztam, hogy eladom.
Minden ismerősömnek felkínáltam, de nem kellett. Pedig Rübner-féle. Mégsem.
Na, gondoltam, felhívom Szluhoda Bénit, ő mindent vesz és elad. Fanyalogva értesült
szándékomról. Neki is van eladó ikonosztátja, azt mondta, s most nyáron nincs
kereslet benne. Erre bemondtam neki, hogy 2000 forintot kérek érte, 600 froncsit
hajlandó vagyok ráfizetni. Azt mondta, az drága. Persze kikacagtam.
A másnap reggeli lapban két hirdetést találtam többek között. Az egyik így szólt:
IKONOSZTÁTOT (mindenfélét) legmagasabb áron vesz Pflum és Fia, Eb köz 2.
A másik viszont:
Rübner-féle ikonosztátot csak priváttól vennék. 296—005.
Azonnal elsiettem Pflum és Fiához az Eb közbe. Bemutattam az ikonosztátomat,
mire megkérdezte: mennyit kérek érte. Azt feleltem: 2200-at. Gondoltam, 200-at
lesírhat. Erre visszaadta azzal, hogy drága.
— Mégis mennyit ad érte? — kérdeztem, mert egyre jobban untam az ikonosztátot
s gondoltam, 1900-ért is otthagyom. Erre Pflum és Fia:
— 800 forintot.
— Jól hallom? 800 forintot?
— Jól hallja — így Pflum. — Úgy van, 800-at — így a Fia.
— De kérem — dühödtem — mért hirdeti, hogy legmagasabb áron vesz?
— Kérem — mondta apja és fia — nálunk ez a legmagasabb ár.
Azonnal telefonoztam a másik hirdetőnek, mint kiderült, doktor Prachtli Iván
ügyvédnek. Kiderült, hogy elkéstem. Már vett egyet. Méghozzá — mint mondta —
elég olcsón, 500 forintért. De — azt mondta —, ha 300 forintért odaadom, megveszi
az enyémet is. Persze kikacagtam. 300-ért egy 800 forintos ikonosztátot!
Kitűnő ötletem támadt. Visszaviszem Froschlingerhez. Felkínálom neki az ikonosztátot
1800-ért. Ha nem veszi meg, azzal elismeri, hogy 800 forintnál többet keresett
rajta. Egyetlen ikonosztáton.
Froschlinger először le akart beszélni arról, hogy eladjam. Egy ilyen darabot,
uram! Erre azt mondtam, hogy sírkövet akarok venni magamnak, mert rohamosan
öregszem, erre kell a pénz. Most már nem szabódhatott tovább. Nem is szabódott.
Kijelentette, hogy nem veszi meg. Tisztességtelen ügylet volna. No, akkor —
mondtam — vegye meg 2300-ért. Azt mondta, nincs pénze, mert ő is épp most vett
magának sírkövet. Erre elvittem a Rübner-féle ikonosztátot Pflumhoz és eladtam
a Fiának 700 froncsiért, mert már 800-at sem akart érte adni. Még így is 400
forinttal túlfizette doktor Prachlit.
Namármost. Harmadnap levelet kaptam az unokaöcsémtől, hogy érettségi ajándékul
vegyek neki egy Rübner-féle ikonosztátot, úgy megkívánta. Gondoltam, juszt se
megyek ahhoz a méregdrága Froschlingerhez. Elmentem Pflum és Fiához. 2500-at
kért érte, 400-at leengedett.
De azt is csak azért, mert amikor eladtam neki, 800 helyett csak 700-at adott
érte.
Nem érdekes az ilyesmi?
(Kaján Tibor karikatúrája)